Van másik nyelvtani koncepció is, ami szerint hihetetlen kuszának látszó nyelvtanunk csak egyszerű szó-rak-o-zás, és amit magyarok készítettek, arról sajnos kevesen tudnak.

Őseink a Magyar nyelvbe, bele szőtték az élet összes nagy és lényeges kérdésére a választ. Ha elkezdesz írni az ősi írással, ami a rovás, akkor nem csak hallhatóvá, de láthatóvá is válik az Ősök üzenete! Ami a figyelmes ember számára olyan elérhető tudássá válik, mint a mag bölcsessége, ami mindig tudja mi kell ahhoz hogy terebélyes fa váljon belőle!

Mert bárki bármit állít, a Magyar nyelvben és a hozzá szorosan kapcsolódó írásban (rovás), nincsenek véletlenek! A hangokban, a hangok lejegyzésére szolgáló jelekben, s a hangokból létrejövő szavakban, ha figyelmesen szemléljük őket, REND-SZER-EK sokasága tárulhat fel a szemünk előtt! REND-SZER-EK, melyeknek konkrét üzenete van az őt használó emberek számára! A sok-sok REND-SZER, mind-mind egy-egy üzenet, ami arra hivatott, hogy segítsen az úton amin jársz, az élet nevű túra útvesztőiben.

Van REND-SZER ami a teremtést és annak okait tárja fel, s vele az élet miértjét. Van olyan is, ami apró, gyakorlati kérdésekben ad tanácsot, de nyilvánvaló, hogy akik létrehozták ezeket a REND-SZER-EK-ET, ismerték az élet, a tudat, a szellem, a szív és a lélek minden titkát, s hogy milyen nyitottak és fejlettek voltak, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy nem haboztak önzetlenül megosztani azt ennek nyelvnek és írásnak a formájában! Így válik ez a nyelv IGAZ ANYA-NYELVVÉ, ami minden helyzetben tudja mi a helyes döntés, hogy az embernek teljes és EGÉSZSÉGES élete legyen!

S hogy mi, ezen rendszerek mai használói mit kezdünk vele? - Ez már csak rajtunk múlik...

A nyelvek első lépésben, miközben persze kommunikációra is használjuk őket, teremtő eszközök! Amik képesek vérfagyasztóan valóságos, mégis csak az emberi fejekben létező világokat teremteni!

Ami ebben a tragikomikus, hogy ezek a világok csak azért jönnek létre, mert emberek elkezdenek hinni bennük! Ebben a folyamatban az hogy a nyelv kommunikációs eszköz is, teljes mértékben másodlagossá válik, hiszen a belső párbeszéd lényege nem a valóság, hanem az hogy mi milyennek látjuk a világot éppen.

Forrás: https://magyar-nyelv.webnode.hu

Énlakai templomfelirat

Hálásan köszönjük, ha támogatja szerkesztőségünk munkáját, és így megerősíti a normalitás védelméért folytatott küzdelmünket.

Adószámunk: 33810135

Bankszámlaszámunk: RO11BRMA0999100067807070

PayPal

Felíratkozásával biztosíthatja, hogy minden friss cikkünkről értesül.

Ezért vált ki mély megdöbbenést a mi generációnkból, hogy az Anthropic mesterséges-intelligencia-kutató cég egy titkos programot indított, Project Panama néven, amelynek a célja Claude AI modell tanítása tiszta, emberi szövegeken.

Ez a cég, amint a bírósági dokumentumokból kiszivárgott, használt fizikai könyveket vásárol fel milliószám, hidraulikus vágógépekkel levágják a könyvek gerincét, a lapokat nagy sebességű szkennerekbe táplálják, majd szkennelés után bezúzzák vagy újrahasznosítják.

Az Anthropic ellen indított szerzői jogi per kapcsán nyilvánosságra hozott bírósági iratok részletesen leírták a 2024 elején indult “Project Panama”-t. Egy belső tervezési dokumentumban szó szerint ez áll:

“A Project Panama az a kezdeményezésünk, amelynek célja a világ összes könyvének megsemmisítő szkennelése.”

Ugyanez a dokumentum tartalmazza azt is, hogy:

“Egy “lágy kódnevet” használunk rá, mert nem akarjuk, hogy kiderüljön, hogy ezen dolgozunk. Ez a dokumentum az Anthropic összes alkalmazottja számára látható, de kerüljétek, hogy nyilvános helyeken beszéljetek róla, és azt a tényt, hogy ezen dolgozunk, ne osszátok meg senkivel az Anthropicon kívül.”

A használtkönyv-kereskedők aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a ritka, kevés példányban fennmaradt kiadásokat kivonják a forgalomból.

A digitális könyváruházak (mint a Kindle vagy az Audible) már ma is képesek arra, hogy a felhasználó eszközén lévő e-könyveket a háttérben frissítsék. Ez nemcsak helyesírási javításokat jelent, hanem egyre gyakrabban klasszikus művek “modernizálását”, politikailag korrekté tételét vagy nyelvezeti finomítását (ahogy ez az elmúlt években több világhírű gyerekkönyvvel és fikciós művel megtörtént).

Ha nincs meg a régi, fizikai kiadás, a módosítás ténye is bizonyíthatatlanná válik.

Fotó: stevemart/Shutterstock.com

George Orwell 1984 című regényében az Igazságminisztérium feladata a régi újságcikkek és dokumentumok folyamatos újraírása volt, hogy a múlt mindig igazolja a jelenlegi pártpolitikát.

A digitális technológia és az MI pontosan ezt a folyamatot teszi lehetővé. A fizikai könyv megsemmisítése - mint a Project Panama esetében - éppen ezt a független ellenőrzési pontot számolja fel.

A diktatúrák első lépése mindig az információ feletti kontroll. A digitális világban ez a kontroll nem tiltással, hanem a szövegek észrevétlen átalakításával valósul meg.

A magánkönyvtárak és a fizikai kötetek megőrzése ezért ma már nem pusztán nosztalgia, hanem a szellemi önvédelem és a történelmi hitelesség megőrzésének legfontosabb eszköze.

A Project Panama tényei és háttere

• A belső dokumentum idézetei valódiak: Az Anthropic belső feljegyzéseiben valóban úgy hivatkozott a projektre, mint a „világ összes könyvének megsemmisítő szkennelésére” (destructively scan all the books in the world), és a munkatársakat titoktartásra kérték a lágy kódnév használata mellett.

• A technológia oka: Az AI-cégeknek tiszta, garantáltan emberek által írt (MI-szennyeződéstől mentes) szövegekre van szükségük a modellek tanításához. A fizikai könyvek szétvágása és laponkénti behúzása nagyságrendekkel gyorsabb és olcsóbb, mint a kíméletes, könyvkötést megőrző szkennelés.

• A pusztítás mértéke: A jelentések szerint a projekt keretében több millió, kereskedelmi forgalomban és antikváriumokban elérhető könyvet semmisítettek meg.

