A földszinten eredetileg garázsokat, irodákat, műhelyeket, a gépészeti, illetve a szociális helyiségeket, az emeleten pedig a tanácstermet, a konyhát, a dolgozószobát, valamint néhány vendégszobát rejtő épület számomra meglepő módon ma is áll, sőt, a terméskő burkolat is a helyén van.

A földszinten eredetileg garázsokat, irodákat, műhelyeket, a gépészeti, illetve a szociális helyiségeket, az emeleten pedig a tanácstermet, a konyhát, a dolgozószobát, valamint néhány vendégszobát rejtő épület számomra meglepő módon ma is áll, sőt, a terméskő burkolat is a helyén van.

[ Archív fotók: Szekeres Zsuzsa / KÖZTI, in. Magyar Építőművészet, 1971/2., a mai állapotot pedig Anker András, illetve a Dinnyési Halgazdaság fotójával mutattam be. ]

VI. Lendvay utca 15.
ép. Benczúr Béla, 1889-1890

A II. világháború alatt Izsáky Margit színésznő (1899-1977) otthonát is rejtő, a Rákosi-kor hajnalán a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége központjaként működő, majd egy ideig az ELTE tanári lakásainak helyet adó épület ma társasház. Mégpedig elég érdekes társasház!

A tervező, Benczúr Béla (1854-1941) az építtető festőművész öccse volt, aki nem csak építészként – az Epreskert több épülete, valamint bátyja bajorországi nyaralója is az ő munkájaként született –, de művészeti íróként és festőként is jegyzett volt: akvarelljei, olajfestményei, illetve grafikái rendszeresen tűntek fel a Műcsarnokban, illetve más kiállítóterek falain.

[ Szerdai fotók. ]

Ez a Práter utcában parkoló P50-es vagy ugyanaz a darab (ebből a mesterséges intelligenciával feltuningolt, épp ezért több sebből vérző képből nehéz megítélni), vagy egy ikertestvére, de egy biztos: az, hogy a felirat kitűnő előképe a kétezres években az olcsóbb autók farát gyorsan ellepő vicces (nem, nem vicces) matricákkal.

[ Az első kép hónapok óta pörög a Facebook-on, a másodikat pedig én próbáltam elkészíteni, hogy jobb szögből is látsszon a lényeg. ]

A Lázár János által elvett, a jelenlegi kormány által azonban helyreállított építési hatósági rendszerből az is kiderült, hogy mi lesz a helyén: az új tulajdonos, a TEAK House Kft. egy egyszerű bejelentés keretein belül augusztus 5-én mutatta meg a Kormányhivatalnak, hogy kétlakásos lakóházat fog építeni.

A feltöltött dokumentumokból az építész, Hubai Mihály okleveles magasépítő üzemmérnök nevére is fény derült, a tervlapok egyikét ugyanis nem sikerült anonimmá tenni. (Pedig a lehetőség adott volt.)

A változás nem meglepetés (nem volt védett, és egyáltalán nincs rossz helyen), ahogyan az sem, hogy az építtető szerette volna maximálisan kihasználni a kerület által megszabott beépítési határokat. A zöldfelület például épp ezért mindössze húsz négyzetméterrel lesz több az elvárt minimumnál, a beépített terület pedig mindössze másfél négyzetméterrel (!!) lesz kisebb, mint az önkormányzat szerint még éppen vállalható maximum.

Minőségi változás lesz, köszönjük.

[ A bontás közben készült fotó Csibra Klára műve, a korábbiakat pedig a Google utcanézeti képének 2011-es, illetve 2025-ös verziója adta. A tervlapokat pedig köszönjük a Tisza nyári döntésének. ]

Persze az épület maga is szép arányú: az 1934-ben, Hanzély István gépészmérnök és felesége megrendelésére, kétlakásos villaként született házban évtizedeken át a tulajdonos család élt, a másik, háromszobás lakás bérlője azonban változott: előbb dr. Németh Elek Károly bőrgyógyász költözött a falak közé, akit 1938 karácsonyára már biztosan az akkor az Igazságügyi Minisztériumban dolgozó Bibó István váltott.

(Nem tudom, hogy az 1940-ben egyébként Ravasz László püspök lányával házasságot kötő későbbi miniszter meddig élt a falak közt, szóval ha van erről infótok, azt nagyon köszönöm.)

[ A fotókat tegnap én készítettem. ]

A Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál dolgozó Gáspár Tibornak figyelnie kellett arra, hogy alkalmazkodjon a terület rendezési tervéhez, így egy huszárvágással lenyisszantotta az épület tér felőli végét, majd úgy tett, mintha két különálló épületre lenne szükség: rajzolt egy erkélyekkel szépen megmozgatottat (fszt + 5 em., magastető), meg egy cikkcakkosat (fszt. + 7 em., lapostető).

