Amolyan Zsebcelebek lettünk Kabarondoban. Bárhogy igyekeztem beleolvadni a tömegbe, az emberek elkezdtek felismerni az utcán. Persze ebben induri-pindurit segített, hogy én voltam az egyedüli fehér férfi a környéken. A zenekarral ettől kezdve rendszeresen játszottunk utcabulikon és a környék szórakozóhelyein, köztük még - a méltán népszerű - BEST NEW BAR-ban is. Itt van pár akkord a buliból:

Amúgy azt nagyon progresszívnek és egészségtudatosnak tartom, hogy az utcabulikról 17:30-kor, azaz naplemente előtt hazaküldte a rendőrség a gyerekeket és 19:30-kor maga az utcabuli is mindig véget ért, mert az embereknek pihenni kell!

Nagyon jól mutatja a FÉNY csapat hangulatát, ahogy egy próbáról sétálunk haza az esti Kabarondo egyetlen aszfaltozott utcáján:

De az egész történetnek van egy másik vetülete is. A zenekarban három idős zenész is játszik, akik sok családtagjukat és zenésztársukat veszítették el a népirtásban. A hosszú kihagyás után újra a színpadra kerülés egyfajta gyógyír azokra a sebekre, amiket a 90-es évek szörnyű eseményein szereztek. Igen, a zene gyógyít! Ez a gyógyulás volt az egyik legnagyobb ajándék, amit Ruandában megtapasztalhattam.

Nem hagyott nyugodni, hogy ezek a dalok csak úgy elvesszenek, ezért a falu utolsó házában, az Akagera Sunset House-ban felállítottunk egy pop-up stúdiót, ahol például a hangcsillapítást ülőpárnákkal oldottuk meg. Ugyanazokkal a párnákkal, amiken a lánykérés zajlik a videóban.

Bosco szerzett egy kamerát is és mivel a közeli bárban egy nappal korábban egy gyönyörűen felöltözött, nagyon szépen lány, Sophie szolgált fel, őt kértük fel a főszerepre. Az apját a zenekar egyik frontembere Joseph, míg az anyját az Akagera Sunset House gondnoka, Claudine játszotta, a testvér pedig Etienne, az Akagera gyerekekkel dolgozó tanár volt. Én megjátszottam magamat.

Ne izguljatok a kinyarwanda szöveg miatt, a videó leírásában ott az angol fordítás. Én a dal végén ezt éneklem Sophie/Jeanne-nak:

❤️Óh, Jeanne, az első alkalommal…❤️
❤️Óh, Jeanne, beszélgettem veled, és a beszélgetésünk közben❤️
❤️elvarázsolt a szépséged és a békességes lelked. ❤️

A keverést köszönjük Dr. Bihari Andrásnak!

Mitől különleges Ruanda időjárása?

Az ország klímáját nem az Egyenlítő, hanem a hegyek irányítják. Ruanda túl magasan van ahhoz, hogy trópusi, vagy egyenlítői éghajlata legyen.

Ha valaki repülővel érkezik Kigaliba, leszállás előtt feltűnik valami szokatlan. Nincs végtelen síkság, mint Kenyában vagy Tanzánia nagy részén. Végtelenek tűnő hegyláncok követik egymást a horizontig. Nem véletlenül nevezik Ruandát az Ezer Hegy Országának.

Ruanda átlagos tengerszint feletti magassága körülbelül 1598 méter, de az ország jelentős része 1500–2500 méter között helyezkedik el. Az ország legmagasabb pontja a Karisimbi vulkán (4519 méter), legalacsonyabb pontja pedig a Rusizi folyó völgye (950 méter). A légkörben pedig van egy egyszerű szabály: minden ezer méter emelkedéssel átlagosan 6–6,5 Celsius-fokot csökken a hőmérséklet. Emiatt például a főváros, Kigali (1567 méter) éghajlata inkább egy mediterrán tavaszra emlékeztet, mint egy egyenlítői nagyvároséra.

Ez az oka annak, hogy miközben Dar es Salaamban vagy Mombasában nyáron a 35 °C sem ritka, Kigali délutánjai gyakran megállnak 25–27 °C körül.

Ruanda nyugati részén húzódik Afrika egyik legfontosabb, mégis kevéssé ismert hegylánca, a Kongó–Nílus-vízválasztó. Nyugatról, az Atlanti-óceán felől érkező nedves levegő áthalad a Kongó-medence több millió négyzetkilométeres esőerdején. Mire eléri Ruandát, már óriási mennyiségű vízgőzt szállít, amit a ruandai hegyek megállítanak. A párás levegő felemelkedik, közben lehűl, a vízpára kicsapódik, és intenzív csapadék alakul ki. Ezt nevezik az éghajlatkutatók orografikus csapadékképződésnek. Ez az oka, hogy Ruanda nyugati hegyeiben évente több mint kétszer annyi eső esik, mint az ország keleti részén, noha a két terület között alig száz kilométer a távolság.

Ruanda különlegessége nem ér véget a domborzatnál. Bár az országnak nincs tengerpartja, időjárását egyszerre két óceán is alakítja.

Nyugatról az Atlanti-óceán felől érkező nedves légtömegek jutnak el a Kongó-medencén keresztül, keletről pedig az Indiai-óceán légköri folyamatai hatnak rá. A két rendszer találkozása már önmagában bonyolult légköri helyzetet hoz létre, amelyet tovább árnyalnak az olyan globális éghajlati jelenségek, mint az El Niño (ENSO) vagy az Indiai-óceáni Dipólus (IOD). Ezek egyes években rendkívül csapadékossá, máskor szokatlanul szárazzá tehetik ugyanazt az évszakot.

Az Egyenlítőnél mozog a Föld egyik legfontosabb légköri rendszere, az Intertrópusi Konvergencia Zóna (ITCZ). Ez az a sáv, ahol az északi és déli passzátszelek találkoznak, a levegő felemelkedik, és csapadék keletkezik.

Az országnak két esős évszaka van. Egy hosszabb tavasszal és egy rövidebb ősszel. A magas domborzat miatt azonban ezek sem olyan kiszámíthatók, mint a tankönyvekben. Egy-egy völgyben süt a nap, miközben néhány kilométerrel arrébb már felhőszakadás tombol.

Miért ennyire más a szomszédos Kenya és Tanzánia időjárása?

Kenya térképére nézve rögtön látszik, hogy Ruandánál sokkal változatosabb ország. Van óceánpartja, magashegysége, sivataga és hatalmas szavannája. Az északi részeket már a Száhel-övezet száraz levegője is eléri.

Tanzánia még ennél is összetettebb. Az Indiai-óceán meleg vizei, a Kilimandzsáró, a Viktória- és a Tanganyika-tó, valamint a száraz belső fennsík egyszerre alakítják az időjárását. Emiatt ugyanabban az országban előfordulhat trópusi párás hőség, mérsékelt hegyvidéki klíma és félsivatagi szárazság is.

Mennyiben más Kongó?

Nyugat-Ruandától alig néhány kilométerre fekszik a Kongó-medence, mégis mintha egy másik éghajlati övezetbe érkeznénk.

Ennek oka, hogy a Kongó-medence alacsony fekvésű, hatalmas összefüggő esőerdője folyamatosan párologtatja a vizet, amely újra és újra eső formájában hull vissza. Ez a „nedvesség-újrahasznosítása”. Ruandában ezzel szemben a meredek domborzat miatt a levegő állandóan emelkedik, lehűl és átrendeződik, ezért sokkal mozaikosabb időjárási mintázatok alakulnak ki.

A klímaváltozás

Ruanda sokáig a kelet-afrikai térség egyik legstabilabb éghajlatú országának számított. Az elmúlt évtizedek mérései azonban azt mutatják, hogy ez a stabilitás megbomlóban van.

Ruanda területét őserdő kéne hogy borítsa, azonban az emberi befolyás évszázadok alatt haszonnövények termelésére állította át a lankásabb hegyoldalakat, ami a hely klímájára is hatással lehet. A megszűnt őserdők vízvisszatartó, vízmegkötő ereje és hűsítő hatásának hiánya is hatással lehetett az átlaghőmérsékletre, illetve a haszonnövények talajmegtartó ereje kisebb, mint a komplex őserdei növényzetnek és emiatt erősödik a talajerózió. Egyre gyakoribbak a rövid idő alatt lehulló, rendkívül intenzív esőzések, miközben a száraz időszakok is hosszabbodnak. Nem feltétlenül kevesebb csapadék hullik egy év alatt, hanem sokkal egyenetlenebbül, kiszámíthatatlanul oszlik el. Ez különösen nagy kihívást jelent egy olyan országban, ahol a mezőgazdaság döntően még mindig az esőre támaszkodik.

Ruanda tehát nem azért különleges, mert kivételt képez az afrikai éghajlat alól. Éppen ellenkezőleg! Azért, mert itt szinte tankönyvi pontossággal találkozik minden olyan tényező – a magashegységi domborzat, az egyenlítői légkörzés, a két óceán hatása és a Kelet-afrikai-árokrendszer –, amely képes teljesen átírni azt, amit a földrajzi szélesség alapján várnánk. Ezért fordulhat elő, hogy ugyanazon a napon, amikor Tanzánia partvidékén a hőség elviselhetetlen, Kigali egyik teraszán 24 fokban lehet meginni a délutáni kávét, amely az ország 300.000 kávéültetvényének egyikén termett.

források:

Frontiers in Earth Science – Climate Change in Rwanda (2021)

International Journal of Climatology – ENACTS Rwanda climatology (2019)

Scientific Reports – Climate impact on East African vegetation (2019)

Atmosphere (MDPI) – Temperature trends and extremes in Rwanda (2023)

University of Rwanda – Comparative analysis of Rwanda rainfall climatology (MSc thesis)

University of Rwanda – Regional climate controls in Rwanda (MSc thesis)

Tempels szerint a korábbi kutatók alapvető hibája az volt, hogy európai fogalmakkal – például animizmussal vagy fetisizmussal – próbálták értelmezni az afrikai kultúrákat. Így számos jelenséget irracionálisnak bélyegeztek, holott azok egy másik filozófiai rendszer logikus következményei voltak.