Jogi helyzet és felelősségre vonás

Az amerikai bírósági rendszerben a fizikai könyvek megsemmisítése önmagában nem illegális, mivel a „first-sale doctrine” (első eladás elve) alapján a megvásárolt példánnyal a tulajdonos azt tesz, amit akar. A jogsértés a tartalom digitalizálásában és engedély nélküli felhasználásában rejlik.

Az ügy nem maradt következmények nélkül:

1. Milliárdos egyezség: A szerzők és kiadók által indított csoportos per eredményeként az amerikai bíróság jóváhagyta azt az 1,5 milliárd dolláros kártérítési egyezséget, amelyet az Anthropic köteles kifizetni az érintett alkotóknak.

2. Jogi kiskapu: Bár a kártérítést megítélték, a bíróság korábbi precedensei szerint magát az MI-modellek könyveken való tanítását a „fair use” (méltányos használat) körébe sorolták, ami komoly vitákat generál a szellemi tulajdon jövőjéről.

Kulturális aggodalmak: Eltűnnek-e a ritka könyvek?

A használtkönyv-kereskedők és ritkakönyv-könyvtárosok aggodalma teljesen megalapozott. Bár az Anthropic elsősorban nagy példányszámú, könnyen beszerezhető köteteket cégzett meg, a felvásárlási láz során óhatatlanul belekerülhettek a darálóba olyan helyi kiadások, kis példányszámú vagy ritka könyvek is, amelyekből már alig létezik fizikai példány a világon.

A nyomtatott könyv sorsa azonban nem feltétlenül a teljes pusztulás. Ahogyan a digitalizáció nem ölte meg teljesen a bakelitlemezeket, úgy a fizikai könyv is egyre inkább felértékelődik: a tömegtermék státuszból visszalép a féltve őrzött, kézzelfogható műtárgy és az emberi gondolat hiteles lenyomatának szerepébe.

„Ghibu professzor a tudományos szakmájának művelése helyett a kisebbségi egyházak vagyona elleni állandó támadásaival tette ismertté a nevét. Amint a Román Antirevíziós Liga 1937. június 10-én Bukarestben tartott kongresszusán hivatalosan köszöntötték: az ő buzgólkodására egymilliárd lej (kb. 32,5 millió svájci frank) értékű magyar egyházi vagyont telekkönyveztek át a román államra, a régi, évszázados tulajdonosok jogsérelmére.

A temesvári piarista gimnázium

Így telekkönyvezték a román állam nevére a piarista rend kolozsvári templomát és főgimnáziumát, temesvári főgimnáziumát, a minorita rend szilágy-somlyói gimnáziumát, a nagyváradi (Oradea) premontreiek templomát, rendházát, gimnáziumi épületét, erdeit és más birtokait, valamint a rendkívül értékes »Félix« gyógyfürdőt, a nagyváradi irgalmasrend kórházát stb. Erről a kisebbségi egyházaknak mérhetetlen károkat okozó jogsérelemről részletesen beszámol az Universul című bukaresti napilap 1937. június 10-i, 157. számának 9. oldalán olvasható tudósítás (Annexe 2).

Onisifor Ghibu a most panaszolt ügyben a Nemzetnevelési Minisztérium nevében és annak meghatalmazottjaként azt kérte a járásbíróságtól, hogy a máramarosszigeti református líceum fent már részletezett összes ingatlanvagyonát telekkönyvezze át a román állam tulajdonába.

Állítása szerint ugyanis a régi tulajdonosként szereplő református líceum sem akkor, sem ma nem volt jogi személy, tehát nem volt jogképessége az ingatlanok megszerzéséhez. Ezért ezen ingatlanokat már eredetileg a magyar állam nevére kellett volna telekkönyveztetni. Mivel pedig a magyar állam jogutódja a román állam, a tulajdonjog ezt illeti meg.”

1937 május 13-án a máramarosszigeti járásbíróság egyetlen közigazgatási tollvonással Máramaros megye nevére íratta át az egészet: per és ítélet nélkül, egy egyszerű kérvény alapján, amelyet Ghibu nyújtott be. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a líceum állítólag „jogi szempontból nem létező személy”. Eközben ugyanabban a telekkönyvben más, nem magyar egyházi intézmények zavartalanul szerepeltek tulajdonosként. A jogi személyiség tehát nem jogi kategória volt, hanem szűrő: annak hiányzott, akinek hiányoznia kellett.

Ez pontosan ugyanaz a minta, amelyet Ghibu a katolikus szerzetesrendeknél – a piaristáknál, a premontreieknél, a minoritáknál, az irgalmasrendieknél és a ferenceseknél is végigvitt. Az ő keze nem tett különbséget oltár és szószék között. Tevékenysége nem katolikus- vagy reformátusellenes volt, hanem magyarellenes – és ezen a téren tökéletesen ökumenikus.

Az Universul 1937-es dicsőséglistáján együtt szerepel a nagyszebeni Terézianum árvaház, a kolozsvári egyetemi templom, a temesvári piarista gimnázium, a nagyváradi premontrei birtokok – és Máramarosszigeten, a piaristák mellett, egy lapon a református líceum. Az elkobzott vagyon értéke a korabeli dokumentum szerint egymilliárd lej volt. Ez nem a mai, elértéktelenedett valuta, hanem a két világháború közötti aranyalapú, stabil román pénz, amely az 1947-es hiperinfláció és mone-táris reform előtt reális, nemzetközileg jegyzett értéket képviselt. Az összeg a korabeli átszámítás szerint körülbelül 32,5 millió svájci frankot ért, ami az akkori árfolyamon (1 dollár - 4,36 svájci frank) nagyjából 7,4–7,5 millió amerikai dollárnak felelt meg. Ha ezt a tőkét az elmúlt kilencven év inflációjával – hozzávetőleg 20–23-szoros szorzóval – mai értékre számítjuk át, nagyságrendileg 150–170 millió mai dollárt kapunk. Ez euróra vagy forintra váltva is több tízmilliárdos tételt jelent. Nem jelképes összegről, hanem iparági léptékű vagyonelkobzásról beszélünk, amelynek tétje 1937-ben és utólag visszatekintve is valódi gazdasági súlyt képviselt.

Ez volt Ghibu igazi „teljesítménye”: nem egyetlen egyházat térdre kényszeríteni, hanem bebizonyítani, hogy a magyar kisebbség egésze – vallási hovatartozástól függetlenül – ugyanazzal a joghézaggal fosztható ki.

Az Országos Magyar Párt a genfi Nemzetek Szövetsége Tanácsához benyújtott beadványában pontosan ezt a mechanizmust nevezte meg. Rámutattak, hogy a bejegyzett tulajdonjogot törölni csak perben, jogerős ítélettel lehet, nem egy egyszerű kérvénnyel; hogy a hivatkozott törvény kizárólag íráshibák javítására adott jogot, nem pedig a tulajdonos kicserélésére; valamint hogy mindez sérti azt a kisebbségvédelmi szerződést és azokat a román alkotmányos garanciákat, amelyeket maga az állam írt alá.

