Most, hogy Madonna megint menő lett (olvassátok el Onozó Robi szuper írását a diadalmas visszatéréséről!), arra gondoltam, hogy meglovagolom ezt a hullámot, és kirakom egy régi cikkemet, ami arról szól, hogy egyszer feltettem egy kérdést, amire Madonna válaszolt.

Ez a 2011-es velencei filmfesztiválon történt, a W.E. című film sajtótájékoztatóján. Ezt a filmet Madonna rendezte, és erre talán már kevesen emlékeznek, de ebben az időszakban Madonna kitalálta, hogy játékfilmeket fog rendezni. Az első ilyen volt a Filth and Wisdom, amit Berlinben mutattak be (amúgy annak is ott voltam a sajtótájékoztatóján, de akkor Mesterházy Lili kollégám kerdezte Madonnát), a második pedig a W.E. Mindkettőt eléggé lehúzták a kritikusok és a közönséget is hidegen hagyták, úgyhogy Madonna nem erőltette tovább ezt a rendezés dolgot.

A W.E. egyébként ugyanazt a történetet dolgozza fel, ami A király beszédében is fontos szerepet kap: VIII. Eduárd és Wallis Simpson kapcsolatát. Emlékeim szerint nem volt szörnyű film, és Madonna jó szemmel választotta ki a főszereplőket: például az akkor még szinte teljesen ismeretlen Oscar Isaacet, illetve Andrea Riseborough-t, aki később meghekkelte a rendszert, és egészen sajátos módon harcolt ki magának egy Oscar-jelölést.

Ez a sajtótájékoztató azért is legendás, mert itt történt az úgynevezett „hortenzia-gate”. Madonna az esemény elején kapott egy csokor hortenziát egy rajongótól, és a bekapcsolva maradt mikrofonba behallatszott, ahogy lesajnálóan megjegyzi, hogy utálja ezt a virágot (ezzel indul különben a sajtótájékoztatóról készült alábbi video). Akkor ebből óriási botrány lett és napokig uralta a híreket.

Szóval ezen a sajtótájékoztatón sikerült kérdeznem Madonnától, de a korabeli cikk nem csak erről szól, hanem arról is, hogy milyen egy nemzetközi filmfesztivál sajtótájékoztatója belülről, és milyen érzés megpróbálni kérdést feltenni egy világsztárnak (itt alább a sajtótájékoztatóról készült videóban 19:20-nál kezdődik a szóváltásom Madonnával, viszont rádumál egy olasz tolmács, de jobb is ez így).

Kérdeztem egyet Madonnától!

Origo Filmklub | 2011.09.02. 21:17

Ahogy azt már a cikk címében is harsogtam: a W.E. sajtótájékoztatóján sikerül kérdeznem egyet Madonnától. De mielőtt erre rátérnénk, hadd meséljem el, hogyan zajlanak a sajtótájékoztatók a nagy filmfesztiválokon.

A sajtótájékoztatót általában rögtön a film első vetítése után tartják, ezért gyakran látni olyan újságírókat, akik már a végefőcím előtt tíz perccel kisunnyognak a teremből, hogy jó helyet kapjanak, vagy hogy egyáltalán bejussanak a sajtótájékoztatóra. Ha valaki nem napi megjelenésű sajtótermékbe ír, tehát nem a legmagasabb szintű akkreditációval rendelkezik, Cannes-ban például gyakorlatilag lehetetlen bejutnia egy-egy nagy film sajtótájékoztatójára. Ez Velencében is így van, de létezik egy kiskapu: mivel a sajtótájékoztatók félórás ütemben követik egymást, és kettő között nem ürítik ki a termet, így csak annyit kell tenni, hogy beülsz az eggyel korábbira, és bent maradsz a teremben. Tegnap például emiatt hihették a Giochi d’estate című olasz film alkotói (amelynek a sajtótájékoztatója pont a Madonna-film előtt volt), hogy óriási érdeklődés övezi a filmjüket, bár furcsállhatták, hogy hiába van több száz újságíró a teremben, mégsem kérdez tőlük szinte senki.

Egy filmfesztiválon két módja van annak, hogy kérdést tegyél fel egy sztárnak: az interjú és a sajtótájékoztató. Az interjú egyre inkább a gazdag lapoknál dolgozó újságírók kiváltsága lett, ugyanis nem ingyen adják. Például itt Velencében egy kerekasztalos interjú (ahol hét-nyolc másik újságíróval együtt kérdezgetheted az alkotókat) a The Ides of March színészeivel 1500 euróba került volna, de ezért a pénzért csak a mellékszereplőket (Evan Rachel Wood, Paul Giamatti, Philip Seymour Hoffman és Marisa Tomei) adták volna oda, George Clooney-t és Ryan Goslingot (ő mondjuk el sem jött) ennyiért még nem. Kétlem, hogy ma van olyan sajtótermék Magyarországon, amelynek megérne 1500 eurót egy-egy interjú ezzel a négy színésszel. Előfordul, hogy a magyarországi forgalmazó kifizeti az interjú árát, de ez mostanában már nagyon ritka. Tehát marad a sajtótájékoztató.

Ha bejutottál, és elég agilis vagy, szinte biztos, hogy fogsz tudni kérdezni. Az alkotók egy pulpituson álló asztal mögött foglalnak helyet, ott ül még velük a moderátor, aki miután bemutatta a megjelenteket, elkezdi vizslatni a termet, hogy ki akar kérdezni. Ilyenkor általában nyolc-tíz kéz egyből a magasba is lendül, és ha pont a te kezedet veszi észre a moderátor, akkor rád mutat, egy hostesstől megkapod a mikrofont, és tiéd a pálya.

Felállsz, mondod a nevedet, hogy melyik országból jöttél és melyik sajtóterméknek dolgozol, valamint hogy kitől és mit akarsz kérdezni. Alapszabály, hogy egyet illik csak kérdezni, de ezt szinte senki nem tartja be, és feltesznek egymás után két-három kérdést. Madonna tegnap kíméletlenül leoltotta a többet kérdezőket, és mindenkinek csak az első kérdésére volt hajlandó válaszolni. Némely újságíró visszaél azzal, hogy az ő kezében van a mikrofon, és hosszasan elemezni kezdi a szóbanforgó filmet, vagy valami nyilvánvaló sületlenséget kérdez meg, csak hogy hallassa a hangját (például Návai Anikó tavaly a Tolvajok városa sajtótájékoztatóján azt kérdezte Ben Afflecktől, hogy tervez-e folytatást a filmhez - annak, aki emlékszik, hogyan végződik a Tolvajok városa, nem kell magyaráznom, hogy ez nem egy értelmes kérdés). Miután feltetted a kérdésedet, leülsz és hallgatod a választ. Ilyenkor tiéd a kiváltság, hogy miközben válaszol a sztár, végig rád néz, te pedig udvariasan bólogathatsz neki. Körülbelül ennyi, újból jelentkezni felesleges, úgysem fognak még egyszer felszólítani.

Ha nem a legkimértebb ember vagy a világon, és kitalálod, hogy kérdezni fogsz egy sajtótájékoztatón, egészen furcsa tudatállapotba kerülsz. Feltartott kézzel ülsz, nem jut el az agyadig, hogy mit beszélnek éppen, csak csiszolgatod a fejedben a kérdésed angol verzióját, és várod, hogy kiszúrjon a moderátor. Még durvább, amikor már rádmutattak, megkaptad a mikrofont, mindjárt te jössz, és már csak ki kell várnod az előző kérdésre adott válasz végét.