A bantu filozófia központi fogalma nem a „lét”, hanem az erő. A nyugati gondolkodás a világot önálló létezők összességeként írja le, míg a bantu szemlélet szerint minden létező maga is erő, és a valóság egymásra ható erők dinamikus hálózatából áll. Az ember, az állatok, a növények, az ősök és Isten ugyanennek a rendszernek a részei, csupán erejük különbözik.

A bantu filozófiában a közösség az egyéni lét alapfeltétele. Az ember identitása a családi, közösségi és ősi kapcsolatokból születik, ezt fejezi ki az ubuntu elve is: „Azért vagyok, mert mi vagyunk.” Az egyén nem független lény, hanem kapcsolatai révén válik teljessé.

Tempels munkáját később több kritika is érte. Sokan vitatták, hogy a rendkívül sokféle bantu népre egyetlen filozófiai rendszer lenne alkalmazható, mások szerint a szerző európai misszionáriusként óhatatlanul saját nézőpontján keresztül értelmezte az afrikai gondolkodást.

Mindezek ellenére a Bantu filozófia mérföldkő lett az afrikai filozófia történetében. Legfontosabb tanulsága, hogy a filozófiai gondolkodás nem kizárólag európai hagyomány: más kultúrák is önálló, összetett fogalmi rendszereket alkottak. Ahhoz pedig, hogy ezeket megértsük, először a saját kategóriáink helyett az övéiket kell megismernünk.

A teljes cikk a qubit.hu-n!

A kelet-afrikai Nagy-tavak térségében – különösen Ruandában, valamint részben Ugandában, Burundiban és a Kongói Demokratikus Köztársaság egyes vidékein – a női szexuális öröm kulturálisan sokkal nyíltabban jelenik meg, mint ahogy azt Európában gyakran feltételezik.

A két legfontosabb hagyományos gyakorlat:

• Gukuna: egy fiatal lányoknak tanított technika, amelynek célja a kisajkak fokozatos nyújtása. A helyi kultúrában ezt a női szépség, a szexuális egészség és a későbbi örömszerzés részének tekintik. Ez nem azonos a női nemi szervek megcsonkításával (FGM), mivel nem jár szöveteltávolítással vagy csonkítással.

• Kunyaza: egy hagyományos szeretkezési módszer, amelynek elsődleges célja a nő orgazmusának elősegítése. A hagyomány szerint a férfi speciális mozdulatokkal stimulálja a csikló környékét, mielőtt a behatolás megtörténne. A helyi felfogásban a nő kielégülése a sikeres együttlét egyik legfontosabb eleme.

Amikor James Cook kapitány 1771-ben, első útja végén elérte Fokvárost, ezt írta naplójába: „Nagyon szerettük volna megválaszolni a természettudósok körében felmerült nagy kérdést, hogy ennek az országnak a női lakossága rendelkezik-e azzal a húsos redővel vagy előkével, amelyet Sinus pudoris néven emlegetnek”, vagyis a gyakorlat több mint 250 éve dokumentált a térségben.

Ezek a szokások generációkon át öröklődtek, és idősebb nők (nagynénik, nagymamák) tanították a fiatal lányoknak. A szexualitásról való beszéd sok közösségben kevésbé tabusított, mint Európa számos részén. Annyira, hogy a 13 éveseknek (S1 osztály, ami a magyar általános iskola 7. osztályának felel meg) szóló történelemkönyvben is helyet kapott:

„Szexuális beavatás lányok számára (gukuna): ez egy olyan gyakorlat volt, amely a kisajkak (a hüvelybemenetet védő bőrredők) megnyújtását jelentette. A cél az volt, hogy a kisajkak hossza elérje a körülbelül 5 centimétert. Ezt azért végezték, mert úgy tartották, hogy mindkét nem számára növeli a szexuális élvezetet. A gyakorlatot 12 éves lányoknál, a pubertás idején kezdték.”

Afrikában egymás mellett léteznek egészen eltérő hagyományok: miközben a Nagy-tavak térségében a női örömnek jelentős szerepet tulajdonítanak, Afrika más részein továbbra is elterjedt a női nemi szervek megcsonkítása, amelynek egyik célja éppen a női szexuális vágy és élvezet visszaszorítása.

A nyugati társadalmak gyakran leegyszerűsítő képet alkotnak az afrikai szexualitásról. A helyszíni tapasztalatok alapján a térség több kultúrájában kifinomult ismeretek és hosszú hagyományai vannak a női szexuális örömnek, amelyek sok tekintetben nyitottabbak és gyakorlatiasabbak, mint amit Európában megszoktunk.

A kunyaza és a hozzá kapcsolódó hagyományok tehát nem egy idealizált „afrikai szexuális paradicsomot” jelentenek, hanem azt mutatják meg, hogy a szexualitásról alkotott elképzelések kultúránként radikálisan különbözhetnek. A személyes beszélgetésekből az derült ki, hogy a férfi teljesítményének a mércéje, hogy a nő élvezi, vagy mennyire élvezi a szexet. Ennek mai megnyilvánulása, hogy a házasságnál a férfi meghatározza, hogy milyen orgazmust (hangos, halk, stb.) vár el a feleségétől. Ez az elvárás pedig növeli a színlelt orgazmus valószínűségét Ruandában is.

A kelet-afrikai példák egyik legérdekesebb tanulsága az, hogy a női orgazmus társadalmi jelentősége nem biológiai szükségszerűség, hanem kulturális döntés. A kérdés tehát nem az, hogy képes-e a nő orgazmusra, hanem az, hogy a kultúra mennyire tartja ezt fontosnak.

https://qubit.hu/2026/04/10/noi-orgazmus-kelet-afrikaban-amit-a-szexrol-a-nagy-tavak-kornyeken-tudnak

Az Akagera gyerekekkel végzett dramatikus munka kiindulópontja három kérdés volt, semmilyen más instrukciót nem kaptak:

- Kiről szóljon a történet?
- Mikor játszódjon?
- Milyen helyzetet kell megváltoztatni?

A konszenzusos válaszok alapján hamar kiderült, hogy a saját - valamelyest talán már lezárt - történetük érdekli leginkább őket: az utcán élő Erik, aki minden nap a túlélésért küzd a társaival, de egy külső segítő nő örökre megváltoztatja a sorsát. A drámajáték-folyam hónapjai alatt egyre bonyolódott a történet, a gyerekek egyre bátrabban nyúltak hozzá a saját emlékeikhez, akár traumákhoz (pl. rendőrségi letartóztatások, szülők általi bántalmazás, elhanyagolás). A játék legfelkavaróbb pillanatai azok voltak, amikor a gyerekek saját anyjukat megjelenítve arra a kérdésre válaszoltak, hogy miért hagyták el a gyerekeiket. Sokan hónapokig hezitáltak, felbátorodtak, aztán mégis meggondolták magukat, és nem vállalták az anya szerepét. Valaki a saját történetét is meg merte fogalmazni, valaki inkább csak egy társa történetét vállalta, de a nézőpontváltás mindenki számára egy felkavaró kihívás volt.

Minden dal, minden mondat, minden koreográfiai ötlet a gyerekektől származik. A gyerekek maguk választották ki a filmben szereplő helyszíneket is, például a házakat is Rurama faluban, közvetlenül az AGN mellett, ahol az “anyák” éltek. Ezek a házak jelentősen eltérnek azoktól a sárkunyhóktól, amelyekben ők laknak, de a vágyaiknak pontosan megfeleltek.

A véglegesített, kronológiába rendezett történet, illetve a rögzített és többé-kevésbé memorizált szöveg felvétele és rövidfilmmé vágása az alapítványt üzemeltető ruandai házaspár kérésére készült. A szövegekkel, a jelenetek gyakorlásával és kidolgozásával Laura dolgozott. A szövegek tisztázása után a végső szerepekre a gyerekek jelentkeztek és ha több jelentkező is volt, akkor a többiek szavazták meg, hogy melyikük játszhassa az adott karaktert. A kronológia kialakításánál is szavaztak arról, hogy éppen melyik jelenet vagy változat legyen a következő lépés a történetben. A végleges verzió felvételeit és a vágást én csináltam. Engem teljesen lenyűgözött a gyerekek humora, kreativitása és egymás iránti figyelme. A műhelymunka során újra és újra bebizonyosodott, hogy ezek a gyerekek nem csupán túlélők, hanem nagyon kreatív alkotók is. És nem tudom kiverni a fejemből, hogy a kreativitásuk egyik fontos inspirációja a fiatal korban átélt trauma, az utcai túlélés volt.

A szereplők, a szerepükről szóló kiegészítésekkel:
Eric: Hakizineza Innocent

A csapatban egyértelmű konszenzus volt arról, hogy Innocent legyen a főszereplő. Talán azért, mert egy rendkívül tehetséges és sokoldalú fiú, aki mindenkit szeret, és őt is mindenki szereti. Nagyon népszerű és mindenki elismeri a képességeit.