A beadvány zárómondata figyelmeztetett: ha az eljárás folytatódik, helyrehozhatatlan fait accompli (kész tény) következik be.

És pontosan ez történt.

Nem 1937-ben állt meg az idő – ma is itt tartunk.

A máramarosszigeti református líceum vagyona a mai napig nem került vissza jogos tulajdonosához.

Kilencven év alatt annyi változott, hogy a sérelem már szót sem érdemel, annyira magától értetődővé vált.

Ghibunak közben szobrot állítottak, iskolákat neveznek el róla, mert időközben kialakult egy néma megegyezés: a múlt bűnösei közül vannak, akiket illik elítélni, és vannak, akiknek a munkája – mivel máig ható haszonnal járt – felmenthetőnek számít. Ghibu az utóbbiak közé tartozik.

A legfájóbb pont mégsem ez, hanem az, hogy mi magunk, ma élők is továbbvisszük ezt a szelektív emlékezetet. Mert aki csak a sajátját nézi, az megismétli azt a hibát, amelyet már 1937-ben is el lehetett volna kerülni: azt hiszi, hogy ez egyetlen egyház ügye, holott ez a ma-gyarság ügye, felekezettől függetlenül.

Az 1937-es Ghibu-lista nem válogatott, mi se válogassunk ma.

Hálásan köszönjük, ha támogatja szerkesztőségünk munkáját, és így megerősíti a székelység megmaradásáért folytatott küzdelmünket.

Adószámunk: 33810135

Bankszámlaszámunk: RO11BRMA0999100067807070

Read more

A székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi fesztiválok után hangos felháborodás hulláma söpör végig az erdélyi magyar közösségen. A cél-keresztben azok az anyaországi és külföldről importált újhullámos rap- és trap-előadók állnak, akik a minimális kulturális színvonalat és a helyi közönség iránti tiszteletet is lábbal tiporják.

A legutóbbi, Mollywood művésznevű rapper körül kialakult botrány rávilágít: a székelység nem kér a jellemtelen, öncélúan vulgáris színpadi nihilizmusból.

Az erdélyi rendezvények hagyományosan a közösségépítésről, a kultúra megőrzéséről és a minőségi szórakozásról szóltak. Az utóbbi időben azonban a legnagyobb nyári fesztiváljaink színpadait elárasztották a kizárólag a TikTok-nézettség és a YouTube-algoritmusok alapján válogatott, zenei és morális értéket nélkülöző produkciók.

A pohár a marosvásárhelyi Vibe Fesztiválon telt be a hazai közönségnél. Az osztrák származású, de magyarul rappelő Piesko Christian – művésznevén Mollywood – a színpadról minősíthetetlen, trágár szavakkal illette a székelyeket, miután korábbi, székelyudvarhelyi fellépését éles kritikák érték a helyi fiatalok részéről.

Az előadó nemcsak a székelyudvarhelyi rendezvényt nevezte gúnyosan „Skaterudvarhelynek”, de nyomdafestéket nem tűrő módon gyalázta meg a nemzeti és geopolitikai identitás kérdését is egy erdélyi magyar fesztivál mikrofonjába ordítva.

Az eset messze túlmutat egy egyszerű generációs szakadékon vagy a lázadó ifjúsági szubkultúrák keretein. A székely és erdélyi közösségek hagyományosan a tartásra, a nyelvi igényességre és az egymás iránti tiszteletre épülnek. Az anyaországi és nyugati divathullámokat másoló trap-előadók (mint Mollywood, vagy az „Átlag Felett” nevű formáció tagjai) drogközpontú, primitív és tiszteletlen világa éles ellentétben áll ezekkel az értékekkel. A felháborodás jogos: elvárható, hogy aki vendégként érkezik Székelyföldre, az tisztelje a vendéglátóit, a helyneveinket és a kultúránkat.

Az ügy komoly felelősséget ró a helyi fesztiválszervezőkre is. Nem lehet a profit és a nézettség az egyetlen mérce. Nem engedhető meg, hogy a százezres tömegeket megmozgató erdélyi magyar rendezvények kritika nélkül adjanak teret a fiatalok lelki és morális züllesztésének.

A figyelem és a civil tiltakozás most nem lankadhat, ugyanis a hivatalos programok szerint a marosvásárhelyi botrányhős augusztus 5-én Sepsiszentgyörgyön, a SIC Feszt (Székelyföldi Szabadegyetem) színpadán, a Kerekerdőben kapna újabb teret Erdélyben. A labda most a sepsiszentgyörgyi szervezők térfelén pattog: vajon ők is asszisztálnak a székelység nyilvános meggyalázásához, vagy példát mutatva nemzeti és kulturális felelősségből, még időben törlik a trágár produkciókat a programból?

A székelyudvarhelyi és marosvásárhelyi eset világos üzenet. Erdély nem a tiszteletlen haknik terepe, a hazai közönség pedig nem maradi, hanem egészségesen igényes.

Itt az ideje, hogy a szervezők is meghúzzák a vörös vonalat a kultúra és a közönséges trash(szemét) között.

Hálásan köszönjük, ha támogatja szerkesztőségünk munkáját, és így megerősíti a normalitás védelméért folytatott küzdelmünket.

Adószámunk: 33810135

Bankszámlaszámunk: RO11BRMA0999100067807070

PayPal

A Székely Idő esetében a függetlenség nem csupán egy jelző, hanem a működési forma lényege: a hirdetők és politikai donorok helyett az olvasói közösség tartja életben. Ez a fajta függetlenség ma már ritkaság, hiszen a nyomtatott sajtó fenntartása külső tőke nélkül óriási kihívás. Munkám személyes misszióra épül. Amikor egy lap nem üzleti vállalkozásként vagy politikai eszközként működik, a függetlenség ára a szerkesztő egyéni áldozatvállalása.

Ebben az esetben a függetlenség nem egy intézményi garancia, hanem egy emberi döntés: a szerkesztő saját erőforrásait (idejét, energiáját és vagyonát) rendeli alá annak, hogy a tartalomba senki ne szólhasson bele.

Magánszemélyként támogathat úgy, hogy megrendeli lapunkat nyomtatott vagy elektronikus formában, adományokkal, akár úgy, hogy viszi a jóhírünket ismerősei körében. (szekelyido@gmail.com)

Ha ön vállalkozó, támogathat az év folyamán részünkre átutalt összeggel, amely a társasági adó alapjából kivonható, mivel a ráfordítások között elszámolható.

Ehhez természetesen minden támogatónknak igazolást vagy számlát állítunk ki. Hálásan köszönjük, ha támogatja szerkesztőségünk munkáját, és így megerősíti a normalitás védelméért folytatott küzdelmünket.