Például tegnap délután, amikor a W.E. sajtótájékoztatóján megkaptam a mikrofont, és tudtam, hogy mindjárt Madonna fogja hallgatni, ahogy töröm az angolt, úgy éreztem, mindjárt elájulok. A pulzusom felment kétszázra, szinte a fülemből csorgott az adrenalin, és az agyamban feltolult az a kép, ahogy tesómmal 1989-ben egy spirálfüzetbe hallás után írjuk le a Cherish dalszövegét. Azért Madonna mégiscsak Madonna, ekkora sztárhoz még életemben nem szóltam.

Szerencsére volt még egy-két percem, hogy összeszedjem magamat, így amikor megszólaltam, alig remegett csak a hangom. Mindenesetre mielőtt visszaadtam a mikrofont a kérdésem után, kénytelen voltam letörölni róla az izzadságot a pólómmal.

Vacilláltam azon, hogy azt mondjam-e, hogy “a rendezőtől” szeretnék kérdezni, vagy azt, hogy “Madonnától”, mert féltem, hogy egy ilyen kiélezett helyzetben nem fogom tudni szép hanglejtéssel kiejteni angolul a Madonna (Mödáná) szót, de aztán végül csak megpróbáltam. A szóváltásunk pontosan így hangzott:

Magyarul - ahogy Onozó Róbert kollégám fogalmazott - jól alákérdeztem Madonnának.

Van egy bizarr rituálé minden sajtótájékoztató végén, amiről még szeretnék szót ejteni. Nevezzük ezt az újságírók csörtetésének. Miután elhangzott az utolsó válasz utolsó mondata, a moderátor bejelenti a sajtótájékoztató végét. Abban a másodpercben egyszerre pattan fel a helyéről ötven újságíró, és kezd el rohanni a pulpitus irányába: ilyenkor lehet autogramot kérni a sztároktól, valamint közelről lefotózni őket. Megmutatom, hogyan festett tegnap, amikor az újságírók letámadták Madonnát.

Az igazán nagy sztárokat általában két autogram kiosztása után kimentik a teremből a biztonsági őrök, kivéve George Clooney-t, Angelina Jolie-t és Brad Pittet, mert ők hárman külön hangsúlyt fektetnek arra, hogy az utolsó papírfecnit is aláírják. A pulpitus előtt tömegelve az újságírók teljesen kivetkőznek magukból, hátrahagyják emberi méltóságukat, ingerülten lökdösődnek, képesek akár egymás hátára is felmászni csak, hogy odatolhassanak valami fotót vagy jegyzetfüzetet a sztár elé. “Sajnálom, de szóltak, hogy mennem kell” - mondják egy perc után a sztárok, és PR-osok gyűrűjében elhagyják a termet. Az újságírók szeméből pedig eltűnik az őrület, egy picit elszégyellik magukat, hogy talán nem kell volna rátaposni az előbb arra a kollégára, de aztán megrántják a vállukat, és elindulnak a következő vetítésre.

Subscribe now

Még éjfél előtt muszáj posztolni, hogy bizony én is láttam/hallottam ezt-azt az elmúlt tizenkét hónapban, amik hatással voltak rám.

Filmek

Rengeteg szuper film volt idén, de én ennél az alábbi ötnél éreztem azt, hogy történt valami extra, repesett a szívem, libabőrös lettem, rázott a hideg, idióta mosoly ült az arcomra, meg ilyenek. A magyar címeik hossza alapján raktam őket növekvő sorrendbe.

Bugonia

Fegyverek

Bocs, kicsim

Sehol se otthon

Egyik csata a másik után

Régi filmek, amiket először láttam

Igazán világrengető új felfedezéseim nem voltak idén, de például tök hálás vagyok Bonta Lucáéknak, hogy elhívtak a Magyar Filmek Ától Cettig podcastba és ezért meg kellett néznem a Békeidő című filmet1, amit magamtól biztos, hogy soha nem néztem volna meg, pedig fantasztikus.

Mona Lisa mosolya (2003)

News from Home (1976)

Bad Day at Black Rock (1955)

Baby It’s You (1983)

Békeidő (1980)

Now, Voyager (1942)

Little Odessa (1994)

Subscribe now

Moziélmények

Ha elfogadtok egy jótanácsot: gyűjtsetek moziélményeket! Én tényleg csak nagyon indokolt esetben szeretem elhagyni a lakást, de még én is azt mondom, hogy menni kell Cinema Niche-re, menni kell BIFF-re, meg CineFestre, meg Friss Húsra, meg minden olyan helyre ahol sok (vagy kevés) emberrel együtt lehet filmeket nézni nagyvásznon, mert arra soha ne fogsz emlékezni, hogy megnézted négy részletben a Netflixen a Frankensteint, bezzeg egy Tágra zárt szemekre az Urániában!

Tágra zárt szemek az Urániában

Ezt már elmeséltem a Letterboxdon, hadd ne ismételjem magamat.

Barry Lyndon Karlovy Vary-ban

Mennyire dekadens dolog már szerdán délelőtt 11-től nézni Kubrick ötven évvel ezelőtti mesterművét Euróépa egyik legpazarabb mozitermében?!

Mozizás Leos Carax közelében

Nem tudom, minek köszönhetjük ezt a kiváltságot, de március elején volt pár nap, amikor itt járt közöttünk a francia filmművészet öntörvényű zsenije, Leos Carax, aki készségesen válaszolt a hülyes kérdéseimre a közönségtalálkozón, és akinek két szuper filmjét is megnézhettem moziban.

Mozizás David Cronenberg közelében

Szeptemberben közepén pedig lépten-nyomon a kanadai filmművészet öntörvényű zsenijébe, David Cronenbergbe botlottunk az Uránia és a Toldi mozikban, és ő még Caraxnál is készségesebben válaszolt az összes kérdésünkre, plusz ikonikus komikus duót alakított Varró Attilával.

Mozizás Dakota Johnson közelében

Úgy hozta a sors, hogy másfél hónap eltéréssel kétszer is ugyanabban a moziteremben voltam, mint Dakota Johnson. Először Cannes-ban röhögtük végig a Splittsville című filmjét pár sorral tőle és alkotótársaitól (plusz ott volt velük Jason Momoa is), aztán Karlovy Vary-ban konferálta fel csehül a Materialists vetítését.

My Undesirable Friends: Part I – Last Air in Moscow Karlovy Varyban

Nincs is annál csodásabb, mint egy pokoli félnapos buszút után egyből beesni egy 5 és félórás dokumentumfilm vetítésére egy olyan moziban, ahol direkt kapacitálják a nézőket, hogy fogyasszanak sört filmnézés közben!

Podcastok

Ma vettem észre, hogy lehet lejátszási statisztikát kérni a podcastlejátszó alkalmazásban, amit használok, és az derült ki, hogy közel ezer (!) podcastadást hallgattam idén, és közel 30 teljes napig hallgattam podcastokat, ami azért nagyon durva. Most nem fogom felsorolni a régi kedvenceimet2, csak azokat, amiket idén fedeztem fel.

ill-advised by Bill Nighy

Tökéletes a koncepció: Bill Nighy válaszol hallgatói kérdésekre, aztán felolvas egy részletet egy könyvből, ami mostanában tetszett neki, aztán ajánl egy ötszámos playlistet, majd végül elmondja, hogy melyik kifejezéseket nem kéne többet használnunk. Az egészet lezavarja fél óra alatt. Zseniális.