Mesélő: Kwizera Faustin

Faustin szerepe volt az egyetlen, amelyikre nem volt több jelentkező, hiszen nagyon hosszú szöveget kellett megtanulnia. Szerintem 200 felett van a fiú IQ-ja és fotografikus memóriája van. Sajnos technikai okból csak az a felvétel maradt meg, amelyik hátulról mutatja a tűz melletti mesélés közben. ☹ Amúgy a Kft: Afrika című dalát is nagy mértékben Faustin memóriájának köszönhetjük, mert ő volt az, aki egyetlen közös zenélés, éneklés után emlékezett a teljes magyar nyelvű szövegre és elkezdte felírni a táblára a dalszöveg kinyarwanda fonetikus átiratát.

Énekesek: Agasaro Umwali Fanny, Byishimo Jean D’Amour, Isimbi Lea, Kwizera Faustin, Mugisha Jack, Nizeyimana Fils, Niyotwizeye Amina

A zenéről

A dalokat a gyerekek választották és teljesen lenyűgözött, hogy milyen érzékenyen reagálnak zenileg az aktuális trauma kifejezésére, vagy feldolgozására.

Az első dal - Nyampinga: Girimbabazi (Kegyelmezz!)

Bárcsak eljönne megnézni, hogyan nőttem fel, ó, igen...
Már attól is eltelne örömmel, ha csak a tekintetünk találkozna.
Hatalmas boldogság lenne látni azt az anyát, aki világra hozott, ó, igen...
Hatalmas boldogság lenne látni azt az anyát, aki világra hozott, ó, igen...
Kegyelmezz, mutass irgalmat, anyám, mint egy igazi szülő, ó, igen...
Légy irgalmas, mutass együttérzést, anyám, mint egy igazi szülő, ó, igen...

Bandatagok: Maniraguha Marcel, Mizero Steven, Mugisha Jack

A bandatagokat játszó gyerekek valaha tényleg ugyanazon banda tagjai voltak. Persze ne a Cosa Nostra, vagy a Camorra stílusában képzeld el a bandaéletüket. Ők fémhulladékot gyűjtöttek, ételt kukáztak, esetleg a piacról, vagy boltokból loptak az ételhez alapanyagot, hogy túléljenek az utcán. Az Akagera gyerekek legfiatalabbja, aki az utcára került, 3 éves volt és egy “idősebb” gyerekekből álló banda segítette, hogy életben maradjon.

piaci asszonyok: Irakoze Gloriose, Uwase Charite
faluvezető: Byishimo Jean D’Amour
rendőr: Bizimana Theoneste
rapperek: Byishimo Jean D’Amour, Kubwimana Emmanuel, Mugisha Jack, Nizeyimana Fils

Ez a dal is tökéletes választás lett az adott - börtönélet - helyzethez
Kenny: Imana y’imihanda (Utcák istene)

Olyan emléket hagyott maga után, mintha az arcunkba köpött volna.
Undorral sétált el, miközben mi csak néztük.
Láttam, ahogy anyám sírva imádkozott:
„Istenem, mutass utat, hogy a gyerekek ne vesszenek el!”
Attól a pillanattól kezdve megkezdődött a túlélésért való küzdelem.
Az is csoda volt, ha nyugvóhelyet találtam.
Az otthonom a híd alatt van; a látásom elhomályosult.
A fényes jövőmnek nyoma sincs.
Ó, utcák Istene, szabadíts ki ebből a mocsokból.
Ennek a világnak nincs íze; minden új hajnalt gyűlölök...

A bizonyosság kedvéért elmondom, hogy a dalt éneklő/rappelő gyerekek szájában a cigaretta az utcán talált papírdarabokból sodort látványelem.

börtönőrök: Byishimo Jean D’Amour, Mugisha Jack

Ez az egyik olyan jelenet, amitől leesett az állam. Az egész koreográfiát hangeffektekkel együtt a gyerekek tervezték meg... valós tapasztalat alapján. Rwandában a rendőrök és a börtönőrök egyik legfontosabb tanítási módszere a verés. Az Akagera gyerekek is megtapasztalhatták, például amikor egyszer pénzben biliárdoztak a város főterén, azaz tiltott szerencsejátékot folytattak. Az eredmény 3 hónapi elzárás lett volna, amit sikerült egy kiadós veréssé konvertálni.

segítő nő: Ishimwe Princess
Mama John: Agasaro Umwali Fanny
Mama Eric: Keza Joyeuse Gisubizo
Mama Keira: Uwase Charite
Mama Peter: Uwineza Phionah
Mama Amy: Isimbi Lea

És végül a vágyott jövő:

Orvos: Dr. Kubwimana Emmanuel 😊
Katona: Mugisha Jack
Pilóta: Mizero Steven
Másik orvos: Dr. Hakizineza Innocent 😊

Ha valaki nem csupán a történetre, hanem a vizuális megjelenítésre is kíváncsi, akkor itt van a különálló jelenetekből lassan összeállt történet filmes adaptációja. A film annak a reménynek a lenyomata, hogy ne a múlt fájdalmai határozzák meg a jövőt:

A kabarondo-i hónapok alatt végig követhettük, ahogy Mama Gasaro gömbölyödik. Mindketten azt érzetük Laurával, hogy a ruandai életünk nem lehet teljes, ha egy születés körülményeit nem láthatjuk. Egy nap aztán Mama Gasaro – itt a gyereke alapján kapja meg a becenevet a szülő, pl. Papa Kimy, vagy Mama Gasaro – magához hivatott. Olyan jól bántok a gyerekekkel és olyan sokat adtok a közösségnek! Azt szeretném, ha ti lennétek a hamarosan születendő gyerek névadói! – mondta. A hagyományos névadás a születés után egy héttel történik. Ilyenkor a faluközösség összegyűlik, megmutatják az egy hetes csecsemőt és – elsősorban a gyerekek - különböző neveket javasolnak, amik közül a szülők – jellemzően az anya – választ. Mindig van egy hagyományos, kinyarwanda név és egy európaias „keresztény” név is. Ez a folyamat egy kicsit átalakult, mert a születéskor anyakönyvezik a gyereket, azaz előre meg kell érezni, hogy milyen személyisége lesz a gyereknek és ahhoz választani nevet. Ruandában nem kíváncsiak a gyerek nemére a születés előtt, ezért Laura a Liliana és a Victor nevet javasolta. Én az unisex Heaven (Mennyország) nevet.

Egy nap épp Robertnél kávéztunk, amikor üzenetet kaptunk, hogy Mama Gasaro-nak fia született. A kórház 150m-re volt tőlünk. Megleptük Mama Gasaro-t a látogatásunkkal. Ő boldogan mutatta a babát, akinek a neve Ame Heaven lett. A táskájából kivette a papírt és meg is mutatta, hogy a Heaven nevet választotta és már csak egy kérdése maradt: Mit jelent ez a szó, hogy Heaven? Még most is könnybe lábad a szemem, hogy ilyen bizalommal volt irántunk. Elmondtuk neki, hogy Mennyország a jelentése. Ő pedig melegen megszorongatott minket, hogy milyen jó név is ez!

Hamarosan híre ment a kórházban, hogy muzunguk látogatták meg az anyát, akinek a muzungu gyermeke született. Az volt a pletyka, hogy attól ilyen fehér a gyerek, mert én vagyok az apja. Hát akkor nézzük meg együtt, hogy mennyire hasonlít egy hógolyóra ez a gyerek:

A szülés olyan természetesen zajlott, hogy egy nappal később a mama és a baba hazatérhetett. A házukban a barátok csapata várta őket, akik énekelve, táncolva köszöntötték az újszülöttet és a mamáját az áramszünet relatív sötétjében:

Ilyen különleges alkalmakkor mindenki beszédet mond. Mi is. Mások pedig a beszédjükben megemlékeztek rólunk is, mint a közösség hasznos tagjáról. Azt mondták, hogy mi már ruandaiak vagyunk. – Én csak ennyi tennék hozzá: Ruandaiak vagyunk, csak kicsit sápadtabbak!

<<o>><||><<o>>

Roben a.k.a. Cello

Roben a nyári nyanza-i táborban kezdett el zenélni. Először gitáron, majd zongorán is egyre lelkesebben gyakorolt. Pár hét után már mert énekelni is és egyértelműen látszott, hogy nagyon izgalmas neki ez az új, hangszerekkel, zenével teli világ. Aztán egy nap elküldte nekem az első dalát, amiben Cello művésznéven énekbeszédbe önti az érzéseit!

Köszönöm a magyarországi barátaimnak, hogy a támogatásból megvásárolt hangszerekkel ilyen élményhez juttathattuk ezeket a mélyszegénységben élő gyerekeket!

<<o>><||><<o>>

Sofia robot

Ruandában nagy a rend. Igaz ez az utakra is, ahol AI alapú oszlopok vigyázzák a közlekedési szabályok betartását. Ezeket az oszlopokat 2023-ban kezdték telepíteni az országban. Pár évvel az után, hogy az ötödik Transform Africa Summit kiállításon bemutatkozott Sophia, a hagyományos ruandai népviseletben, a kitengébe öltöztetett humanoid robot. A nép szája hamarosan Sophia-nak kezdte hívni a traffipax oszlopokat. Szabálysértés esetén az oszlop nem csupán rögzíti az eseményt, de megállapítja a büntetés összegét és erről SMS-t is küld a vezetőnek. Egy helyi legenda szerint volt egy vezető, aki akkor nézte meg a büntetésről szóló SMS-t, amikor újra egy Sophia oszlop előtt halad el és már kapta is a következő büntetést vezetés közben való mobilozás miatt.