Adószámunk: 33810135

Bankszámlaszámunk: RO11BRMA0999100067807070

Simon Ildikó

szerkesztő

PayPal

A diplomata közlése szerint a minisztériumi értesítés kedden délután érkezett meg hozzá, ám a döntés hátteréről semmilyen részletet vagy indoklást nem közöltek vele.

fotó: Magyarország Főkonzulátusa Csíkszereda

Dolhai Istvánt 2024 augusztusában nevezték ki a csíkszeredai képviselet élére, így kevesebb mint két évig töltötte be a pozíciót.

Egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy ki veszi át a csíkszeredai főkonzulátus vezetését. A diplomáciai protokoll szerint a főkonzuli teendőket átmenetileg minden bizonnyal a megbízott első konzul látja majd el a jövőben.

A főkonzulátus kiemelt stratégiai szerepet tölt be a magyar diplomácia számára. A csíkszeredai külképviselet ugyanis a világ legnagyobb létszámú magyar főkonzulátusa, amely mintegy hetven alkalmazottal működik. A főkonzuli kerület ráadásul hatalmas területet fed le: Hargita, Kovászna és Maros megyék mellett négy moldvai megye (Bákó, Neamț, Szucsáva és Botoșani) magyarságának ügyintézéséért is felel.

Forrás: Székely Válasz

Támogatási lehetőségek:

Simon Ildikó

Larry 2011. február 15-én költözött be a rezidenciára, miután a londoni Battersea kutyás és macskás állatmenhelyről örökbe fogadták az épület rágcsálóproblémáinak kezelésére.

Larry nem a mindenkori miniszterelnök saját háziállata, hanem hivatalosan köztisztviselőnek számít. Az ellátását és az állatorvosi költségeit a Downing Street személyzete finanszírozza, így a miniszterelnökök távozásakor ő marad a rezidencián.

A brit kormány hivatalos honlapja szerint a feladatai közé tartozik a vendégek üdvözlése, a biztonsági védelem szemrevételezése, az antik bútorok tesztelése alvásminőség szempontjából, valamint a ház egérhelyzetének megoldása.

A jelenleg körülbelül 19 éves kandúr a sajtó és a brit lakosság hatalmas kedvence, a Downing Street fekete ajtaja előtt várakozó fotósok mindennapos szereplője.

Bár Larry munkaköri leírásának fontos része a miniszterelnöki hivatal vendégeinek fogadása, azonban ő lélekben mindig is egy utcai harcos marad. A feljegyzések szerint a főegerész visszafogottan viselkedik a vendég politikusokkal, és inkább gyanúsnak tartja őket. Ez alól kivételt egyedül Barack Obama jelentett, akinek még azt is megengedte, hogy megsimogassa.

Saját Wikipedia oldala szerint Larry 2007 januárja körül születhetett London utcáin, a nép egyszerű kismacskájaként. Rövid hontalanság után egy menhelyen tengette a napjait, onnan fogadta örökbe a Downing Street személyzete, eredetileg David Cameron gyermekei számára.

Larry a rossznyelvek szerint első kollégájával, David Cameronnal sem jött ki túl jól. Azt suttogják, hogy Cameron valójában nem is szereti a macskákat (sem a macskaszőrt) és elsősorban azért egyezett bele Larry adoptálásába, hogy hátha ez majd jó hatással lesz a hanyatló népszerűségére.

És ha már a népszerűségnél tartunk, a 2024-es választások előtt az Ipsos felmérése szerint Larry népszerűbbnek bizonyult (40%) mindkét miniszterelnöki jelöltnél (Sunak 22% és Starmer 34%).

Bár Larry macskamértékkel nézve már igen idősnek számít, de a Downing Street 10 hivatalos tájékoztatása szerint szerencsére még mindig nagyon jó egészségnek örvend.

Támogatási lehetőségek:

Simon Ildikó

Első „üzenetem” ezen az úton az, hogy az életközpontúságnak kell a törekvések középpontjába kerülnie.

A kiszolgáltatottság mint béklyó

Mai létmódunkban a teljes (és nem egy esetben önkéntesen vállalt) kiszolgáltatottság állapotában vagyunk.

A kiszolgáltatottság azt jelenti, hogy egyéni vagy közösségi szükségleteink kielégítése olyan külső tényezőktől függ, amire nincsen ráhatásunk. Vagyis szükségleteink elérhetősége bizonytalanná válhat. Alapvető létfenntartási javak esetében ez a bizonytalanság már stratégiai kockázat (vagyis túlélésünket veszélyeztetheti), míg egyéb kényelmi vagy luxus szükségletek esetében elviselhető „veszteség”. A kényelmi vagy luxus „szükségleteket” inkább igénynek nevezném, mert létezni nélkülük is lehet. A valódi szükségletek olyan igények, amelyek a létfenntartáshoz kapcsolódnak.

Igény vagy szükséglet?

Megszámlálhatatlanul sok igényt megfogalmazhat bárki. Sok esetben az elégedetlenség forrása a kielégítetlen igény. Az emberi viselkedés terelője lehet az igénykeltés annak érdekében, hogy ezek kielégítésére törekedjenek az emberek. Sajnos a ma megfogalmazódó igények döntő többségének nincs köze az élet folytathatóságához mint a létfenntartás alapkövetelményéhez. Nem érzékeljük, hogy ebben az igény-cunamiban olyan káosz bontakozik ki, amely szétforgácsolja az emberi életenergia-felhasználást és csak fokozza a kiszolgáltatottságot.

A közösséggé válás legfőbb akadályozójává válik, ha nem sikerül az alapvető szükségletek terén közös nevezőre jutni.

Esély kedvezőbb élettér kialakítására

A közösség organikus felfogásban egy összetartozási és erőkifejtési egységet képvisel. Összetartozás olyan értelemben, hogy védekezik a felbomlás, a széthullás ellen és közös cél elérésére törekszik, amelyért áldozatot is képes hozni (lemondás, munka befektetés, anyagi támogatás stb.). Ez az áldozatvállalást is magába foglaló, építő, közösen elismert értéket létrehozó erőkifejtés visz közelebb a közösség által elfogadott cél eléréséhez.

A közösség életteret képvisel tagjai számára kedvezőbb létfeltételek kialakítására és tartós működtetésére. A kiszolgáltatottság révén uralkodó, „rabszolga tartó” társadalmi-gazdasági erőtérben ez az egyetlen lokális ellenállási lehetőség, ami a túlélés reményével kecsegtet.

A közösséggé válás nem technikai kérdés, az nem hozható úgy létre, mint ahogyan egy gépet előállítunk. Öntudattal, önérdekkel rendelkező szabad akaratú lények között alakulhat ki szerencsés esetben, ha a lélek, az értelem és a jól felfogott érdek egymásra talál.

Mindaddig, amíg az életközpontú önszerveződés el nem indul, addig az egyedek (legyenek azok emberek, állatok, növények, természeti kincsek stb.) prédák maradnak azok számára, akiknek van hatalmuk arra, hogy céljaik érdekében felhasználják őket.