Fighting In The War Room

Teljesen bizarr, hogy a Time magazin (amúgy totál közhelyes) minden idők legjobb podcastjai listájából kellett tudomást szereznem erről az amúgy már ezer éve létező podcastról, amiben négy általam amúgy tökre kedvelt filmes újságíró beszélget az aktuális mozibemutatókról. Most már nem tudok élni nélküle.

Gilmore Guys

Egy soha véget érni nem akaró Gilmore-nézésben vagyunk a családdal és én minden epizód megnézése után még meghallgatom azt is, hogy mit gondolt az adott részről tíz év ezelőtt Kevin T. Porter és Demi Adejuyigbe, illetve a különböző vendégeik. Elképesztő mennyiségű jó érzést adott nekem idén ez a sorozat és ez a podcast.

Vétó

Volt egy időszaka az évnek, amikor beteges módon rá voltam kattanva a magyar közélet nyomorult történéseire, és ekkor a kedvenc hallgatnivalóm a Vétó volt, mert Ruff Bálint pont az általam indokoltnak tartott mértékben baszta fel magát mindig a kormánypárt mocsokságain, de szerencsére mostanra sikerült lejönnöm erről a cuccról.

Subscribe now

Stand-up specialök

Idén nem volt olyan egyértelműen zseniális stand-up special, amit leesett állal, elkerekedett szemmel néztem végig és/vagy amin annyira röhögtem, hogy ezzel felkeltettem szegény családomat, mint mondjuk tavaly Hannah Einbinderé, Jacqueline Novaké és Rory Scovelé, vagy tavalyelőtt Joe Peráé és John Early-é, de azért volt néhány, amin jól szórakoztam.

Kumail Nanjiani: Night Thoughts

Robby Hoffman: Wake Up

An Intimate Evening with Adam Pally

Sarah Silverman: PostMortem

Gianmarco Soresi: Thief of Joy

David Spade: Dandelion

Ilana Glazer: Human Magic

Magyar kisfilmek

A tavalyi halovány felhozatal után az idén kifejezetten erős volt a Friss Hús, én ezt a hat filmet szerettem különösen, ha őszinte akarok lenni magammal, és hát mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ez az év Lengyel Benjáminé volt a magyar filmben, aki a két itteni kisfilmje mellett még a Szenvedélyes nőkben is brilirozott.

Világvége

Két felnőtt

Jobb levegő

Softener

Majdnem

terep)SZEMLE 3

Nem akarok külön nemzetközi kisfilmes szekciót csinálni, de tegyétek életcélotokká, hogy beszerzitek azt az isteni/fergeteges francia kisfilmet, amit Beton.Hofi válogatott be a Friss Húsra. A címe: The Mysterious Adventures of Claude Conseil.

Csalódások

Voltak filmek, amiktől azt vártam, hogy majd nagyon fognak tetszeni3, de aztán közel sem tetszettek annyira. Mondjuk ez az én bajom, más meg élvezte őket.

Jay Kelly

Sentimental Value

Die My Love

Father Mother Sister Brother

Springsteen: Deliver Me from Nowhere

Árva

Highest 2 Lowest

Alpha

Sorozatok

Idén történt, hogy végérvényesen leestem a lóról sorozatügyileg. Nem is tudom, hogy a Hunyadin, Az angoltanár második évadán és a Pogány Indulós doksin kívül néztem-e végig új sorozatot. Vagy tudom: nem néztem. Mindenesetre a legemlékezetesebb idei sorozatélményem az volt, hogy nyáron megmutattam a gyerekeimnek és a feleségemnek a Freaks and Geekset és hatalmas örömmel töltött el, hogy az a sorozat még mindig elmondhatatlanul csodálatos, és az is, hogy nagyon tetszett a családomnak.

Hiányozni fognak

David Lynch

Diane Keaton

Émilie Dequenne

Michelle Trachtenberg

Robert Redford

Rob Reiner

Legyen csodálatos az új évetek!

Azt vettem észre, hogy két dolog tud igazán arra rávenni, hogy ténylegesen el is kezdjek egy filmet. Az egyik az, amikor teljesen véletlenszerűen szembejön mondjuk egy kép a Twitteren, egy félmondatos ajánlás, valami random említés egy interjúban, és hirtelen belém villan: na, ezt kéne most megnézni! Ilyenkor nem gondolkodom listákon, prioritásokon, nem mérlegelek — csak elindítom abban a pillanatban. A másik pedig az, amikor látom a Netflixen, hogy ezt a filmet hamarosan le fogják szedni, és akkor még gyorsan, az utolsó pillanatban megnézem, mielőtt eltűnne.

Subscribe now

Pontosan ezt a két dolgot kombinálja ez a mostani ajánlatom. Egyrészt egy húsz évvel ezelőtti filmről van szó, amit szerintem érdemes megnézni — ez önmagában már egy ajánlás. Másrészt december 31-éig ingyen, regisztráció nélkül elérhető az ARTE honlapján2.

Úgyhogy ha ez a kettő elég motiváció, akkor kezdjétek el nézni. De tényleg, mert minden, amit ezután írok róla, már csak gyengíteni fogja a hatását: elvárásokat generál, keretet ad, elrontja azt a tiszta, első élményt. Szóval jó szórakozást, itt a link.

Na, aki még mindig itt van, annak elmondom, hogy nekem ez az Innocence című film a top öt moziélményem között van. Olyan erős hatással volt rám, hogy azóta is velem maradt (nem is szeretném újranézni soha). Londonban láttam először, 2005 őszén. A pontos körülményekre már nem emlékszem, de valami zavaros nőügy miatt keveredtem oda, és éppen ezt játszották. Valószínűleg olvastam róla a Sight and Soundban, vagy emlegette valaki, és beültem rá egyedül.

A film titokzatos és varázslatos, de eleinte nem igazán érteni, hogy mire megy ki a játék, miért így történnek a dolgok. Aztán a végén olyan történik, ami tényleg nagyon ritkán, szinte soha nem szokott megtörténni. Van benne egy jelenet — nem fogom leírni, hogy pontosan mi az —, ami olyan erővel kólintott fejbe, hogy hirtelen minden a helyére került. Megértettem az egész filmet: hogy miről szól valójában, miért kellett végignézni mindazt, ami addig történt. És közben megértettem valami egészen alapvető dolgot az életről is. Mindezt egy dialógus nélküli jelenetből! De ne higgyetek nekem, higgyetek inkább Magyari Petinek.

Magyari Péter az egyik legokosabb magyar politikai újságíró már több mint húsz éve. Jelenleg a Válasz Online-ra ír, de ismerős lehet a Partizán adásaiból is. Én még az Origóból ismerem, ahol valami furcsa okból Dr. Igó néven írt filmkritikákat3 a rovatomba, az Origo Filmklubba. Ezt a szerepet akkor is éveken át vitte tovább, amikor már rég nem dolgozott az Origónál. Soha nem kért érte pénzt — máig nem teljesen világos számomra, mi volt ennek az informális megállapodásnak az alapja. Alapvetően azokról a filmekről írt, amiket premier előtt vetítettünk az olvasóknak, de időnként egészen más dolgok is előkerültek: a Sorstalanság, a Hímnem-nőnem, A mama és a kurva, vagy éppen a Funky Forest című teljesen kattant japán film4.

És az a film is, az Innocence, ami egyébként Magyarországon soha nem került moziforgalmazásba, annyi apropója lehetett a cikknek, hogy akkoriban le lehetett tölteni — mégis fontosnak tűnt, hogy kiderüljön róla Peti véleménye. Ezt írta akkor.