Így mutatkozott be 2019-ben Sophia (nem a traffipax) a fővárosi Africa Summit kiállításon:

<<o>><||><<o>>

Mennyi az esélye

A musanze-i atlétikai stadionban edzettem két paralimpiai aspiráns futóval, amikor egy nagyobb társaság érkezett. Kiderült, hogy a helyi ülőröplabda csapat tagjai, akiknek hamarosan a fővárosban lesz fontos meccsük, mert ők is a paralimpiára készülnek. Azon gondolkoztam, hogy mennyi az esélye, hogy véletlenül találkozom ezzel az ülőröplabda csapattal, de pont akkor, amikor a Közel Afrikához Alapítvány szervezésében épp itt van nyolc magyar, akik közül az egyik a magyar ülőröplabda válogatott segédedzője. Mondom a számot: 100%!

<<o>><||><<o>>

Gasaro énekel

Gasaro három éves volt, amikor az utcára került. Az anyja a fővárosba ment szerencsét próbálni és a kislány csak nyűg volt neki. Ezért rakta az utcára, ahol először egy gyerekbanda vigyázott rá, majd befogadta egy család. Nagyon zárkózott lányként ismertük meg, aki fokozatosan megnyílt. Elkezdett angolul beszélni, sőt a csapat egyik tolmácsa lett. Egy nap aztán megmutatta azt is, hogy milyen tündér lakik a torkában.

<<o>><||><<o>>

Esők

Hatalmas esőzések volt februárban, a hónapban, amikor „az oroszlánok lángolnak”. Az egyik ilyen viharban kint maradt a szabadban pár kréta, amik szétáztak az esőben. A gyerekeink azonban megtalálták a tökéletes felhasználását a vizes krétapornak.

<<o>><||><<o>>

Munkadal

A nehéz fizikai munkát Ruandában rendszeresen dallal segítik. Dalolnak az építkezéseken, a földeken, vagy épp a villanypóznák kiszállításakor. Ezzel nemcsak a munkakedvet igyekeznek megőrizni, de a mozdulatokat is könnyebb szinkronizálni.

<<o>><||><<o>>

Theo üzlete

Theo 16 éves, de mégis befogadószülő nélkül éli az életét. Saját vállalkozása van. Két huszonéves barátjával Ibiraha-t, azaz tésztába sült zöldséges finomságot készítenek. 500-500 db-ot hetente kétszer, a piac előtti napokon. Ez egy egész napos előkészítés tésztagyúrással, zöldség főzéssel. A piacnapokon (hétfő, csütörtök) aztán készre sütik az Ibiraha-t. Ha megfizetnék a koncessziós díjat, akkor a buszpályaudvaron is árulhatnának, de egyelőre csak annyi pénzt akarnak keresni, hogy megéljenek, illetve a huszonévesek úgy támogatják Theo életét az extra munkájukkal, hogy szerdán Theo iskolába járhat, hiszen még nem érettségizett le.

<<o>><||><<o>>

Savanyú káposzta arcok

Az egyik szombaton azzal leptük meg a gyerekeket, hogy Theo üzletéből mindenki kapott 2-2 Ibiraha-t, amihez hetek óta savanyítottam káposztát, hogy egy kicsit megízlelhessék a magyar étkezési valóságot. Itt láthatod, hogy milyen különlegesen fogadták a savanyú ízt a gyerekek. Valaki meg is jegyezte: olyan, mint a romlott ciroksör citrommal! 😊

<<o>><||><<o>>

Az ember, aki megrendezte a saját temetését

Egy nap temetésre hívták a családtagokat Kibungo városába. A családfő hunyt el és a megemlékezésre a fővárosból is eljöttek a gyerekei. Többük is sikeres vállalkozó lett, ezért NAGY FEKETE autókkal érkeztek és egy-egy zsák lisztet hoztak a hátramaradt anyjuknak. Amikor minden gyerek összegyűlt a házban, hogy elkezdődhessen a megemlékezés, egyszer csak kilépett az apjuk a szobából, ahol – a tudomásuk szerint - a ravatal volt. No akkor! – kezdte a mondókáját. Szépen fogjátok a liszteteket és visszamentek Kigaliba! Amíg úgy tudtátok, hogy élek, nem látogattatok meg, nem hoztatok lisztet. Ha életemben nem segítettetek, akkora halálom után sincs szükségem az ajándékaitokra. Azzal megszakította a kapcsolatot a gyerekeivel…

<<o>><||><<o>>

Fészek

A fekete hátú szövőmadár hímek azzal próbálják meg elnyerni a nőstények kegyét, hogy ilyen különleges fészket szőnek a fák ágára. A nőstény pedig azzal inspirálja őket, hogy újra-meg újra elvágja a csőrével a fészket tartó fűszálakat. Ezek a madarak nagyon zajosan csiporásznak és mivel pont elém esett ez a fészek itt egy kiteles fordítása a madarak beszélgetésének:
- Ez neked lakás? Ide tojjak tojást? Erre még CSOK-ot sem adnak. Hát átjárja a falakat a szél! - Mondjuk van esély, hogy ilyenkor a hímek érzelmi teherbírását is tesztelik a nőstények.

A háttérben a buszon zajló mindennapi hangulat hangjai. 😊

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a Közel Afrikához/Hint of Africa Alapítványnak, hogy megismerhettem a Ruandát!

Mikor és hol született?

Abban a házban születtem, aminek most is a szomszédságában élek. Azt nem tudom, hogy pontosan mikor, mert a születésem idején még nem volt írásbeliség az országban, de a szüleim azt mondták, hogy közvetlenül a nagy ínség, a Rwakayihura (1928-1929) után születtem, a cirokaratás idején (augusztus), azaz most olyan 96 éves lehetek. Az apám a király helyi képviselője volt és ezért sokszor találkozhattam előkelőségekkel és bejárásom volt az – akkoriban kizárólag - fehér papság házába. Még maga Mutara III. Rudahigwa király (uralkodásának ideje 1931-1959) is rendszeresen ellátogatott a körzetünkbe, mert volt itt egy nagyon híres tehén, Semiwungo. Az övé volt a legnagyobb tejhozam a környéken. Gyönyörű állat volt és akár 4 liter tejet is adott egyetlen fejéssel. A tehén akkoriban a gazdagság szimbóluma volt, ezért is volt fontos a királynak, hogy szemmel tartsa a jószágot. A jövetelekor mindenki az út mellett táncolva, énekelve várta.

Volt valamilyen különleges pillanat, amire szívesen emlékszik?

A 40-es években muzunguk (németek és belgák) egy hétre felállítottak egy sátorkórházat. Ott sok olyan betegséget gyógyítottak, amire a mi hagyományos orvoslásunk képtelen volt. Akkora csoda volt a megjelenésük és a munkájuk, hogy az egészségesek is odajártak, hogy fehér embert lássanak. Később kiderült, hogy azért voltak ilyen segítőkészek, mert a ruandai hegyek nagyon sok értékes ásványi kincseket rejtenek és meg is próbálták ezeket kibányászni. (Arra csak később jöttek rá, hogy az ország természetrajza miatt, ezeket nem tudják elszállítani. - Szabi) A sátorkórház aztán egy hét után átköltözött egy másik körzetbe.

Akkoriban igazi paradicsomban éltünk. Mindenünk megvolt, amire szükségünk volt és mindent magunk termeltünk meg. Sok ciroksört csináltunk és több tejünk volt, mint, amit meg tudtunk inni.

Hogy zajlott akkoriban a lánykérés?

Abban az időben nem voltak szállodák. Az emberek családoknál szálltak meg baráti, ismerősi alapon. Ezekből a találkozásokból lettek a házassági ötletelések. Leginkább a házasulandó fiúk családja kereste a lányokat, hisz a lányok családjának járt a hozomány, ami akkoriban még tehén volt.

Hány tehenet kapott a családja a házasságakor?

Egyet. De a lánykérés nagyon bonyolult folyamat volt. Hiába egyeztek meg a szülők a feltételekről, a végső szó a házasulandóké volt, leginkább a lányé, aki bárkit visszautasíthatott.

Hány kérőt utasított vissza?

Négyet. 😊 Egyszerű hagyomány volt erre. Ha olyan fiú jött a családjával, aki nem tetszett a lánynak, akkor nem takarítottak ki és nem várták étellel, itallal. Volt, hogy a lány a kerítéshez is eléjük ment, hogy a házba se jöjjenek be. Szolid, de egyértelmű jelzések voltak ezek, amiket mindenki ismert.

A kérőket soha nem üres kézzel várták. Előhozták a banánsör tartót (Intango), amivel megvendégelték a fiú családját. Ételt azonban nem kaptak. A fiú feladata volt, hogy elsőként rábólintson az esküvőre, holott akkor még nem is látta a lányt. Erre is megvolt a trükk. Odaküldte a lányos házhoz a barátait, akik meglesték, hogy a lány elég dolgos, elég szép-e. Ha megfelelt, akkor már ők hozták a banánsört a következő találkozóra. Ekkor már a lány is a szobában ült az egész megbeszélés alatt. Ez volt az a találkozás, amikor a lány visszautasíthatta a kérőt azzal, hogy nem takarított, úgyhogy ilyenkor a fiús házak előre küldtek kémeket, hogy takarít-e a család.

Hogy zajlott az esküvője?

Az esküvőm napján a férjem megkapta Rudahigwa király autóját, ami az egyetlen autó volt a környéken és azzal vitt el Kayonzába, a királyi családhoz, akik szerettek volna megismerni. Hazatérve én már nem jöhettem ki a szobából, még akkor sem, amikor mindenki táncolt, énekelt. Készültem a nászéjszakára, amihez egy Icwende nevű vajtartó edényt tettem az ágyam mellé. Azzal a vajjal teljesen bekentem magam, hogy csússzon a testem és hogy ne tudjon megtörténni a nász. Ez volt a Kumara amavuta hagyomány. A férjem a föld porával próbálta ledörzsölni a vajat, amit én bőszen pótoltam. Nem bírt velem. Próbálta erővel is, de én voltam a családból, aki a tehénnek vizet mert az Iriba nevű helyről. Ez nagyon mély vízforrás volt, ahol órákon át kellett a korsót a mélyből a fejem fölé emelni. Ettől nagyon erős voltam, ezért nem bírt velem a férjem. Három nap után jöttek a nagynénik, hogy meggyőzzenek a nász fontosságáról. Az volt az érvük, hogyha nem állok ellen, akkor a férjem nagyon jó barátom lesz és a családok is jóban lesznek. Végül egy fiunk és egy lányunk született. Arra is pontosan emlékszem, hogy mikor született a lányom, mert aznap halt meg Rudahigwa király. 1959.07.25.