Az életközpontú önszerveződés adja meg azt az alapvető létbiztonságot, amivel a prédává válást elkerülhetjük. Más szempontú önszerveződés esetén pontosan a létbizonytalanságot kihasználva válunk zsarolhatóvá, vagyis prédává.

Az életközpontúság

Az életközpontúság ennek a lét-egészbe való besimulási szemléletnek az érvényesítését jelenti: illeszkedni a harmóniához és nem erőszakoskodni részhasznok kivétele érdekében, amelyek megzavarják, sőt felborítják a harmóniát.

Az életvitel közösségi tevékenység. Sem megszületni, sem életben maradni egyedül nem lehet. A fiziológiai léthez táplálék, víz, védettség (ruha, fedél, élhető környezet) szükséges, továbbá genetikailag programozott kötődés (az anyához, a családhoz).

Az életvitelhez szükséges előfeltételek biztosítását az anyagi világban munka befektetéssel meg kell teremteni. Ez közösségi munkamegosztás eredménye. A létminőség ennek a környezetbe, a lét-egészbe illeszkedő munkamegosztásnak a következménye.

A szakrális gazdálkodás

A szakrális gazdálkodás a gondviselés intézménye, a közösségi létbiztonság megteremtője.

A hagyományos gazdálkodás organikus egységei a tájban élő, a tájat belakó önfenntartó kisközösségek (családok, nemzetségek) voltak, akik a táj adományaiból éltek, majd később úgy kezdték el szelíd módszerekkel (válogatáson alapuló nemesítéssel, háziasítással stb.) „gazdagítani” a táj ajándékait, hogy megnövekedett szükségleteiket kielégítse.

Egymás közötti cserekereskedelemmel juthattak hozzá olyan dolgokhoz, amire saját környezetükben nem volt módjuk, mert a kistáji adottságok eltérőek.

Az egyiptomiaknál a kereskedelem közösségi feladat volt, a tamkarum épp úgy dolgozott, mint aki a búzát termelte. A kereskedelem és a raktározás a közösségi életvitelbe beépülő tevékenység volt.

Gondoskodó gazdaság volt a hűbériség (szemben a rendiséggel). A hűbériség (a Meroving királyokig bezárólag) szabad emberek közötti szerződésen alapult. A szerződés szerint az úr kötelessége volt házat, a munkához szükséges eszközöket és földet adni a termeléshez. Rendben tartotta az utakat, az árkokat, a vízfolyásokat. A szabad paraszt a szerződésnek megfelelően a megtermelt terményből juttatott a hűbérúrnak (azon kívül, hogy családját is ellátta). A gazdaság közvetlen termékelosztáson alapult és még biztonsági tartalékok is voltak benne. Szükség esetén az úrnak kellett gondoskodnia a fejadagokról, ha erre nem volt képes, akkor az egyházra hárult ez a feladat, legvégső esetben pedig a királyra hárult ez a szerep. Sőt a ma luxusnak minősített távolsági kereskedelem útján beszerzett fűszerek is az életet szolgálták mint gyógyszerek: a szegfűszegben novokain van, a fekete bors szétbontja a fehérjét, a fahéj gyulladáscsökkentő.

A Meroving királyok még a gondviselésnek voltak a fő szervezői. A Karoling királyok már a magánvagyon növekedésének voltak a fő szervezői. Ekkor alakult ki a rendiség, amikor beházasodtak a kereskedők és nemesi címeket vásárolhattak. Létrejött Európában a kereskedő nemesség. A Karoling hatalomváltás hatása máig érzékelhető, mert egy új szemlélet kibontakozását segítette elő.

A székelyek Életnek nevezték a portát, azt az udvar-telket, ahol a székely ember megtalálta nyugalmát, békességét (Barabási László: A székely rendtartás).

Az Életbe kapun keresztül lehetett belépni, amelynek felirata: „Béke a bejövőnek”. Mögötte zajlott le minden olyan folyamat, ami lényeges az ember életében. Minden kapun kívüli cselekedete a kapun belüli létet szolgálta. Ezért szerepel a kapun az írás: „Áldás a kimenőre”.

A kapun belüli elrendezés szakrális rendet követett, mind az épületek, mind a szintek vonatkozásában.

Ez a szakralitás az életvitelben is megjelent. Ez a közösségi létben organikusan szerveződött, egymással együttműködő egységekben is érvényesült. Összefoglaló néven ez volt a székely rendtartás.

A székely küldetés a nemzet védelme volt, ezért adót nem kellett fizetniük és biztosított volt önfenntartási képességük birtokaikon való gazdálkodás révén.

Jó példa volt a közösségi létfenntartásra – Andrásfalvy Bertalan szóhasználatával élve – a komplex nagycsalád. Egy ilyen családi közösségben nem osztották szét az örökséget művelhetetlen kis parcellákra osztva, hanem együtt maradt az apa, anya, azok a gyermekeik, akik nem házasodtak be más családba, ezek gyerekei, és 20-40 fős (nagyszülő, két-három szülőpár, azok gyerekei) állandó létszámú csoportként végezte el az önfenntartó családi gazdaság valamennyi munkáját, mert az elhalók mellé születtek az utódok.

Ezek példák arra, hogy létezett szakrális, gondoskodó gazdaságszerveződés és ez volt a természetes, mert ez volt életközpontú.

Nem árutöbblet előállítása volt a cél, hanem a biztonságos lét megteremtése, és a szabad időt közösségi életre (ünnepek, mulatságok, házi iparművészet, néptánc, „fonó”, párkeresés stb.) használták és egyáltalán nem érezték szerencsétlenebbnek magukat, mint azok, akik éjt nappallá téve dolgoztak a haszonért (amit el sem tudtak költeni).

Az mindenesetre világosan kirajzolódik, hogy az életközpontúság ismeretlen fogalom mind az Európai Unió, mind az országvezetés, mind az értelmiségi elit számára.

Pedig egyre jobban szoruló kelepcében vagyunk, amelyből a kilépés nem valósítható meg annak a rendszernek az eszközeivel, amelyben a probléma képződött.

Nem jobban kell csinálni a rosszat, hanem jobb célt kell kitűzni, amelyben elkerülhető a rossz. Nem harmadik uralkodási utat kell keresni, hanem vissza kell térni a természetes, vagyis életközpontú gazdaságszervezésre és ebben az élettérben megtalálni a boldogságot, ahogy elődeink is megtalálták egykor.

A kilépés felé vezető út első lépése az életközpontúság fontosságának a felismerése.

És ha ez különböző okok miatt „felül” (az államvezetés vagy a szakmai elit szintjén) egyelőre nem tűnik lehetségesnek, akkor „alul” kell próbálkozni, mert ma még van lehetőség az életközpontú önszerveződésre.