Serdületlen lányok kertje

dr. Igó

2007. május 10. 09:55

Az Innocence című film egy hosszan kifejtett lenyűgöző szimbólum. Gyakorlatilag történet és hősök nélkül arról az érzésről szól, hogy mit jelent kislányból nagylánnyá válni. Nagyszerű képekkel fantasztikus atmoszférát teremt, meseország kapuján kopogtat a Pubertás.

Lucile Hadzihalilovic francia filmrendezőnő eddig két filmet készített, legutóbbi 2004-es alkotása az Innocence (Ártatlanság). Hadzihalilovic bosnyák bevándorlók lányaként a franciaországi Lyonban született, 1961-ben. Férje Gaspar Noé, akinek 2002-es Visszafordíthatatlan című filmjét Magyarországon is bemutatták. Sajnos az Innocence nem jutott el a magyar mozikba, pedig nagyon jó lenne széles vásznon bámulni lassú jeleneteit.

Érdekes ez a házaspár: a Visszafordíthatatlan egy brutális rémálom, központjában egy terhes nő megerőszakolása áll, folyik a vér és minden nagyon durva benne. Az Innocence viszont költőiséggel és szimbólumokkal teli történet, a filmben egyetlen férfit sem látunk, és ugyan a nemiség és az agresszió végig kísért, de visszafogott és lírai alkotás. A pár tagjai egy nagyon férfias és egy nagyon nőies filmet készítettek utoljára, mintha így mutogatnák egymásnak identitásukat. Az Innocence kevésbé harsány, de sokkal jobb film lett.

Egy sohasem létezett világban játszódik, olyanban, ami egyszerre vonzó és ijesztő egy kislánynak. Egy hatalmas kertben kis házak vannak. Mindegyik házban néhány kislány lakik, egy-egy év korkülönbség van köztük. Minden év végén pántlikát cserélnek, a hajukat befogó szalagocskákkal a korukat jelölik. A menstruálni kezdő legidősebbek mindig örökre eltűnnek, és helyükre mindig egy új legfiatalabb érkezik. A lányokat ősz hajú nénik szolgálják ki, csöndesek, nem szólnak szinte soha egy szót sem. A lányok napközben vagy biológia órára járnak, vagy pedig balettozni tanulnak. Két halk szavú, kedves de szigorú tanárnő foglalkozik velük. Mindegyik kislánynak fehér blúza és fehér rövid szoknyája van. Sokat játszanak és van egy tavacska is. A kertben egy kiserdő is van.

E statikus mesevilágban a film két órájában nem bonyolódik sztori. Néhány titokra lassan fény derül ugyan, de e irracionális meseország belső szabályain kívül semmit tudunk meg. A bugyiban fürdőző kislányok, a nagy balettelőadásra egész nap készülődő kislányok, az egymást cirógató vagy vesszővel ütlegelő kislányok világa egy pedofil paradicsomra emlékeztet, de szerencsére ilyesmiről itt szó sincs. Ez a világ a gyermeklányok szimbóluma.

Szigorú szabályok, játék és egy ismeretlen nagy erdő, amiben Hófehérkékként gyalogolnak, izgulva, mi lesz ha megnőnek és kikerülnek a farkasok közé. Valamire készülnek egész életükben, ami összefügg a testükkel (szépen kell balettozni benne) de nem tudják hogy ez pontosan mit is jelent. Erről nem szabad beszélni. Sok izgalmas dolog titok, de közben az önfeledt játék foglalja el idejük nagy részét.

A kert egyszerre félelmetes, mert tele van érthetetlen szabállyal, de biztonságos is, mert minden mindig ugyanazon rituálé szerint működik. Ez nem a bentlakásos intézetek tipikus gyerekfilmje. Nem a belső viszonyok és a kis személyiségek drámáját követjük. A kapcsolatokról csak annyi derül ki, hogy a legkisebb kislányok mindig a legidősebbekhez bújnak, és amikor eljön az újév, és az addigi legkisebb helyére egy még kisebb jön, akkor a pozícióját elvesztett féltékeny lesz. Ennyi a személyes vonal, ez is inkább általánosítva jelenik meg.

Subscribe now

Az egész film szimbólumok sorozata tehát. Nem konkrét gyerekekről szól, hanem a gyerekkor élményét magyarázza, nagyon érzékletes képeken keresztül. Szembesülés a halállal, a játékkal és a versennyel, mind elvont fogalmak magyarázataiként jelennek meg egy-egy jelenetben. Visszafogott és csöndes film, miközben a titokzatosság végig olyan feszültségben tartja a nézőt, mintha jól szerkesztett krimit nézne. Kizárólag hangulatokkal hat, idézve a legjobb mesefilmeket és thrillereket egyaránt.

A két óra alatt a néző megérti, hogy mit jelent kislánynak lenni. Mit jelent várni az ivarérést, aminek következményei és lényege beláthatatlan titok. Mit jelent a játék-tanulás kényelmes ritmusa mellett tudni, hogy valami életbevágóan fontos megváltoztat egyszer majd mindent. Nagyszerű film, érdemes valahogy hozzájutni.

Az én fejemben úgy volt, hogy kedden lesz a Diane Keaton-interjú. Nem emlékszem pontosan, hogyan vezettem akkoriban a teendőimet, de valahová biztosan keddre volt felírva. Lehet, hogy sehova, és ezért is jártam így. A lényeg az, hogy teljes bizonyossággal azt hittem, kedden lesz az interjú.

Hétfőn nem is voltam bent az irodában, otthon voltam, és koradélután a gyerekekkel kimentünk a játszótérre. Akkoriban két és fél évesek voltak az ikerlányaim. A játszótéren ért minket az eső, úgyhogy teljesen elázva, csuromvizesen értünk haza.

Amint beléptünk a lakásba, megszólalt a telefonom. Egy külföldi számról hívtak. Felvettem, és egy hang közölte, hogy mindjárt Diane Keaton lesz a vonalban. Azt mondták, hogy néhány percen belül kezdődhet az interjú.

A feleségem gyorsan átvette a gyerekek felügyeletét, bár persze később többször bejöttek a szobába, miközben én beszélgettem Diane Keatonnal. Elővettem a laptopomat, és szerencsére nálam volt a kérdéssor. Ez volt az igazi csoda, amit azóta sem értek. Általában mindent az utolsó pillanatra hagyok, és ha kedden délután két órára van beírva egy interjú, akkor kedden reggel még egyetlen kérdésem sem szokott lenni. Addig sokat gondolkodom rajta, de nem írok le semmit az utolsó pillanatig, és hát egy ilyen beszélgetést nem lehet rögtönözve lefolytatni.

Ezúttal azonban valamiért előre megírtam a kérdéseket. Volt egy dokumentum a laptopomon, benne egy egész jó kérdéssorral. Úgy terveztem, hogy hétfőn még átnézem Diane Keaton önéletrajzi könyvét (Then Again, magyarul is megjelent Játszd újra Diane címmel), amit már korábban olvastam, hátha onnan még merítek ötleteket. Erre végül már nem maradt idő, de a kérdéseim így is teljesen rendben voltak.

Ott ültem tehát csurom vizesen, a hálószobában, a laptop fölött guggolva. Néha ki kellett tessékelni a gyerekeket a szobából, amit Diane Keaton is meghallott, és még tett is rá megjegyzés, hogy milyen “lively” ott az élet körülöttem.