Mivel telnek a mindennapjai?

Minden nap meglátogatom a földemet, ami a völgyben van. (A mi mérésünk szerint ez egy irányban kb. 3 km-es út 150m szinttel). Dohányt termelek és azt árulom a helyieknek. E mellett az apámtól kitanultam a gyógynövények használatát. Kenőcsöket csinálok bőrproblémákra, a szoptatós anyák mellének gyulladására, vagy épp akkut sérülésekre, pl. duzzanatokra. Ezzel bőven megkeresem azt, amire szükségem van, hiszen már csak aludttejet szoktam enni.

A gyógynövényeket magam gyűjtöm. Van egy nagy bozótvágóm (Inkota), ami inkább egy kardra emlékeztet. Tudom, hogy merre vannak a hasznos növények és fák. Ha szükségem van a segítségükre, akkor meglátogatom őket. Beszúrom előttük a földbe a kardot és imádkozom az istenekhez (Imana). Ha ez után egy vágással sikerül megszereznem az áhított növényt, vagy ágat, akkor megköszönöm, ha nem, akkor tovább állok. Úgy gondolom, hogy a növények ugyanolyan fontos létezők a földön, mint az ember. Nem szabad, hogy kihasználjuk őket, vagy kegyetlenül bánjunk velük.

Mit üzenne a mai generációnak?

Törődjetek egymással és tiszteljétek az időseket, mert egy napon szükségetek lehet arra a tudásra, amit az idősek megőriztek.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a Közel Afrikához/Hint of Africa Alapítványnak, hogy megismerhettem a Ruandát!

PS: Nagyon felemelő volt látni, ahogy újra, meg újra felnevetett Méléciane a mesélés közben és mindenképpen elkérem a kenőcsök receptjét, amivel ilyen fiatal maradt a lelke és a bőre. 😊

A népirtás után Mon Ammie egy olyan házban lakott, ahol minden egyes szobát 6-12 fős nagy családok laktak. Ebben a közegben volt egy alkoholista apa, aki többször is szidalmazta, sőt bántalmazta a feleségét. Egy nap megelégelték a szomszédok és megvárták, amikor az ittas apa hazajött a kocsmából, elküldték a gyerekeket a szomszédokhoz és nagyon megverték az apát. Az abúzáló apa ez után felhagyott az alkohol fogyasztással.

Az egész történet az indiai Rózsaszín Bandára emlékeztetett.

<<o>><||><<o>>

Mama Szabi

Újra ellátogattunk Nyanzába, az első tanításunk színhelyére és kihagyhatatlan volt, hogy elsétáljunk a 3 hegyen túl lévő kedvenc kávézónkba, ami a legközelebbi (4,7 km) netező hely is. Már 2 hegyen is túl jártunk, azaz nagyon benne voltunk a Ruandai földművelő vidékben, mikor egy házból utánunk kiabáltak. Mwaramutse Szabi! Azaz: Jó reggelt, Szabi! Azt hittem, egy korábbi tanítványom köszönt, de amikor odamentem az ablakhoz, ismeretlen gyerekarcokat láttam. Elbeszélgettünk egy kicsit és ahogy elköszöntem tőlük, visszasétáltam az útra, ahol Laura várt. Épp elindultunk, amikor a gyerekek utánunk kiabáltak, hogy Bayi Mama Szabi! Azaz: Viszlát Mama Szabi! Ez a köszönés Laurának szólt, akinek nem tudták a nevét. Mondjuk azt sem értem, hogy az enyémet honnan tudták itt az erdő szélén, 8 hónappal az után, hogy tanítottunk.

<<o>><||><<o>>

Minden szinten, szinte ingyen Kigaliban

Laura átutazott Kigalin és elment egy csomagért, de útközben eltévedt. Egy autószerelő műhelyben kérdezősködött, hogy merre menjen tovább, de a tulajdonos egyértelműen a tudtára adta, hogy moto (motortaxi) nélkül nem tud eljutni a céljához. Hívott is egy motot, aki az érkezése után azt mondta, hogy a muzungu hölgyet 1000 Rwf-ért viszi el. De hiszen az csak egy 500 Rwf-os út! – mondta igencsak ingerülten a műhely tulajdonosa. Akkor ez nem a muzungu hölgy, hanem az én utam lesz, csak a hölgy fog menni - folytatta és adott a motosnak egy 500-ast. Laura így ingyen utazhatott. Egy szállásra igyekezett, ahol csomagot hagytak nekünk. Mikor odaért már nagyon éhes volt és kérdezte, hogy lehet-e enni a helyen. Azt mondták, hogy nincs működő étterem, de épp most készültek el a személyzeti koszttal és szívesen meghívják ebédre. Így lett, hogy Laura ingyen utazást és ingyen ebédet kapott a ruandai vendégszeretetnek köszönhetően.

<<o>><||><<o>>

Buszon

Egy helyközi buszra szálltunk fel. Beült elénk egy anyuka, ölében egy kisgyerekkel. Szinte azonnal odaszólt a vezető mellett ülő lánynak, aki mandazi-t (fánkot) evett. Éhes a gyerek, add ide a felét! A másik utas szó nálkül kettétörte a mandazi-t és hátraadta a gyereknek. Ez után megint megszólalt az anya: valaki adjon inni is! Egy üveg víz és egy fél literes fanta vándorolt az anyához. Indulás után, amikor a sofőr az anyához fordult, hogy fizessen, akkor megint csak az utasokhoz szólt az anya: pénzünk sincs, összeadnátok az út árát? Összeadták. A lehető legtermészetesebb módon pár perc alatt olyan 2000 Rwf-nyi adomány (mandazi, víz, fanta, buszjegy) vándorolt az anyához és gyermekéhez. Ez egy helyi napszámos egész napi bérének felel meg.

<<o>><||><<o>>

Ruandai rendőrök

Marcell német katona, aki hosszú ideje Közel-Keleten dolgozik és sokat jár Afrikában. Amikor először Ruandába jött, bérelt egy autót és elindult az Akagera Nemzeti Park felé. Egy kietlen útszakaszon, ami távolabb volt a településektől leintette két gépfegyveres rendőr. Marcell tudta, hogy mit jelent ez, hisz tapasztalt utazó volt. Ha szerencséje van akkor nem rabolják ki, hanem csak a pénzétől szabadítják meg. Megállt a fegyveres rendőröknek, akik közül az egyik odahajolt a vezető ülés felőli ablakhoz és azt mondta: Áthívtak minket egy innen 5 km-re lévő posztra. El tudna vinni autóval, hogy mihamarabb odaérjünk? – Marcell a döbbenettől alig tudott igent mondani, de beültette a hátsó ülésre a két AK 47-essel feldíszített rendőrt – mostantól stoppost - és elvitte őket, de ettől a pillanattól kezdve tudta, hogy Raunda nem szokványos afrikai ország.

<<o>><||><<o>>

Menedékház

Ha zuhogni kezd az eső, akkor minden ház menedékház lesz. Bárhova be lehet sétálni a vihar elől. Mi is így tettünk. Találtunk egy lakatlan házat, befalazott ajtóval és annak a teraszára húzódtunk be. Ekkor megjelent egy idős hölgy és egy barbi-padot hozott nekünk. A vihar nem csendesedett, a lakók pedig behívtak a házba, ahol folytatták a házimunkát, amibe mi is beszálltunk. Nevetgélve szemeltük a kukoricát a vihar elmúltáig.

<<o>><||><<o>>

Vocavoca

A kedvenc völgyi sétánk közben találtunk egy elég nyaffadt avokádót az úton. Mi rendszeren begyűjtjük az ilyen elhullott ételt, mert a helyiek ezeket tisztátalannak tartják. Utánunk kiáltott egy gyerek, hogy Vocavoca! Azt hittünk, hogy az ő vocáját vettük fel, ezért Laura felé nyújtotta, de ő erre elszaladt. Kicsit értetlenül indultunk tovább, hogy mivel ijesztettük el, de pár perc múlva utolért minket és kiderült, mi volt a sietségének az oka. Hozott nekünk egy nagyon szép, megfelelően érett NAGY avokádót.

<<o>><||><<o>>

Jack pénze

Jack egy nagyon nehéz sorsú fiú, akit mind az apja, mind az anyja elhagyott. A nagymama neveli négy másik gyerekkel együtt. Az egyik nap váratlanul ellátogatott hozzájuk Jack biológiai apja, akiről kiderült, hogy nagyon gazdag. A látogatásakor 1000 Rwf-ot, azaz kb. 240 Ft-ot adott Jack-nek. Ő pedig azonnal az Akagera Gyerekekhez ment és az egész pénzt arra költötte, hogy mindenkinek vett egy Big Boss rágót.

<<o>><||><<o>>

Vihargyerek

Hatalmas vihar csapott le ránk, miközben az utcán sétáltunk. Sok helyivel egyetemben behúzódtunk egy ház teraszára, hiszen – a helyi szokás szerint - esőben még a házakba is be lehet sétálni. A vihart óriási mennydörgések kisérték. Laura mellett egy 5 éves forma gyerek ült, aki minden mennydörgésnél összerezzent. Laura átölelte és magához húzta, ami olyan biztonságot adott neki, hogy hamarosan elaludt Laura vállán.