Az életközpontú élettér működtetéséhez szükséges képességek a társadalomban rendelkezésre állnak, csak ezek mozgósítását más rendszerképző elv érvényesítésére kell alapozni. Az egykori Hangya szövetkezeti mozgalom kiépülése és prosperálása a legjobb példa erre. Színre kellene lépni olyan önzetlen szervező egyéniségeknek, akik méltányos áron (és nem haszonmaximalizáló vállalkozói személettel) szervezik e közösségeket. Ez az utolsó esély az életközpontúság maradványainak a megőrzésére.

Támogatási lehetőségek:

Simon Ildikó

A küldetés, amely negyven éve tart

A történelemkönyvek gyakran csak a számokról szólnak, a valódi emlékezetet azonban a kőbe vésett nevek őrzik. Bodó István, évtizedek óta azon dolgozik, hogy a Székelyföldön elszórt első és második világháborús emlékművek, hősök sírjai ne tűnjenek el a feledés homályában. Nem intézményi háttérrel, hanem puszta kötelességtudatból, szabadidejét és saját erőforrásait feláldozva indult el a hős elődök nyomában. Archívuma mára meghaladja a tízezer fényképet.

Nemrégiben az áldozatos munkájáért Magyarország Honvédelmi Minisztériuma a Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím bronz fokozatával ismerte el.

Kézen fogva a múltba: A gyertyalángok varázsa

A múlt iránti szeretet és tisztelet csíráit az édesapja ültette el benne, egy életre szóló, közös gesztussal. Bodó István ma is tisztán emlékszik a gyerekkori Halottak napjára, amikor a család a somlyói, csobotfalvi és csomortáni közös temetőbe indult. Miután gondozták a hozzátartozók sírját, édesapja kézen fogta őt, és elvezette a közelben álló háborús emlékműhöz, hogy ott is gyertyát gyújtsanak.

“Gyerekként persze még nem sokat értettem az egészből, engem egyszerűen csak a lobogó gyertyalángok varázsa vonzott” - meséli mosolyogva. “Aztán az iskolás évek alatt, ahogy egyre jobban megszerettem a történelmet, lassan megértettem, miért állnak ott azok a kövek, és kiknek a nevét őrzik. Felnőve már alig vártam ezeket a közös pillanatokat. Amikor pedig nekem is családom lett, természetes volt, hogy továbbviszem az örökséget: édesapámhoz hasonlóan én is kézen fogtam a két lányomat, és minden évben elvittem őket az emlékműhöz.”

Hobbiból elhivatottság: Digitális értékmentés

A falvakat járva Bodó István hamar szembesült egy szomorú igazsággal: az emlékművek szinte minden településen ott magasodnak, hozzátartoznak a faluképhez - mint egy megszokott, régi családi bútordarab az otthonokban -, gondozzák is őket, de a történetüket már kevesen ismerik. Emiatt a hiány miatt döntött úgy jó harminc-negyven évvel ezelőtt, hogy kézbe veszi a fényképezőgépét. Nemcsak a köveket akarta megörökíteni, hanem a rajtuk szereplő veszteséglistákat és történelmi adatokat is elkezdte módszeresen lejegyezni.

A kezdeti hobbi az évtizedek alatt mély elhivatottsággá érett. Ma már szinte biztos, hogy neki van a legnagyobb fotóarchívuma a székelyföldi háborús emlékhelyekről.

Gyűjteménye mára meghaladja a tízezer felvételt. “Egy-egy emlékművet több szögből, részletesen is lefotózok” - magyarázza a kutató. “Nem csupán látványos képeket akarok készíteni, hanem az a célom, hogy a kőbe vésett, sokszor megkopott neveket és adatokat digitális formában az utókor számára is végleg megnyerjem és megőrizzem.”

Mára Hargita megyében már alig akad olyan katonasír vagy emlékmű, amelyről ne lapulna felvétel a gyűjteményében. Bodó István nem a mai közigazgatási határokban, hanem a történelmi vármegyékben gondolkodik: Csík, Udvarhely és Gyergyó mellett alaposan feltérképezte Háromszék és Marosszék emlékhelyeit, sőt még a Brassó megyei magyar településekét is.

Tapasztalatai szerint Székelyföldön szinte alapszabály: ahány település, annyi emlékmű. “Könnyebb lenne felsorolni, hol nincs” - jegyzi meg. Alcsíkon például Tusnádfürdő és Csíkmindszent kivételével minden egyes falu büszkélkedhet saját emlékhellyel. Ráadásul a térség legidősebb mementója egy különleges történelmi egybeeséshez kötődik. Alcsík legrégebbi, 1922-ben emelt emlékműve ugyanis pont a legfiatalabb településen, Újtusnádon található. A falut 1822-ben alapították, így a centenáriumi ünnepségüket azzal tették igazán emlékezetessé, hogy egyúttal emlékművet állítottak, és kőbe vésték az első világháborúban elesett hőseik névsorát.

Kétféle emlékmű

A székelyföldi emlékhelyeket Bodó István tapasztalatai szerint két nagy csoportra oszthatjuk, és mindkettőnek megvan a maga különleges története. Az első csoportba a patinás, régebbi mementók tartoznak. Ezek többségét eredetileg az első világháború után emelték, majd később ide vésték fel a második világégés áldozatainak neveit is.

Ez utóbbiak mögött sokszor bátor, titkos akciók húzódnak meg. “Ezekről a névsorokról és a felhelyezésük körülményeiről alig maradt fenn írásos emlék” - avat be a részletekbe a kutató. “A szocializmus évtizedeiben ugyanis ez veszélyes, tiltott dolognak számított. Valóságos lopott munkák voltak ezek: a helyiek az éjszaka leple alatt, a legnagyobb titokban, minél kevesebb embert bevonva vésték fel vagy rögzítették a hősök neveit az oszlopokra.”

A második csoportot a teljesen újkori emlékművek alkotják, amelyek a rendszerváltás szabadságában, 1989 után születhettek meg. Felcsíkon például kifejezetten sok olyan falu akad, ahol az elmúlt években, frissen állított alkotásokkal adóznak a hősök emléke előtt.

Nyomozás a levéltárak mélyén

Ahogy telt az idő, a puszta fotózást és adatgyűjtést felváltotta a mélyebb forráskutatás. Egyre többen fordultak Bodó Istvánhoz segítségért saját kutatásaikhoz vagy helyi kiadványokhoz, ő pedig ráébredt: az emlékművek történetét sokkal módszeresebben kell feltárnia. Lapozni kezdte a korabeli sajtót - a Csíki Lapok és a Székely Nép megsárgult oldalai valóságos kincsesbányának bizonyultak, hiszen részletesen tudósítottak a hajdani emlékműavatásokról. Később az Országos Széchényi Könyvtárban és az Arcanum digitális adatbázisában is napokat töltött, a legnagyobb áttörést azonban az erdélyi történelmi egyházak bizalma hozta meg számára.