Diane Keaton végig nagyon közvetlen maradt. Sok telefonos interjúnál azt érzi az ember, hogy a másik fél szinte robotként válaszol, nem adja jelét annak, hogy valóban egy élő emberrel beszélsz, azt meg pláne nem jelzi, hogy téged egy élő embernek tekint. Nála azonban ez nem így volt. Egyrészt ő minden pillanatban Diane Keaton volt. Minden megszólalása teljesen őszinte és önazonos volt, meg kíváncsi és éber. Másrészt külön figyelmet szentelt nekem is, többször kérdezett tőlem, vagy megjegyzést tett.

Ez az élmény különleges volt már csak a körülmények miatt is, de Diane Keaton hozzáállása miatt egyenesen álomszerű. Természetesen az elején nagyon ideges voltam, de ha belegondolok, összehasonlíthatatlanul rosszabb lett volna, ha nincsenek meg a kérdéseim. Akkor is megpróbáltam volna megcsinálni, de lehet, hogy összeomlok közben.

Így viszont sikerült ellazulni, és voltak pillanatok az interjú közben, amikre most is büszkén gondolok vissza. Például, hogy tudtam arra normálisan reagálni, amikor az orrommal kapcsolatban kérdezett Diane Keaton.

Az is eszembe jutott most, hogy néhány nappal korábban újra megnéztem az Annie Hallt – talán ötvenedszerre –, és egy darabig az egyik lányom is velem nézte. Akkor még csak két és fél éves volt, de nagyon tetszett neki az a jelenet, amikor a gyerekek egyenként felállnak az osztályteremben és elmondják, hogy milyen felnőttek lettek.

Ime az interjú, ami 2014. szeptember 6-án jelent meg!

Ryan Goslinggal szívesen csókolóznék

Az ember nem úgy képzeli el az első telefonbeszélgetését Diane Keatonnel, hogy a játszótérről hazafelé jövet megcsörgetik váratlanul, beszélgetés közben pedig a gyereke ráncigálja a pólóját. Így jár az, aki összekeveri a dátumokat. Kiderült viszont, hogy ez cseppet sem zavarja a 68 éves Oscar-díjas színésznőt, aki elképesztően közvetlen, belevaló és energikus. A héten mutatták be a Szerelem a végzetem című romantikus filmet, amelyben Michael Douglesnek segít gyerekre vigyázni.

Miért érezte úgy, hogy éppen ezt a filmet kell most megcsinálnia?

Mert most itt tartok. 68 éves, egyedülálló nő vagyok. És úgy gondolom, hogy az ember tényleg kap néha második lehetőséget. És a Szerelem a végzetem történetében ez is benne van. Két valószínűtlen karakter kénytelen lesz törődni egymással, és rájönnek, hogy több bennük a közös, mint azt valaha gondolták volna, kinyílik számukra a világ. Én most pont egy ilyen történetet szerettem volna elmesélni.

A film egyik jelenetében a legendás Frankie Valli füle hallatára kellett elénekelnie egy dalt. Nagyon izgult?

Igen, piszkosul izgultam. Hál’ istennek csak pár sornyi szöveget kellett énekelnem, és nem egy teljes dalt, mert az tényleg borzalmas lett volna. Frankie ugyan nagyon kedves volt, de nem tudtam eldönteni, hogy mit gondolt az éneklésemről. Szerintem nem is figyelt, jobban lekötötte az, hogy üldögélt és Michael Douglasszel iszogatott.

Tizennyolc év alatt tizenöt különböző házban élt. Ennyire szeret költözködni?

Ami azt illeti, tényleg szeretek. Szerintem ez sokat elmond rólam, és amit elmond, az az, hogy mennyire szánalmas vagyok. Állandóan újabb és újabb házakba szeretek bele. Imádok megtalálni egy új otthont, és olyankor elképzelem, hogy majd pont az milyen nagyszerű lesz. Mégsem tudok lelkesedni egyért, mindig keresem a következőt. Mindig elbűvölt az épületek szépsége. Az apámnak is voltak ingatlanbefektetései, úgyhogy őt okolom ezért az őrültségemért. Mentségemre legyen mondva, a beteges költözési mániám miatt eddig egyik gyermekemnek sem kellett iskolát váltania.

Ötvenéves volt, amikor örökbe fogadta az első gyerekét. Az anyaság megváltoztatta?

Ó, igen! Mindenkit megváltoztat. Kiteljesíti az életedet, megtanít máshogy szeretni, máshogy törődni valakivel.

Azt mondta egy interjúban, hogy az Annie Hall-ban nyújtott alakítása semmilyen erőfeszítést nem kívánt öntől, úgy ment, mint a karikacsapás. Ha ilyen könnyű volt, akkor nem érzett bűntudatot amiatt, hogy éppen ezért kapta meg az Oscar-díjat?

Csak azért, mert könnyen ment? Nem. Amikor elolvastam az Annie Hall forgatókönyvét, egyből tudtam, hogy ez egy fantasztikusan jó film lesz. Tényleg nagyon könnyen jött az az alakítás, de nem hiszem, hogy csak azért, mert valaki megszenved egy szereppel, attól az az alakítás egyből értékesebb is. Eleve nem is értem ezeket a díjkiosztókat. Mindig nagyon nehéz eldönteni, hogy éppen ki a legméltóbb. Ezért bírom jobban a sportot, mert ott vagy nyersz, vagy veszítesz. A mi szakmánkban pedig csak vélemények vannak: hogy kit tartanak a többiek a legjobbnak. Mindenesetre az Oscar-díj nagyon feldobott, egy picit sem éreztem rosszul magam miatta.

Volt olyan szerep, amit nem vállalt el, és később megbánta?

Nem igazán. Egy csomó filmet csak azért vállaltam el, hogy dolgozhassak. Színész vagyok, engem bárki felbérelhet. Szóval, ha te akarsz csinálni egy filmet, amiben van egy szerep számomra, simán lehet, hogy igent mondok rá.

Sajnos egy darab filmtervem sincs. A Keresztapa forgatásáról azt mondta, annyira nyomasztotta a feladat súlya, hogy nem is élte át rendesen az élményt. Vannak azért vannak kellemes emlékei is azzal a filmmel kapcsolatban?

A Keresztapában egy olyan karaktert játszottam, aki kívülálló volt, és sosem tudott beolvadni abba a klánba. Egy fehér angolszász protestáns az olaszok között, nem csoda, hogy nem működött. Én is pont így éreztem magam a forgatáson. Kívülálló voltam, és ezt felhasználtam az alakításomban. Szerintem jól sikerült.

Többször méltatta Al Pacino orrát. Mitől olyan nagyszerű az ő orra?

Ne csináld már, hát az alakja miatt! Az orra alakja egyszerűen fenséges. Ha egy igazán pazar férfiorrot kell felidéznem, mindig az övé jut eszembe. Szép hosszú orr egy gyönyörű arc közepén. Nem értesz egyet velem?

Ehhez meg kéne néznem újra az orrát.

Valószínűleg téged nem is foglalkoztatnak a férfiorrok. Szeretném látni az orrodat. Milyen orrod van?

Azt szokták mondani, szép orrom van.

Ezt örömmel hallom.

Ön rendezte a Twin Peaks egyik epizódját. Bele tudott rakni valami egyedit, amire büszke lehetett?
Amikor kiderült, hogy én rendezhetem az egyik részt, azt gondoltam, ez fantasztikus lesz, mert azt csinálhatok, amit akarok. És ez így is lett, David Lynchék gyakorlatilag szabadkezet adtak a rendezőknek. Lynch nagyon nyitott volt az ötleteimre, remek élmény volt.