A munkát a telken meglévő szintkülönbség is nehezítette: a Csalogány utcai földszinti traktus a tér felőli oldalon már pinceszintként viselkedik, ahol az építész a kazánházat és a széntárolót rejtette el.

Az eredetileg kilencvenegy lakásos házban egyébként átlagosan másfél szobás, loggiás, illetve erkélyes lakások kaptak helyet, a Csalogány utcai sarkon pedig három garázst bújtatott el.

építész: Gáspár Tibor (BVTV), 1965
statikus: Szederjei Ilona

[ Az archív fotókat a Magyar Építőművészet 1966/5. száma adta, a frisseket én készítettem vasárnap, miután véget ért a Sétaműhely - Budapest Walkshopnál vezetett Ismeretlen Víziváros-túrám. Szeptember 13-án újra végigmegyünk ezen az útvonalon, tartsatok velem! Részletek: https://setamuhely.hu/seta/ismeretlen-vizivaros-budai-seta-vincze-miklos-ujsagiro/ ]

[ A Lechner Tudásközpont gyűjteményéből. ]

Az első lakóit 1962-ben fogadó, függőfolyosós épület 65 méteres hosszával elég durva, monoton fal is lehetne a Várhegy lejtőjén, de Fodor ennél jóval ügyesebb volt, hiszen a tömeget egy ponton két méterrel visszaugratta, a magasságot egy szinttel csökkentette, az erkélyeket pedig egészen csinosra formázta.

A kedvenc részletem egyébként nem ez, hanem Metky Ödön (1906-1985) a főbejáratot díszítő domborműve, ami elvileg Budavár visszavételét ábrázolja, valójában azonban csak a hétágra sütő nap, a várfalak felett lengő óriászászlók, illetve három repülő madár látszik rajta.

A kapuk mögött egyébként negyven lakás kapott helyet – köztük tizennyolc egy szoba plusz hálós, tizennyolc két szoba plusz hálós, valamint négy három szoba plusz hálófülkés.

[ A fotókat augusztus közepén én készítettem, az archívot pedig a Magyar Építőipar 1964/1. száma adta. ]

[ Fotó: Bertha János ]

Előbbi mozaikjait Vajda Zsigmond tervezte, és Róth Miksa műhelye váltotta valóra, utóbbinál pedig Kernstok Károly terveit Bátki József és Markup Béla dolgozta át a kis lapokra.

[ Saját fotók. ]

Eltűnt ablakkeretezés, lecserélt nyílászárók, eltűnt homlokzatdíszek, megmaradt ház – fájdalmas összehasonlítani a két képpárt.

[ Archív fotó: Gazda Anikó / DOK/VÁTI/G.A./20/257, a frissnek látszó tavalyit a Google utcaképe adta. ]

ép. 1966-1968
építész: Ramocsai István (IPARTERV)
statikus: Langi László
gépészet: Mikos Barna

[ A 2018-as fotót Peter Sägesser / Ostarchitektur, illetve Hatvani Ádám / sporaarchitects készítette, az archívokat pedig a Magyar Építőművészet 1970-es évfolyama adta. ]

Nem emlékszem túl sokra ebből az első találkozásból, de az megmaradt, hogy irtó kedves volt, szóval nekem mindig ez, meg az őszi stúdió fog eszembe jutni róla.

(Napokkal ezelőtt akartam már posztolni, de most sem késő.)

[ Tegnapi saját fotók, némi retus után. ]

Az aktus a törvényeknek megfelelően csak a színész halálának ötödik évfordulóján vált hivatalossá, egy emléktábla azonban már a kezdet kezdetén helyet kapott a domboldalban – rajta a Kincs ami nincs (1981) itthon kultátuszig jutó jelenetének egy kockájával, ami egyértelműsíti: csak a Puffin ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot.

[ A fotókat ma hajnalban készítettem. ]

Lassan négy éve már, hogy itt – https://tinyurl.com/szirt-vaci-ut – megírtam: kétszázöt szobás, üzletembereket célzó felsőkategóriás szálloda kerülhet a budapesti épített örökség egyik kevésbé ismert, színvonalas darabja, a Lehel téri templomra néző SZIRT-üzemépület helyére.

A cikkemből kiderül, hogy a Váci út és a Victor Hugo utcák sarkán álló együttes a kőbányai Drasche-gyár klinkertégláit mutató fő tömege ifjabb dr. Möller Károly (1894-1945) rajzcsomagja nyomán, 1939-1940-ben született, a tervezése pedig egyáltalán nem volt mindennapi – derül ki az 1945 februárjában, a Vörös Hadsereg katonái által saját kertjében, egy maga által ásott gödörbe lőtt Möller feljegyzéseiből:

„Az egyes osztályok főnökeinek többoldalas kérdőívet adtam, melynek alapján közölték az osztályok helyszükségletét, a helyiségek és mellékhelyiségek számát, a gyártási és közlekedési irányokat, más osztályokkal való kapcsolatot, födémterhelést, megjelölték a zajos gépek helyét stb. Az így kiadódó szükségletek táblázatos összesítése — mint előre látható volt — meghaladta a rendelkezésre álló alapterületet, mert mindenki saját osztályát óhajtotta fejleszteni. (…) Szalay István gépészmérnök, a vállalat alapítója és hivatott vezetője adta meg végül minden osztálynak azt a helyet, mely az összességből megilleti.”