Az egyházi vezetők hivatalos felhatalmazásával kapu nyílt előtte a plébániák elzárt archívumai és a féltve őrzött Domus Historiák (egyházközségi krónikák) felé. Így juthatott be a Csíksomlyó, Csobotfalva és Csomortán közös plébániáján őrzött dokumentumokhoz is, ahol egy különös rejtélyre bukkant. Bár a korabeli sajtó mélyen hallgatott a helyi emlékmű születéséről, Bálint Lajos akkori plébános a krónikában több mint tíz oldalon át, kendőzetlen őszinteséggel mesélte el a valóságot.

Az egyházi feljegyzésekből kiderült, hogy a plébánosnak tízévnyi megfeszített, kitartó munkájába került, mire a monumentális, ötvenezer lejes költségvetésű világháborús emlékmű 1930-ban végre elkészülhetett. A történet pikantériája, hogy a lelkipásztor hiába kért anyagi támogatást a három érintett falu közbirtokosságától: segélykiáltása süket fülekre talált, így a falu népének áldozatos közadakozásából kellett összeadni a hiányzó összeget.

Amikor a történelem megismétli önmagát

A történelem néha megdöbbentő módon ismétli önmagát - és ezt Bodó István a saját bőrén tapasztalta meg. Amikor az elmúlt időszakban látta, hogy az évtizedek viharai kikezdték a csíksomlyói, csobotfalvi és csomortáni közös emlékművet, segítségért fordult a három helyi közbirtokossághoz. Bízott benne, hogy támogatják a megrongálódott talapzat felújítását, ám a múltbéli plébánoshoz hasonlóan az ő kérése is süket fülekre talált.

A kutató azonban nem hagyta annyiban a hősök emlékhelyének pusztulását. Úgy döntött, ha nincs segítség, egyedül cselekszik: nemrégiben a saját zsebébe nyúlt, és saját költségén fogadott egy szakembert, aki teljesen helyreállította és megerősítette az emlékmű megrongálódott talapzatát. Ezzel a nemes gesztussal Bodó István nemcsak megóvta a múlt egy darabját, hanem méltó utódjává vált azoknak, akik egy évszázaddal ezelőtt, minden ellenszéllel szemben is megalkották ezt a mementót.

Buszra várva, templomokba osonva: Emberi sorsok a kövek mögött

Az elmúlt negyven év terepmunkája nemcsak kitartást, de találékonyságot is követelt. Bodó István Hargita megye minden szegletébe eljutott. Akkoriban még szó sem volt szolgálati autóról: menetrend szerinti buszokkal zötykölődött faluról falura, a járatok közötti holtidőt pedig céltudatosan használta fel. Amíg a hazautazásra várt, nyakába vette az utcákat, és felkutatta a helyi emlékhelyeket.

“A protestáns falvakban az emlékművek helyett többnyire a templomok belső falán találni az emléktáblákat” - meséli mosolyogva a kezdeti kalandokat. “Ahhoz, hogy bejussak, először meg kellett találnom a templomkulcs őrzőjét, vagy ha nem akadtam rá, olykor csendben beosontam a nyitva felejtett hátsó ajtón.”

A magányos fotózás persze szinte mindig gyanakvást keltett a helyiekben. Az emberek kíváncsian méregették az idegent, és próbálták kitalálni, mit akarhat a kövektől. István ilyenkor szívesen szóba elegyedett velük, hogy megnyugtassa őket: nem rossz szándék vezérli. Ezek a kényszerű beszélgetések aztán kaput nyitottak a legfájóbb emberi sorsokra. Így ismerte meg azt az idős bácsit is, aki könnyes szemmel nehezményezte, hogy édesapja neve hiányzik a hősök listájáról. Az apa ugyan túlélte a frontot és hazatért, de a harctéren szerzett súlyos sebesülései miatt két nap múlva otthon meghalt - a hivatalos emlékezet számára így már láthatatlanná vált.

Máréfalván egy másik megdöbbentő rejtélyre bukkant. Feltűnt neki, hogy a listán az azonos vezetéknevűek mellett furcsa, vízszintes vonalak futnak párban. Az oszlop alján talált magyarázat szerint ezek a jelek a testvérpárokat jelölték: ebből az egyetlen faluból nyolc testvérpár veszett oda a háború poklában.

Az ilyen drámák mély nyomot hagytak a kutatóban. “Ilyen szempontból talán nem vagyok elég rideg, távolságtartó profi” - vallja be elcsukló hangon. “Egy-egy ilyen megrázó történet után sokszor képtelen voltam felemelni a fényképezőgépet. Olyankor meg kellett állnom, és csak másnap tudtam folytatni a munkát.”

A hősök tiszteletének továbbadása

Bodó István már 11 éve készít falinaptárakat az emlékművek fotóiból, hadtörténeti kutatásait könyvekben foglalta össze, emellett háborús relikviákat is gyűjt. Szerinte elsősorban a szülők és a pedagógusok tehetnek azért, hogy a történelem ismerete, valamint a háborús hősök tisztelete és szeretete fennmaradjon.

Simon Ildikó

Támogatási lehetőségek:

Simon Ildikó

Read more

Domonkos rendi szerzetes volt eredetileg, akit 1945 előtt már jó nevû rendtörténészként tartottak számon, bár önálló szakmunkája akkoriban…

Read more

A székelyföldi tejtermelők és az egész gazdatársadalom egyre nehezebb helyzetben van. A tej felvásárlási ára sok esetben már a termelési költségeket sem fedezi. Miközben a takarmány, az üzemanyag, az energia és minden egyéb kiadás folyamatosan emelkedik, a gazdák egyre nagyobb veszteségekkel dolgoznak.

Ehhez még hozzájön a medveprobléma, amely évről évre súlyosabb. Állatokat veszítünk, anyagi károkat szenvedünk, és sok helyen már a családok biztonsága is veszélybe került. Mégsem látunk gyors és hatékony megoldásokat.

Évek óta hallgatjuk, hogy a gazdák fontosak, hogy a vidék fontos, hogy támogatni kell a mezőgazdaságot. A választások idején a politikusok jól ismerik a gazdák kapujához vezető utat. Kezet fognak, ígérnek, fényképezkednek velünk, és azt mondják, mellettünk állnak.

De most hol vannak?

Most, amikor a tej ára a termelési költség alatt van. Most, amikor a medvék tizedelik az állatállományt. Most, amikor gazdaságok százai a túlélésért küzdenek.

Most nem kopogtatnak a gazdák kapuján. Most nem kérnek szavazatot. Most csend van.

Szeretném kérni minden gazdatársamat és minden vidéken élő embert, hogy ne felejtsük el ezt az időszakot. Emlékezzünk arra, kik voltak mellettünk a bajban, és kik csak a választások előtt találták meg az utat a portánkig.

A gazdák nem alamizsnát kérnek. Tisztességes felvásárlási árat, biztonságot, megbecsülést és valódi megoldásokat kérnek.

Ha ma nem hallják meg a gazdák hangját, holnap már nem lesz, aki tejet termeljen, állatot tartson és életben tartsa a vidéket.