A Minden végzet nehézben az ön figurája kikosarazta Keanu Reevest. Ezt mindig is elég valószínűtlennek találtam. Ki tenne ilyet az életben?

Szerintem egy olyan nő, aki annyi idős, mint amennyi én voltam abban a filmben, naná, hogy nem akarna Keanu Reeveszel lenni. Elment az eszed? Túl fiatal volt hozzám! Az ember közös élményeket akar a társával. Ugyan milyen közös élményeim lehettek volna azzal a tejfelesszájúval? És azt se felejtsük el, hogy a másik opcióm Jack Nicholson volt. Számomra Jack lenyűgöző pasi. Persze, Keanu is az, de könyörgöm, ki akarna egy húsz évvel fiatalabb ürgével járni. Te akarsz? Én biztosan nem szeretnék.

Említette, hogy listát vezet azokról a férfiakról, akikkel csókolózott a vásznon. Kik hiányoznak erről a listáról?

Kimaradt például Robert Redford és Clint Eastwood. Valamint sosem csókolóztam Ryan Goslinggal. Tudom, hogy ő is nagyon fiatal, de semmi rosszat nem látok abban, hogy egy fiatal pasival csókolózzak egy filmben, szóval vele még szívesen csókolóznék. Szerintem szórakoztató lenne. De nagyon sokan kimaradtak. Pedig számomra ez a poénos része a filmkészítésnek. Lehetőséget kapsz elmesélni egy történetet, és közben mellékesen szívdöglesztő férfiakkal csókolózol. Ezek grátisz csókok. Nem kell aggódnod azon, hogy tényleg fontos vagy-e neki, mert a forgatókönyvben benne van, hogy szerelmes belém, én meg őbelé, és ez a lehető legideálisabb alkalom a csókolózáshoz.

A Szerelem és halál című 1975-ös Woody Allen-film egy részét Magyarországon forgatták. Ön is járt itt akkor?

Nagyon jó, hogy ezt megemlítetted. Nem jártam ott. Vagy várjunk csak, de. Egy napot ott voltam. Hú, de rég volt már ez! Az én részeimet főleg Párizsban vettük fel, és a csatajeleneteket forgatták nálatok. És egy napra nekem is Magyarországra kellett mennem, mert valamit újra kellett venni, ami Párizsban bénán sikerült. Igen, egy napot ott voltam.

Akkor semmire nem emlékszik Magyarországból?

Hát nem igazán. Olyan, mintha ott sem lettem volna. Odaröpítettek, megcsináltuk, és semmit nem láttam az országból. De amúgy nagyon szívesen megnézném.

Mondta egy interjúban, hogy a Keresztapával hirtelen túl nagy lett az ismertségre, ami zavarta. Állandóan menekült és bújkált az emberek elől. Ön szerint létezik ideális mértékű ismertség?

Szerintem nem, mert a hírnév mindenképpen egy abszurd dolog. Vannak, akik jól tudják kezelni, de sosem normális. Azt hiszem, nekem is sikerült megtalálnom az egyensúlyt, és egy idő után már tudtam élvezni. Mondjuk, én sosem voltam igazán híres. Úgy értem, hogy Kim Basinger-szinten híres. Jaj, nem is őt akartam mondani, hanem Kim Kardashiant. Például ő annyira híres, hogy egy pillanatra sem szállnak le róla a paparazzik. El sem tudom képzelni, hogy lehet úgy élni. De ő megoldja. Nekem nem voltak ilyen problémáim, sosem érdekeltem olyan sok embert.

Legközelebb a Némó nyomában folytatásában kölcsönzi a hangját az egyik figurának. Korábban sosem dolgozott animációs filmben. Élvezi ezt a munkát?

A Pixarnak dolgozom, és ők nagyon máshogy működnek, mint a többiek. Csináltam már pár szinkront, és az nehéz, mert mindent pontosan kell időzíteni. Adottak a keretek, nagyon profinak kell lenni. De a Pixarnál az improvizációk alapján alkotják meg a figurákat. Van szövegkönyv, de hagyják, hogy eltérj tőle. Filmezik a szádat, miközben beszélsz, és az animált figura szája majd úgy fog mozogni, mint a tiéd. Ezért majd el fogod hinni a moziban, hogy az az animált hal tényleg én vagyok. Az egész iszonyatosan érdekes. Pár hónap múlva megyek be újra, hogy felvegyünk részeket, mert ez a folyamat évekig tart. Nekem ez döbbenetes volt.

Ön szerint a színészeknek sosem kéne nyugdíjba menniük?

Én a magam részéről sosem szeretnék nyugdíjba menni. Imádom a munkámat, úgyhogy nem látom értelmét abbahagyni. Ez az én választásom, és remélem, életem végéig lehetőségem lesz dolgozni. És azt látom, hogy a kortársaim nagy része is hasonlóan gondolkodik. Ennek talán ahhoz is köze van, hogy a mi generációnkba azt nevelték bele: dolgozni kell. Ha valakinek játék a munkája, mint ahogy nekem az, akkor tényleg semmi oka abbahagyni.

Mi a legjobb az öregedésben?

A legjobb benne, hogy még életben vagyok. Ennek marhára örülök.

Először Szász Attila fog mesélni arról a Joe Eszterhas-mesterkurzusról (mert azt ő moderálta), aztán én mesélek az interjúm készülésének a körülményeiről, majd végül elolvashatod az interjúmat, ami az Origo Filmklub rovatban jelent meg 2012. október 8-án.

Subscribe now

Egy mesterkurzus emlékei
Szász Attila

2012, október.

Már működik az Andy Vajna-féle Filmalap, de a magyar filmgyártás még csak éledezik abból a hibernációból, amibe az MMK összeomlása után zuhant. Az első filmalapos film premierjére még majd egy évet várni kell.

Hogy tovább hangsúlyozza a forgatókönyv jelentőségét, a Filmalap Filmíró Mesterkurzusokat szervez, ami abból áll, hogy Vajna Magyarországra invitálja egykori hollywodi rendező-író kollégáit, hogy meséljenek a munkájukról. Oliver Stone (Nixon) után és Alan Parker (Evita) előtt így látogat el hozzánk Joe Eszterhas, akivel Vajna több filmet is készített (például a Zenedobozt).

Mivel ekkor még inkább reklámfilmes csávóként tekintenek rám, aki amúgy korábban filmes újságíró volt, Havas Ágnestől érkezik egy telefon, hogy nincs-e kedvem a Joe Eszterhas-mesterkurzust moderálni. Hogy a rákba ne lenne? Az Elemi ösztön nagy kedvencem, a kilencvenes évek filmgyártása feleannyira sem lett volna kanos nélküle. Eszterhas önéletrajzi könyve, a Hollywoodi fenevad pedig mindenki számára alapmű, aki arról álmodozik, hogy egyszer majd ráborítja valamelyik döntőbizottságra az asztalt.

Szóval feléled bennem a csillogó tekintetű filmrajongó, összeírok minden kérdést, amiről azt gondolom, hogy nemcsak elképesztően szakmai, de valahogy majd azt is eléri, hogy Eszterhas egyszer csak kiböki a nagy megfejtést, a titkot, hogy hogyan kell olyan forgatókönyvet írni, ami instant licitháborút robbant ki a stúdiók között.

Persze, ez nem történik meg. A nagy titokról nem hull le a lepel. De a szakmáról igen. A szakemberről is. És talán egy kicsit az emberről is.