Az építész kortársai többségével ellentétben előre gondolkodott, hiszen úgy gondolta, hogy a kétemeletes, vasbetonvázas munkáját később úgyis át fogják alakítani, így a lehető legegyszerűbb homlokzatot, valamint egyszerűen kivehető, áthelyezhető belső falak rendszerét hozta létre, megkönnyítve a következő generáció munkáját. A megnyitáskor a bakelit-, szénkefe- és kapcsolóüzem mellett a gyári mintaboltot is magában foglaló, központi fűtéssel rendelkező struktúra épp ezért kora egyik leginkább átgondolt ipari épülete volt, a Vállalkozók Lapja pedig követendő példaként mutatta be a szakmának.

A rövidesen már acetilén-, benzin- és villamosüzemű bányalámpákat, szállodai fényjelzőket, lámpákat, sőt, gőzturbinákat és villanyszerelési cikkeket is ontó üzem az ostrom során számos sebet kapott, amiket 1945-1946 fordulóján a Munkásmozgalmi Pantheont, valamint a II. kerületi Önkormányzat mai otthonát (egykor az MSZMP helyi központja) tervező Körner József rajzai nyomán gyógyítottak be. A dolgok ezzel látszólag visszatértek a régi mederbe, 1948-ban azonban jött az államosítás, a kapu felett pedig a Kontakta Nemzeti Vállalat Villamos Szerelési Anyagok Gyára felirat jelent meg.

A Rákosi-kor csúcsán Hollandiába, Norvégiába, Svédországba, Törökországba, illetve Dániába is szállító vállalat a forradalom előtt már nem egyedül lakta a nagy házat, hiszen a Villamos Kismotorgyár egy egységével, illetve az Erősáramú Gyártmányfejlesztési Intézettel osztozott. Őket a Kádár-korban a Magyar Elektrotechnikai Ellenőrző Intézet (MEEI), és a Villamos Automatika Tervező Intézet (VILATI) váltotta, majd a hetvenes évek elején a VILATI kiköltözött.

Ezzel hosszú évtizedekre bebetonozódott a helyzet (bár az MEEI az első Gyurcsány-kormány alatt a TÜV Rheinland tulajdonába került), a vég a kétezertízes években azonban mégiscsak eljött. A hosszú éveken át üresen álló épület, valamint a rendszerváltás éveiben született Victor Hugo utcai bővítése gazdát váltott, az új gazda pedig 2020-ban bontási és építési engedélyt szerzett az együttesre.

A munkák végül csak idén augusztusban indultak el, rövidesen pedig a leghangosabb részek véget is érnek. Jó kérdés, hogy mi lesz utána, hiszen az építési hatósági adatbázisban hat és fél évvel ezelőtti a legutolsó bejegyzés, az akkori tulajdonos pedig két évvel ezelőtt még luxusszállodában gondolkodott.

Azóta ez a terv jócskán megváltozott – 2024-re eltűnt egyébként minden nyoma a cég hivatalos honlapjáról –, hiszen a projekt az Ökoházak cégcsoport kezébe jutott, akik nevükhez híven ökoházat akarnak építeni a területre: https://okohazak.hu/project/vaci-48-okohaz/

A lényegen mindez persze nem változtat: a megtartásra, sőt, védelemre érdemes, minimális érzékkel jól bővíthető épület ma már csak egy kupac törmelék. Nagy kár érte.

[ A friss fotókat tegnap készítettem, a 2022-esek Mohos Márton munkái, az archívokat pedig a Tér és Forma, illetve a kor szakmai lapjai adták. ]

Bátki József és Markup Béla munkái, 1910-1911

[ Tegnapi saját fotók, némi retus után. ]

Nem hiszem, hogy ezután akár csak a környékre ment volna, szóval valószínűleg semmi gond nem akadt az őt öt teljes évvel túlélő (1976-ig termelő) aknával.

A kapuépítmény felirata talán még ma is látszana, ha a terület tulajdonosa 2009 elején nem bontatja el az akkor már jó ideje rohadó, máig álló szomszédaihoz hasonlóan befalazott struktúrát.

[ A rossz állapotot mutató fotókat Kovács Zsigmond, ill. a geocaching.hu kétezres évekbeli játékosai készítették, az átadásról készített rövid riport pedig a MAFIRT Krónika 28. adásában kapott helyet. ]