Read more

Read more

Forrás: http://kremlin.ru/supplement/6486

Az Orosz Föderáció és a Kínai Népköztársaság ősi történelemmel rendelkező civilizációk. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) alapító országaiként és a Biztonsági Tanács állandó tagjaiként, valamint a többpólusú világban fontos hatalmi központokként konstruktív szerepet játszanak a globális erőegyensúly fenntartásában és a nemzetközi kapcsolatok rendszerének javításában.

Az alábbi közös megállapodások fényében:

• Az Orosz-kínai közös nyilatkozat a többpólusú világról és az új nemzetközi rend megalakításáról (1997. április 23.);

• az Orosz Föderáció és a Kínai Népköztársaság közös nyilatkozata a 21. századi nemzetközi rendről (2005. július 1.);

• az Orosz Föderáció és a Kínai Népköztársaság közös nyilatkozata a jelenlegi világhelyzetről és a főbb nemzetközi kérdésekről (2017. július 4.);

• valamint a Közös Nyilatkozat a Kínai Népköztársaságról

A következőket közöljük:

1. A második világháború vége óta a nemzetközi helyzet és a globális hatalmi viszonyok változásai felgyorsultak.

Egyrészt a dekolonizációs hullám és a hidegháború vége a világ szuverén államainak számának jelentős növekedéséhez vezetett. A globális közösség egyre sokszínűbbé és összetettebbé vált. Növekedett az ázsiai, afrikai, közel-keleti, latin-amerikai és karibi államok fejlettségi szintje és nemzetközi befolyása. Növekedett a regionális és régióközi szövetségek száma, amelyek a nemzetközi kapcsolatok minden területét lefedik, a politikától és a biztonságtól a gazdaságig és a humanitárius ügyekig, és szerepük a globális ügyekben folyamatosan növekszik. A globális összekapcsoltság és egymásrautaltság az emberiség történetében példátlan szintre emelkedett.

Azok a kísérletek, amelyek során egyes államok egyoldalúan akarták irányítani a globális ügyeket, érdekeiket világszerte ráerőltetni, és – a gyarmati korszak szellemében – más országok szuverén fejlődését korlátozni, kudarcot vallottak. A 21. századi nemzetközi kapcsolatok rendszere mélyreható átalakuláson megy keresztül, és egy hosszú távú, többközpontú állapot, valamint egy új típusú nemzetközi kapcsolatok kialakulása felé halad.

A legtöbb állam, történelmi tapasztalataira támaszkodva, őszintén elismeri egy új korszak hajnalát és annak szükségességét, hogy a világot ellentétes régiókra és blokkokra felosztás nélkül, az alapvető érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, az egyenlőség, az igazságosság és a kölcsönösen előnyös együttműködés jegyében egy összetartóbb nemzetközi közösség építésének útját kövessék.

Másrészt a globális helyzet egyre összetettebbé válik. Erősödnek a negatív, neokoloniális tendenciák, mint például az egyoldalú, erőszakos megközelítések, a hegemónia és a blokkok közötti konfrontáció. A nemzetközi jog és a nemzetközi kapcsolatok alapvető, általánosan elismert normáit rendszeresen megsértik, és az államok számára egyre nehezebbé válik összehangolni cselekvéseiket és megoldani a konfliktusokat a globális kormányzási intézmények keretein belül, amelyek közül sokan elveszítik hatékonyságukat. A globális béke és fejlődés napirendje új kockázatokkal és kihívásokkal szembesül, és fennáll a veszélye a nemzetközi közösség széttöredezésének és a „dzsungel törvénye” visszatérésének.

Read more

Read more

Jelentős dátum 2026 március 12-e, hiszen e nap hajnalán az Amerikai Egyesült Államokból, a floridai Jacksonvilleből indult el Magyarországra az a két nagy láda, amely az író regényeit, jegyzeteit, könyveit és ki nem adott írásait tartalmazta. Czegei Wass Alapítvány tizenhárom éven át tartó munkájának köszönhetően kerülhetett Magyarországra a hagyaték, amelynek gondozásában kiemelt szerepet játszott Takaró Mihály irodalomtörténész, valamint Hegyi Katalin, aki több éven keresztül dolgozta fel a hagyatékot.

Az Széchényi Könyvtárban (OSZK) megtartott sajtótájékoztatón Takaró Mihály rövid előadást is tartott, melyben kiemelte, hogy Wass Albert élete a száműzetésében vált igazán küldetéssé. Az amerikai közvélemény félretájékozottságát tapasztalva kezdett jelentős közéleti és kulturális tevékenységbe.

118 éve, 1908. január 8-án született Wass Albert és ő az egyik legnagyobb író és költő fejedelmünk. Az Árpád-korig visszavezethető erdélyi nemesi családból származó író műveit ma a legnépszerűbb magyar irodalmi alkotások között tartjuk számon. Szókimondásáért, Erdély és a magyar haza egységéért való kiállásáért Romániában üldözött személynek számított.

Magyarországon pedig a liberális kurzus fest torz és sötét képet róla, például 2019-ben a frissen megválasztott baloldali budapesti főpolgármester (Karácsony Gergely) beiktatásának másnapján „lenácizta” Wass Albertet.

Most pedig a Mazsihisz pálcát tör afölött, hogy élete munkája bekerült végre a magyar irodalom panoptikumába és a magyar diákok tananyagába.

Rosszhiszeműen, lejárató szándékú közleményben javasolják a most felálló magyar oktatási kormányzatnak, hogy töröljék a Nemzeti Alaptantervből, következésképp az érettségi anyagból is Wass Albert műveit.

Reméljük ez nem fog bekövetkezni.

Az erősen átpolitizált „hivatalos” irodalom-történet próbál nem tudomást venni Wass Albertről.

Idővel a kultúraformáló értelmiségi megmondók sem mehetnek szembe a magyar nép akaratával, érzelemvilágával. Wass Albert egyik könyve (A funtineli boszorkány) a 10 legnépszerűbb magyar könyv között szerepel, míg másik két regénye (a Kard és kasza, illetve az Adjátok vissza a hegyeimet!) a legnépszerűbb 50 könyv között található.

Wass Albertről érdemes tudni – a szépirodalmi művein túl – kimagasló munkát folytatott annak érdekében, hogy Erdély illetve az elcsatolt ma-gyar részek történetét bemutassa az angol nyelvterületen, és a magyar kisebbségi problémákra felhívja a figyelmet.

Read more

Read more

Read more

Működése: Ezüst-jodid alapú rakétákat lőnek a vihar…

Read more

Az, hogy egy demokratikus országban kormányváltás történik, alapjaiban…

Read more

Hihetetlen, milyen gyorsan repül az idő.

Mik a következtetéseim?!

Egy férfi gyermek nélkül is férfi,

de egy gyermek arra késztet, hogy a férfi valódi férfivá váljon. Hogy vállalod…

Read more