Dumálunk egy jóízűt a Puskin mozi színpadán, abban a reményben, hogy nemcsak mi élvezzük, hanem a hallgatóság is. Szóba kerül minden jelentősebb filmje, olyanok is, amik soha nem készültek el. És bár nem sikerül megtudnom, miért nem írt leszbikus szexjelenetet az Elemi ösztönbe, nyíltan, őszintén beszél. Tabuk nélkül. Készségesen, barátságosan válaszol, tanácsokat osztogat - legkevésbé sem tűnik fenevadnak.

Hamar elrepül ez a néhány óra, még szünet is van közben. A végén állva tapsolják, meghatódva fogadja. Majd odafordul hozzám, átölel. "You're a class act, man" - mondja nekem, miközben a vállamat lapogatja.

Úgy volt, hogy Tarantino tartja a következő mesterkurzust, Havas Ági ott helyben fel is kért rá. Aztán Tarantino sosem jött, jött helyette Alan Parker, de nem tudtam vállalni, mert Indiában forgattam. Így lett egyszeri alkalom ebből a moderálósdiból.

De nem bánom. Örülök, hogy Joe Eszterhas volt az az egy alkalom.

Ennyi volt Attila szövege, most ezt már megint Varga Ferenc írja (bocs, még tanulom ezt a Substacket, nem tudom, hogyan kell tagolni a szövegeket).

És akkor az interjúról. Úgy emlékszem, hogy délelőtt csináltuk, sőt talán elég korán reggel (mert aznap volt a mesterkurzus is) az Erzsébet téri Nobu étteremben (ami Vajnáé volt, De Niróval felesben asszem), ahol akkor jártam életemben először. Rajtam kívül még ott volt Andy Vajna, Kaminski Fanny (akkor Vajna személyi sajtósa, most Orbán Viktor social media menedzsere), Papp Csaba (a Filmalap sajtófőnöke) és Valuska Gábor, a fotósom. Na, meg Joe Eszterhas.

Share

Tizenöt percet kaptam az interjúra, tudtam, hogy ha ezt rendes interjúként csináljuk, akkor ennyi idő semmire sem lesz elég, úgyhogy kitaláltam, hogy inkább összeírom az összes kérdést, ami csak eszembe jut róla, és megkérem, hogy minden kérdésre csak egyetlen mondatban válaszoljon. Ezt a technikát később még alkalmaztam párszor, például Brian Coxszal és Ethan Hawke-kal, de Eszterhas tartotta be a legjobban a szabályt: ő tényleg mindenre csak egy mondatban válaszolt.

Leültünk egy asztalhoz Eszterhassal, mondtam neki ezt az egymondatos dolgot, mondta, hogy oké, elkezdtem nyomatni a kérdéseket, ő meg azonnal vágta rájuk a választ gondolkodás nélkül. Nem jópofizott velem, de nem is akadt fenn egy kérdésen sem, nem kötözködött, csak nyomta a kurvajó válaszokat sorban.

Rohadt sokan olvasták ezt az interjút, és az Origóban is jó visszhangja volt. Most rákerestem a leveleim között, és amikor először elküldtem a szöveget az akkori főszerkesztőnek, Sáling Gergőnek, ezt válaszolta rá: “tök jó ez a formátum, csak ilyen interjút lenne szabad csinálni”.

Magyar vagyok, így határtalan az önbizalmam
Varga Ferenc

A hétvégén a Magyar Nemzeti Filmalap és a Film.hu meghívására a budapesti Puskin moziban tartott fejtágítót Joe Eszterhas, a Flashdance, az Elemi ösztön és a Showgirls magyar származású forgatókönyvírója. A nagy természetéről ismert filmes elmesélte riporterünknek, ki a legőrültebb Hollywoodban, melyik volt a legbizarrabb szexjelenet, amit valaha írt, kinek húzott be legutóbb, de elárulta azt is, milyen serkentőket fogyasztott munka közben. Persze, azt is megkérdeztük, hogy milyen volt Sharon Stone az ágyban. Mivel szűkös idő állt rendelkezésünkre, megkértük Eszterhast, hogy minden kérdésre egy mondatban válaszoljon.

1969-ben elvitte Jimi Hendrixet egy clevelandi magyar étterembe. Mindketten iszonyatosan be voltak szívva. Mit evett Hendrix?

Két adag csirkepaprikást.

Okosan bánt azzal a rengeteg pénzzel, amit forgatókönyvíróként keresett?

A volt feleségem tett róla, hogy megszabaduljak a nagy részétől.

A saját figurái közül melyik hasonlít a leginkább önhöz?

Catherine Tramell az Elemi ösztön-ben.

Tizenhárom nap alatt írta meg az Elemi ösztön forgatókönyvét. Sok kokain fogyott közben?

Nem, addigra már felhagytam a kokózással.

Hogyan írná le azt a tizenhárom napot egy szóval?

Orgazmikus.

Írta az egyik könyvében, hogy élete nagy részében funkcionális alkoholista volt. Az ivás segített az írásban?

Volt, amikor igen.

Általában mennyire volt részeg, amikor leült írni?

Sosem dolgoztam részegen. Írás közben fekete kávét és konyakot ittam.

Melyik a legjobb drog forgatókönyvíráshoz?

Isten.

Hallotta, hogy ki akarják venni a Télapó pipázására utaló részt a Szent Miklós látogatása című híres karácsonyi versből?

A dohányzásellenes mozgalom abszurd dolgokra képes.

Most hogy leszokott a cigiről, kihagyná a dohányzást az Elemi ösztön kihallgatási jelenetéből?

Nem. Ott a dohányzás fontos szerepet játszott a két főhős közti kakaskodásban, ezért indokolt.

Mennyire fájdalmas önnek, amikor egy rendező változtat a forgatókönyvén?

Szívszaggató.

Ki szokta levágni a haját?

Általában a feleségem.

Mel Gibson a legőrültebb ember, akivel összehozta a sors Hollywoodban?

Igen, ő a legőrültebb, és benne van a legtöbb gyűlölet.

Andy Vajna azt mondta, hogy Sharon Stone is tiszta bolond. Egyetért ezzel?

Tényleg bolond, de neki jól áll.

Mondta egy interjúban, hogy az Elemi ösztön idején lefeküdt Sharon Stone-nal. Olyan jó volt az ágyban, mint várta?

Ezt nem árulhatom el. Olvasd el a könyvemet, nagyon körültekintően írtam erről!

Mikor húzott be valakinek utoljára?

Dühből?

Mondjuk.

Az Elárulva forgatásán történt a nyolcvanas évek végén.

Kit ütött meg?

Egy idiótát, aki bele akart szólni a forgatókönyvembe.

Együtt dolgozott Bob Dylannel, valamint sokáig szomszédok voltak. Rájött, hogy mi a titka?

Soha senki nem fogja megérteni Bob Dylant.

Kire fog szavazni a következő elnökválasztáson?

Még nem döntöttem el, előbb meg akarom nézni az összes vitát.

Akkor volt boldogabb, amikor a sikerei csúcsán nyomta a drogot és döngette a csajokat Hollywoodban, vagy most, amikor nyugodt családi életet él?

Sokkal boldogabb vagyok most. Békességben élünk a feleségemmel, játszom a gyerekeimmel.

Tudja kívülről a What a Feeling szövegét (a híres szám a Flashdance-ből - a szerk.)?

Tudtam, de már elfelejtettem.

Az első sorra sem emlékszik?

Nem. Hogy szól?

"First, when there's nothing but a slow glowing dream." Ismerős?