<<o>><||><<o>>

A mi utcánk

Van egy anyuka, aki néha ilyen gyönyörű énekkel lep meg az utcánkban

<<o>><||><<o>>

Töretlen kedv

Az egyik kedvenc ruandai tárgyam egy étterem törött tükre, amit egy üzenettel kiegészítettek.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a Közel Afrikához/Hint of Africa Alapítványnak, hogy megismerhettem a Ruandát!

A ruandai népirtás 1994. április 7-én kezdődött, egy nappal azután, hogy lelőtték Juvénal Habyarimana ruandai elnök repülőgépét. A következő mintegy 100 napban több mint 800.000 embert gyilkoltak meg. Többségük a tuszi nevű, kisebbségi népcsoporthoz tartozott, de a többségi csoport, a hutuk közül is sokan áldozatul estek.

Az évforduló köré szerveződő megemlékezések már a kilencvenes évek végétől léteztek, de az elmúlt két évtizedben váltak szigorúan strukturált, állami narratívába illesztett eseménysorozattá. A Megemlékezés Hete minden évben április 7-én kezdődik, és egy hétig tart, de a gyászidőszak gyakran 100 napig húzódik – szimbolikusan lekövetve a mészárlás időtartamát.

A nyitónapon meggyújtják az „emlékezés lángját” a 250.000 áldozat nyughelye fölé emelt Kigali Népirtás Emlékműnél, majd országszerte virrasztások, túlélői beszámolók és tömeges megemlékezések zajlanak.

Ez az egész egyszerre gyászmunka és politikai projekt. A jelenlegi rezsim legitimációjának egyik alapja, hogy megállította a népirtást, és garantálja, hogy az ne ismétlődhessen meg.

A ruandai genocídium egyik leggyakrabban idézett eleme a média szerepe, különösen a Radio Télévision Libre des Mille Collines (RTLM), az Ezer Hegy Szabad Rádiója és Televíziójának működése.

Ez a rádióállomás 1993-ban indult, és gyorsan rendkívül népszerű lett. Divatos zenéket játszott, kötetlen, laza stílusban beszélt, és közvetlenül szólította meg a hallgatókat. Egy olyan országban, ahol az írástudatlanság magas volt, de a rádió szinte mindenkihez eljutott.

A ruandai társadalomban a hutuk és tuszik közötti feszültség nem 1994-ben kezdődött. A gyarmati múlt és a politikai manipuláció évtizedeken át mélyítette az etnikai törésvonalakat. A média azonban új szintre emelte ezt a konfliktust: a tuszikat rendszeresen csótányokként (inyenzi) emlegették, dehumanizálták őket, és ezzel megágyaztak az ellenük irányuló erőszaknak.

Az ilyen nyelvezet nem pusztán retorikai eszköz volt. Amikor egy csoportot következetesen állatként vagy kártevőként ábrázolnak, azzal csökkentik az empátiát irántuk, és megkönnyítik a velük szembeni brutalitás elfogadását. A propaganda így pszichológiai előkészítő szerepet töltött be.

A rádióadások konkrét utasításokat adtak: neveket, címeket olvastak be, megjelölve, kiket kell megölni. Gyakran zenével és humorral keverték az uszító tartalmat, ami még inkább normalizálta az erőszakot. A gyilkolás így nemcsak kötelességgé, hanem bizonyos értelemben közösségi élménnyé vált.

A média azonban nem csak gyűlöletet keltett, hanem félelmet is. A hutukat folyamatosan azzal riogatták, hogy ha nem lépnek fel a tuszik ellen, akkor ők maguk válnak áldozattá. Ez a megelőző önvédelem narratívája kulcsszerepet játszott abban, hogy hétköznapi emberek is részt vettek a gyilkosságokban, hisz aki nem csatlakozott az erőszakhoz, azt árulónak bélyegezhették, ami sok esetben halálos ítéletet jelentett.

A nemzetközi szereplők számára sem volt teljesen láthatatlan a média szerepe. Már a népirtás előtt is érkeztek jelentések a gyűlöletkeltő műsorokról. Ennek ellenére nem történt hatékony beavatkozás, például az adások zavarása vagy leállítása. Utólag sokan úgy vélik, hogy a rádióadás technikai blokkolása életeket menthetett volna.

A probléma nem az volt, hogy propaganda szólt. Hanem az, hogy a propaganda szórakoztatásnak álcázta magát.

Nem véletlen, hogy a korszak egyik visszatérő metaforája: a rádió volt a népirtás soundtrackje. Hallgass bele pár percben a rádió 1994-es, francia és kinyarwanda nyelvű adásába angol felirattal:

„Vágjátok ki a magas fákat!”
Forrás: ICTR (Media Case, Nahimana et al., ítélet, 2003)

Ez az egyik legismertebb kódolt felszólítás volt. A „magas fák” a népességből testméretükkel is kimagasló tuszikra utal. A metafora egyszerre volt könnyen érthető és jogilag nehezebben támadható – legalábbis a szerkesztők ezt remélték.

„A csótányok még mindig ott vannak. Ki kell írtani őket.”
Forrás: Alison Des Forges: Leave None to Tell the Story (Human Rights Watch, 1999)

A csótány kifejezés rutinszerűen szerepelt az adásokban.

„Menjetek dolgozni!”
Forrás: Jean Hatzfeld interjúi túlélőkkel

A munka (gukora) itt a gyilkolás eufemizmusa volt.

„Ott van [név], a [helyszín]-en. Ne hagyjátok megszökni!”
Forrás: ICTR, tanúvallomások és rádióleiratok (Media Case)

Az adások gyakran konkrét személyeket és tartózkodási helyeket neveztek meg. Ez a fajta valós idejű információszolgáltatás bizonyítottan közvetlenül hozzájárult gyilkosságokhoz.

„Aki együtt érez velük, az áruló. Az árulók sorsa ugyanaz.”
Forrás: Gérard Prunier: The Rwanda Crisis: History of a Genocide (1995)

Az RTLM-adások nagy része nem maradt fenn, ezért az idézetek

• bírósági jegyzőkönyvekből,

• túlélők és elkövetők vallomásaiból,

• illetve történészek rekonstruált leirataiból származnak.

Az egyik legfontosabb jogi forrás az ICTR 2003-as „Media Case” ítélete, amely precedensértékű módon kimondta: a média is lehet a népirtás eszköze.

A rádió működéséhez közvetlenül köthető büntetések:

Ferdinand Nahimana – az RTLM egyik alapítója – életfogytiglan
Jean-Bosco Barayagwiza – RTLM vezető - 35 év börtön, amit 2007-ben 30 évre mérsékeltek
Hassan Ngeze – műsorkészítő – életfogytiglan
Georges Ruggiu – műsorkészítő - 12 év börtön
Joseph Serugendo – műsorkészítő - 6 év börtön

Nem, nem a rádió okozta a népírtást, de nélkülözhetetlen eszköz volt. Egyes becslések szerint az erőszak akár 10%-a közvetlenül a rádió hatásához volt köthető, hisz az élő adásban, általánosan és konkrét célpontok (személyek, családok) megjelölésével, folyamatosan buzdítottak a gyilkosságra. De a média inkább felerősítette és koordinálta a már létező, évtizedek óta táplált, gyűlöletet, nem pedig létrehozta azt.

A fontosabb felismerés talán az, hogy a média nem önmagában veszélyes, hanem akkor, ha egy politikai projekt részeként működik. Ruandában a rádió:

• Normalizálta az erőszakot

• Nyelvet adott a gyűlöletnek

• Logisztikai eszközzé vált

• A politikai propaganda kiszolgálója volt

A Megemlékezés Hete nemcsak a múltról szól. A ruandai állam számára ez egy folyamatos figyelmeztetés arra, hogy a gyűlöletbeszéd – akár rádióban, akár ma már inkább a közösségi médiában – politikai erővé válhat. Nem véletlen, hogy a megemlékezési időszakban folyamatosan figyelik az online tartalmakat.

Ruanda esete nem azt mutatja meg, hogy a média „veszélyes”, hanem azt, hogy milyen gyorsan válhat infrastruktúrává az erőszak számára, ha egy társadalomban már adottak a törésvonalak. Ruandában nem csak arra emlékeznek, hogy mi történt – hanem arra is, hogy hogyan lehetett ezt végigcsinálni, szinte élő közvetítésben.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Források:

https://genocidearchiverwanda.org.rw/category/RTLM_Broadcasts

https://scispace.com/pdf/the-role-of-radio-television-libre-des-mille-collines-in-the-1s61oinu.pdf

https://www.ushmm.org/m/pdfs/20100423-atrauss-rtlm-radio-hate.pdf

https://en.wikipedia.org/wiki/Radio_T%C3%A9l%C3%A9vision_Libre_des_Mille_Collines

Afrikában ez különösen igaz. A WHO becslései szerint a kontinens egyes országaiban a lakosság akár 80 százaléka is igénybe vesz hagyományos gyógyászati szolgáltatásokat. Ez nem csupán kulturális jelenség: sok helyen a hagyományos gyógyítók jelentik az első – vagy néha az egyetlen – elérhető egészségügyi ellátást.

Ruanda úgy döntött, hogy a hagyományos és alternatív gyógyászatot nem hagyja tovább az informális gazdaság és a kulturális gyakorlatok szürkezónájában működni. Az Egészségügyi Minisztérium 2019-ben átfogó szakpolitikai dokumentumot fogadott el, amelynek célja a hagyományos gyógyászat szabályozása, kutatása és integrálása az ország egészségügyi rendszerébe. A kormányzati portálon egy kultúrtörténeti összefoglalás is olvasható.