Valami rémlik. Azt a dalt már a forgatókönyv ismeretében írták, szeretném azt hinni, hogy hatással voltam a szövegére.

Melyik a legszexibb jelenet a filmtörténetben?

Nem tanulmányoztam az összeset. Sokkal élesebben emlékszem a saját szexuális élményeimre, mint azokra, amiket filmekben láttam.

Melyik volt a legbizarrabb szexjelenet, amit valaha írt?

Az a hülye jelenet a Showgirls-ben, amikor kefélnek a medencében, és csapkolózik a víz.

Van olyan mondat valamelyik forgatókönyvében, amelyikre különösen büszke?

Olyan sok nagyszerű mondatot írtam, hogy erre nem tudnék válaszolni.

Hogyan ünnepel, amikor írás közben eszébe jut egy kifejezetten szuper mondat?

Eljárok egy csárdást az asztal körül, aztán visszaülök.

Küszködött valaha írói válsággal?

Sokszor.

Hogyan győzte le?

Van egy nagy kődarab az íróasztalomon, amire rávésettem az "írói válság" szavakat. Ha megakadok az írással, megfogom ezt a követ, és elhajítom a vállam fölött. Ilyenkor valami mindig széttörik a szobában. Ez segíteni szokott.

Amikor felhagyott az ivással a gégerákja után, félt, hogy nem fog tudni úgy írni, mint azelőtt?

Nem. Magyar vagyok, így határtalan az önbizalmam.

A megtérése befolyásolta bármennyire is a munkáját?

Remélem, csak még jobb lettem miatta.

Melyik a leghitelesebb film a hollywoodi filmiparról?

Valószínűleg a Mindent Éváról.

Utoljára 1997-ben készült hollywoodi film valamelyik forgatókönyvéből. Ez kikezdte az önbizalmát?

A korábbi időszakban is sok olyan forgatókönyvet írtam, amiből nem lett film. Egy csomót közülük még csak meg sem vettek. Soha nem hagytam, hogy ez hatással legyen rám, megráztam magam, és írtam a következőt.

Hogyan látja a jövőjét Hollywoodban?

68 éves vagyok, remélhetőleg még tíz évig képes leszek mozogni, szeretném ezalatt jól érezni magamat.

Ki a legjobb forgatókönyvíró manapság?

Aaron Sorkin.

Van olyan forgatókönyve, amiből még mindenképpen szeretné, hogy film legyen?

Igen. A megtérésemről szóló Crossbearer: A Memoir of Faith című memoárból írtam egy nagyon vicces és szemtelen forgatókönyvet. Nagyon szeretném, ha az megvalósulna filmként.

Melyik volt a legnagyobb összetűzése Andy Vajnával?

Sokat vitáztunk munka közben, de sikerült megőrizni a barátságunkat.

Melyik a kedvenc magyar filmje?

Nem nézek magyar filmeket, nincs rá időm.

Egyet sem látott?

Láttam, de címekre nem emlékszem.

Hogyan szeretne meghalni?

Sehogy.

Látott valami jó filmet mostanában?

Nem.

Subscribe now

Itt ért véget az interjú (micsoda befejezés, te Jóisten!), de arra gondoltam, hogy az ínyenceknek még iderakom az angol nyelvű kérdéssort, amit ott feltettem (na jó, valljuk be, FELOLVASTAM) neki, tehát ez volt kinyomtatva arra a papírra, ami látszik ott a fenti képen. Az összes kérdést feltettem neki, így érdekes azt is megnézni, hogy melyikek nem kerültek be végül az interjúba (nyilván azok, amikre nem adott elég jó választ). Merész húzás volt részemről, hogy a Sharon Stone-os kérdéssel kezdtem, most már sosem csinálnék ilyet, hogy egy ennyire provokatív kérdéssel indítok egy interjút.

You said you had sex with Sharon Stone. Did that encounter live up to your expectations?

In 1969 you took Jimi Hendrix to a Hungarian restaurant in Cleveland. What dish did he have?

They are trying to take the part out of the classic poem Twas the Night Before Christmas where it says that Santa Claus is smoking a pipe. Do you think the anti-tobacco movement is getting absurd?

Do you think now that the interrogation scene in Basic Instinct would be better without the smoking?

You said you were a functioning alcoholic for most of your life. Did the drinking help your writing? How drunk were you usually when you sat down to write?

What do you do when you come up with a really good line? Do you pump the air with your fist? Do you holler?

What’s the most accurate movie made about the Hollywood system?

How would you like to die?

When your scripts started to not get produced did it hurt your confidence/ego?

Were you smart with all those millions of dollars you made? Did you save it? Did you make good investments?

Do you have a script you wrote that you would absolutely like to made into a movie?

Did your turn toward Christianity affect your work at all?

Do you have a line in one of your scripts that you’re particulary proud of? Which line are you the most proud of?

Have you ever had writer’s block?

How do you overcome it?

Which one of your characters resembles you the most?

You wrote Basic Instinct in thirteen days. Was there any coke involved?

How would you describe those 13 days?

How did you cash-in on the good-will the success of Basic Instinct got you? With Showgirls?

How painful is it to you when directors change stuff in your scripts?

Is Mel Gibson the craziest person you had to deal with in Hollywood?

I interviewed Andy Vajna a couple of months ago and he insisted that Sharon Stone is crazy. Do you agree?

Do you see your influence on movies and TV-shows that came after your most famous works?

On which ones?

When was the last time you punched a guy?

Who cuts your hair?

You made a movie with Bob Dylan, also you were neighbours. Did you manage to figure him out? What’s his deal? I mean the man, not the artist.

When were you the happiest: drinking and banging chicks in Hollywood at the height of your success, or now living a quiet family life?

Do you know the full lyrics to What a Feeling?

(First, when there's nothing but a slow glowing dream
That your fear seems to hide deep inside your mind
All alone I have cried silent tears full of pride
In a world made of steel, made of stone)

What was the most out there sex scene you ever wrote?

Who’s the best screenwriter nowdays?

What was your biggest conflict with Andy Vajna?

What’s your favorite Hungarian movie?

Dirk Diggler says in Boogie Nights that "Everyone's blessed with one special thing in this life. What’s the special thing you are blessed with?

Who are you going to vote for in the next presdential elections?

Which is the sexiest scene in the history of movies?

Have you seen any good films lately?

Ha még mindezek után is még szomjazod a további Joe Eszterhas-kontentot, akkor hallgasd meg azt a podcastot, amiben Varró Attila nyom le hihetetlenül szórakoztató és elképesztően okos monológot a Mester munkásságáról.

Ja, és íratkozz fel erre a Substackre, ingyen van.

Subscribe now

Subscribe now

Kedves érdeklődő emberek!

Kitaláltuk, hogy rebootoljuk az Origo Filmklub rovat aranykorát, vagyis megnézzük, hogy hogyan nézne ki ez a rovat, ha 2025-ben csinálnánk. Jön Bujdosó Bori, Onozó Robi, Huszár András, Kenczler Marci, még lehet, hogy egy kicsit Gyárfás Dorka is, bár neki már van saját Substackje, de a lényeg, hogy valami lesz, és ez még nem az első igazi poszt, csak azért akartam ide írni valamit, hogy be lehessen követni ezt a Substacket, mert megemlítettem a Patreonon, hogy lesz.

Úgyhogy remélhetőleg hamarosan jelentkezünk, mert elég béna lenne, ha ez lenne itt az utolsó poszt.

Itt van egy cannes-i fotó, amit szeretek.