A modern orvoslás árnyékában

A hagyományos gyógyászat Afrikában nem egyszerűen a modern medicina előtti korszak maradványa. Sokkal inkább egy párhuzamos egészségügyi rendszer, amely saját logikával, szereplőkkel és intézményekkel működik.

Ruandában a hagyományos gyógyítók (Abavuzi gakondo) – akiket gyakran közösségi vezetőként vagy spirituális tanácsadóként is tisztelnek – régóta fontos szerepet töltenek be a társadalomban. Tudásuk általában családi vagy tanítványi kapcsolatokon keresztül öröklődik.

Így volt ez Mukeshimana Jeanne esetében is, akivel a piaci gyógynövény standja előtt beszélgettünk:

- Mióta foglalkozik a családja hagyományos gyógyászattal?

- Legalább három generáció óta.

- Hányfajta gyógynövényt ismernek és használnak Ruandában?

- Kb. ezer növényt ismernek a kelet-afrikai gyógyítók, amiből egy-egy család 50-100 félét használ aktívan. Ezek közül nagyon keveset tudunk otthon megtermeszteni, sőt egy részük nem is honos az országban. Ezeket vándor kereskedők hozzák. A legtöbbet azonban mi magunk gyűjtjük a földeken, vagy akár az erdőben, illetve néhányat a kertünkben, vagy a saját földünkön termelünk meg.

- Hogy fér össze a hagyományos gyógyászat a modern gyógyászattal?

- Kiegészítik egymást, hisz van, amiben az egyik jobb, van amiben a másik. Hozzám rendszeresen küldenek orvosok olyan pácienseket, akik súlyos bőrprobléma miatt szenvednek. Szerencsére a marhafaggyú alapú gyógynövényes krémeim sokaknak segítettek.

A hagyományos gyógyászat népszerűségének több oka van.

Az egyik legfontosabb a hozzáférhetőség. Bár Ruanda az elmúlt két évtizedben jelentős egészségügyi reformokat hajtott végre, sok vidéki területen még mindig nehéz elérni a modern klinikákat. A hagyományos gyógyítók viszont gyakran ugyanabban a faluban élnek, mint a betegek.

A másik tényező a költség. A hagyományos kezelések sokszor olcsóbbak, vagy rugalmasabb fizetési feltételekkel érhetők el.

A harmadik ok a kulturális bizalom. A hagyományos gyógyítók nem csupán betegségeket kezelnek, hanem gyakran a közösség szociális és spirituális problémáival is foglalkoznak. Ez különösen fontos olyan betegségek esetében, amelyeknek a helyi kultúrában nem csupán testi-tüneti magyarázata is van.

Ruanda politikája egy szélesebb nemzetközi trendbe csatlakozik.

A hagyományos gyógyászat nem csupán Afrika kulturális örökségének része. A WHO becslése szerint a világ lakosságának nagy része használ valamilyen alternatív vagy hagyományos gyógyászati módszert. Ha van közös nevező a világ legtöbb hagyományos gyógyászati rendszerében, akkor az a növények használata.

Szükség esetén én is szívesen főzök csalán, vagy kamillateát, forrázok gyömbért, vagy csavarok vérehulló fecskefüvet a bőrömre, amit akár a budapesti utcán szedek.

A modern gyógyszeripar valójában rengeteget köszönhet ennek a tudásnak. A történelem során számos fontos gyógyszer született hagyományos növények vizsgálatából.

Ilyen például:

• a kinin, amelyet a malária ellen használtak

• az artemisinin, amely ma is az egyik legfontosabb maláriaellenes hatóanyag

• vagy az aszpirin, amely egy fűzfa kérgéből származó vegyületből fejlődött ki.

Ezek a példák azt mutatják, hogy a hagyományos gyógyászat nem feltétlenül babona. Sok esetben empirikus megfigyeléseken alapuló tudás. A szabályozása azonban kockázatos vállalkozás. Ha túl szigorú a szabályozás, a gyógyítók az informális szférába szorulhatnak. Ha túl laza, a betegek kerülhetnek veszélybe. Találtam is egy különös esetet.

A „tűzgyógyítás” története

Képzeld el, hogy hasfájásod vagy reumád van, és felkeresel egy hagyományos gyógyítót. A gyógyító tabletták helyett egy friss igisura-ágat ad a kezedbe – ez egy olyan növény, amelyről köztudott, hogy apró, csípős szőrszálak borítják.

A gyógyításhoz a beteget meg is kell ostorozni, vagy erőteljesen át kell dörzsölni a levelekkel az érintett területet. Ennek hatására a csípős csalán intenzív, égő kiütést okoz. Míg a beteg a csípéstől sikoltozva táncol körbe-körbe, a gyógyító nyugodtan elmagyarázza, hogy ez az égő érzés valójában a „rossz szellemeket” vagy a betegséget űzi ki a testből.

Azt mondják, hogy az égés okozta sokk hatására az emberek azonnal úgy érzik, mintha reumájuk eltűnt volna – valószínűleg azért, mert a csípés annyira elvonja a figyelmüket, hogy mást nem is éreznek! A komikus, fájdalmas élmény ellenére az igisura-t nagy tisztelet övezi, és Ruandában még mindig széles körben használják különböző betegségek kezelésére. Forrás: Rwanda Journal of Medicine and Health Sciences

|<o>|<o>|

A modern orvoslásban is megjelent a bio-pszicho-szociális szemlélet, ami egy olyan átfogó, holisztikus megközelítés az egészségügyben és a pszichológiában, amely szerint az emberi egészség és betegség nem csupán fizikai (biológiai) tényezőkre vezethető vissza, hanem elválaszthatatlanul összefügg a lelki (pszichológiai) és környezeti (szociális) tényezőkkel is, azaz a gyógyászati gyakorlatnak egy izgalmas oda-vissza hatása is van a világban.

Egy ruandai barátunk azt mesélte, hogy az endokrinológus, akihez havi rendszerességgel jár, olyan kérdéseket is feszeget a 40-50 perces vizsgálat közben, amikről azt gondolta korábban, hogy inkább egy pszichológus szakterületéhez tartoznak.

Hogy Ruanda, a hagyományos és modern gyógyászatban, egyensúlyra törekvő politikája fenntartható lesz-e, az a következő évek egyik legérdekesebb egészségpolitikai kérdése lehet az országban.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

A mindennapi életben gyakran használt ruandai gyógynövények

|<o>|<o>|

Umuravumba (Tetradenia riparia)
Ez az egyik legnépszerűbb gyógynövény Ruandában. Gyakran nevezik hagyományos antibiotikumnak is. Friss levelének levét köhögés, malária, fogfájás, influenza és torokgyulladás kezelésére használják.

A gyógynövények felfedezésének és a betegségek kezelésében való felhasználásának egyik legrégebbi történelmi emléke egy – a Pennsylvania Múzeumban található - sumér agyagtábla, i.e. 2200-ból, amelyre az umuravumba 15 receptjét vésték fel.

|<o>|<o>|

Igisura (Urtica massaica)
A Ruandai Kulturális Örökségi Akadémia adatai szerint leveleit és gyökereit többek között vérhas, reuma, asztma és gyomorfájás enyhítésére alkalmazzák.

|<o>|<o>|

Umubirizi (Vernonia amygdalina)
Magyarul keserűlevélként ismert. Emésztési problémák, bélférgek és maláriára tünetek kezelésére használják.

|<o>|<o>|

Igicunshu (Coleus barbatus)
Elsősorban emésztési zavarok, bőrbántalmak és légúti fertőzések kezelésére szolgál.

|<o>|<o>|

Umukazanyana (Rotheca myricoides)
A cukorbetegség tüneti kezelésére használják Kelet-Afrikában, de hagyományos rituálék során traumák feldolgozásában is segíthet. Antibakteriális hatása is van, amellyel a hasmenéses megbetegedéseket kezelik.

A Tanganyika állam nevének jelentése: „vitorla a vadonban”, ami a szuahéli tanga (vitorla) és nyika (lakatlan síkság, vadon) szavakból származik. Az is lehet, hogy a név, a Tanganyika-tóra való utalás, de nehéz eldönteni, hogy mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás. >> Természetesen a tojás, hisz annak már 200 millió éves kövületét is megtalálták.

A Zanzibar név a Zanj-ból, egy helyi népcsoport nevéből ered, bár a kelet-afrikai partvidék arab neve is hasonló: Al-Zanjia. Ehhez adódott az arab barr (part, partvidék) szó, ami jól mutatja a területen erős arab kulturális befolyást.

<<o>><||><<o>>

Tanzánia 22 nemzeti parkkal büszkélkedhet, amelyek közül az északi szafari útvonalon találhatók a leglátogatottabbak. A legismertebb és legnépszerűbb a Serengeti, melyet többször választottak Afrika legjobb nemzeti parkjának. Mi azonban nem milliószámra vonuló gnú és zebracsordák (Serengeti), vagy fára mászó oroszlánok (Lake Manyara) miatt jöttünk. Rövid tanzániai kalandunk első állomása a Gombe, a másik pedig az ország legújabb nemzeti parkja, a Burigi-Chato volt. A területe 4707 km^2, ezzel az ország 4. legnagyobb nemzeti parkja és a ruandai határtól a Viktória-tóig terjed. A felfedezetlenségét jól mutatja, hogy a mi látogatásunkkor fejenként több mint 1500 km² jutott ránk, hisz az egész parkban mindössze hárman voltunk.

A park történetéhez egy kicsit Tanzánia történetét is meg kell ismerni.

John Magufuli, (1959-2021) a Bulldózer becenevű pedagógusból lett tanzániai politikus, 2015-2021 között Tanzánia elnöke volt. A Bulldózer becenevet akkor kapta, amikor még közmunkaügyi miniszterként kompromisszum mentes infrastruktúra-fejlesztési (utak, vasutak) projekteket vezetett, majd elnökként korrupcióellenes hadjáratot indított. Elnöksége alatt Tanzánia az egyik legnagyobb gazdasági növekedést produkálta Afrikában. Az IMF szerint a regnálása idején a fejlődés átlagosan 6% volt évente és ezzel Tanzánia az alacsony jövedelmű országok kategóriájából az alacsony-közepes jövedelmű országok közé lépett.

Egy rövid BBC dokumentumfilm az életéről:

Magufuli a Chato nevű településen született a Viktória-tó partján és személyes indíttatásból is fontos volt neki, hogy a területen lévő, vadászatra szakosodott Game Parkokból, a korábbi használatával ellentétes módon, a természet és az állatvilág védelmében, nemzeti park szülessen, amely magában foglalja a Burigi-tavat is, amely az ország harmadik legnagyobb tava. Film a tóról:

A nemzeti park

Már a bejelentkezésnél megleptek minket, mert a technikai vezető a magyar focit és leginkább a Ferencváros csapatát dicsérte. Már megint a magyar szál!

A környék elképesztően gazdag állatvilágának először a különleges madaraira figyeltem fel.

Szürkenyakú koronásdaru (Balearica regulorum) Uganda nemzeti madara, az ország címerében is szerepel.

Afrikai marabu (Leptoptilos crumenifer)
Ez a nagyméretű gázlómadár a gólyafélék családjába tartozik, és a Szaharától délre fekvő Afrikában őshonos.

Papucscsőrű madár (Balaeniceps rex), ami a pelikán legközelebbi, élő rokona és hatalmas csőrével akár fiatal krokodilokat is elkap. Ősei a Pelecaniformes rend tagjai voltak, amelyek a kréta időszak végén jelentek meg, nagyjából 145-66 millió évvel ezelőtt.

<o>>|||<<o>

A park nem hagyományos vadaspark. Ennek egyik oka az, hogy az állatok még elég bizalmatlanok az emberrel, aki nemrég még lelövöldözte őket. A másik ok a kiépítetlensége, azaz, hogy nagyon kevés, alig járható úton lehet csak közlekedni benne. De ez igazándiból pozitívum is, mert egy nagyon valós természeti tájban élhettünk két napig.

A táborhelyünkön többször megnyugtattak, hogy itt biztonságban vannak a tárgyaink, mert itt nincsenek majmok, illetve a vízilovak nem jönnek fel a táborig. A vízilovakkal kapcsolatos többszöri megnyugtatás valahogy mégis fura érzést keltett.

Hiába vártuk türelmesen a naplementét, a természet másként gondolta. A park lakói összezebrázták, összezsiráfozták a lenyugvó nap által bronzba öntött tájat. Este pedig együtt ültünk a Bozótmozi (Bush TV) elé, hogy átbeszéljük a napi eseményeket.

Hajnalban a vízilovak röfögésétől visszahangzott a környék, hisz alig pártíz méterre voltunk a tó partjától.

Mi a baj a vízilovakkal, ha a Hugó nevű olyan kedvesen énekelt a filmvászonról?

Az elég köztudott, hogy a vízilovak nagyon veszélyesek. Az már talán kevésbé, hogy a víziló, az ember után, a legtöbb erőszakos emberhalálért felelős emlős. Egyetlen gyilkosabb állat van csak: a szúnyog.

Miért is?

A víziló egy nagyon buta, területvédő állat, amelyet könnyű megriasztani és akkor akár 45 km/órás csúcssebességgel visszamenekül a vízbe, ahol biztonságban érzi magát és ahol békésen elúszkálhat akár 10 tengeri csomóval, ami olyan 20 km/óra. Ez utóbbi inkább a víz medrében való gyors ugrálást jelent, de ez a saját úszási sebességem tudatában talán mindegy is. A 3 tonnás kis testét 5-6 cm vastag, páncél szerű bőr védi, aminek súlya akár 500 kg is lehet és csak nagy kaliberű fegyverekkel lehet átütni. 30-45 cm-es szemfogai vannak, ami a test és szájméretéhez nagyon jelentős.

Azaz képzelj el egy akár 3 tonnás állatot, golyóálló bőrrel és kardokkal a fogai helyén, ami le tud futni és le tud úszni téged.

funfact: A víziló teje élénk rózsaszín, a vörös hipposudorsav (C₁₆H₈O₈) és a narancssárga norhipposudorsav nevű vegyületektől, amelyeket a vízilovak bőre napvédőként és a szennyezett vízben való időzés miatti mikrobiális fertőzések leküzdésére termel. A bőrvédő savainak színe miatt sokáig azt hitték, hogy a vízilovak vért izzadnak.

No, ezért volt izgalmas, amikor hajnalban a táborban üldögélve az előttem lévő tó partján és a mögöttem lévő susnyásból is röfögtek vízilovak.

Annyit tudtam kitalálni, hogy igyekszem nem útban lenni, vagy vész esetén gyorsan felmászok a kolbászfára.

kolbászfa (Kigelia africana) egy ikonikus afrikai trópusi fa, hosszú, fás termésekkel, amelyek nagy kolbászokra emlékeztetnek, a maguk fél méteres hosszával. Érdekessége, hogy éjszaka vörös virágai nyílhatnak. A termése mérgező.

Csak másnap vettük észre, hogy a tábor közepén egy hatalmas emlékmű állt, aminek hiányzott a táblája. Megkérdeztük a vadőröket, hogy miért állították. A víziló támadások áldozatainak emlékére. – szólt a válasz. Ez egy kicsit árnyalta a reggeli röfögéseget/nyerítéseket a partról és a hátam mögül.

Zsiráfcsapdák

A gyakorlatilag járatlan, rendezetlen utakon autózásnak megvan a varázsa. Amikor például egy körúton már majdnem hazaértünk, de egy mocsaras rész miatt vissza kellett fordulnunk. Ez extra órákat jelentett a természetben. Ekkor futottunk bele a vadorzók csapdáiba. A magasságukon és a szerkezetükön látszott, hogy zsiráfoknak építették. Azaz 2026-ban még mindig reális és kifizetődő a bush-meat, azaz a bozót-hús levadászása. A filmben láthatjátok, ahogy szedjük le a csapdákat és igyekeztünk ellehetetleníteni a helyszín újabb gyilkos felhasználását.

Nekem meg nagyon jól fog jönni ez a tapasztalat, ha hazatérve, mondjuk a Duna-kanyarba költözünk és egy munkánál olyan embert keresnek majd, aki gyakorlattal rendelkezik orvvadászok által felállított zsiráf csapdák hatástalanításában.

De tényleg megeszik a zsiráfokat? Felsejlett előttem, amit még a Nyungve Nemzeti Parkban hallottam: az éhes ember mindent megeszik, még csimpánzt is.

Alig ocsúdtunk fel az orvvadász csapdákból, amikor hazaérve kiderült, hogy - a nem létező - majmok elvitték az összes kajánkat. A vadőrök adták össze az alapanyagokat a főzéshez, amit forralt esővízzel csaptunk fel, mert az volt az elvünk, hogy ne használjunk PET palackot az amúgy is nagyon szennyezett ország nemzeti parkjában. Az esővíz meglepően lúgos, pH-értéke 7,0-7,5 közötti, de azzal nyugtattam magam, hogy így legalább jobban csúszik.

Mennyire menő már, hogy a tanzániai pénzeken ilyen nemzeti hősök, elefánt, orrszarvú és oroszlán vannak!

Alfa Hím Centauri

A második este különleges kalandtól volt édes. Életemben először tudatosodott bennem, hogy láthatom az Alpha Centaurit,namire – ifjúkorom csillagászati érdeklődése miatt -nagyon régóta vágytam. A Burigi-tó partján ültünk. Épp befejeződött a Bush TV/Bozótmozi program, amikor tudatosodott bennem, hogy mit látok az égen. Laura észrevette, hogy valami elvarázsolt. Rákérdezett, hogy mi az. Én pedig elkezdtem meséltem neki, hogy a 4,3 fényévnyire lévő Alpha Centauri AA és AB valójában három, egymás körül keringő csillag. A harmadik társuk a 4,2 fényévnyi közelsége miatt a Proxima Centauri nevet kapta. Egy nagyon instabil rendszert alkotnak, de mivel a földhöz ez a legközelebbi csillagrendszer, nagyon sok művészt és művet inspiráltak, de előkerült a relatív és abszolút magnitúdó is. 15 percen keresztül meséltem önfeledten, amiben szó volt még vörös óriásokról és fehér törpékről is. Ő a fehér törpéknél felnevetett és csak ennyit mondott: ha ezzel a dumával csajozni akarsz, akkor azért legyen egy B terved is. 😊😊😊Van egy gyanúm, hogy az ő fejében másképp nézett ki a vörös óriás és a fehér törpe. 😊

Egy későbbi szálláson ez a tábla fogadott, ami megnyugtatóan csavart még egyet a csillagokhoz és a csillagászathoz való hozzáállásomon:

A csillagokat számon tartja, mindegyiket nevén szólítja. – 147. zsoltár

Reggel pedig indultunk vissza Ruandába, ahol már a határon elkezdtem mosolyogni, mert azt érzetem, hogy hazatértem. Akkor még nem sejtettem, hogy a következő hetek mennyire viharos napokkal telnek majd…

folyt. köv.

Szabi
muzungu

A legfőbb úticélunk a Gombe Nemzeti Park volt a Tanganyika-tó partján. Az 1968-ban alapított park, a maga 32 km²-vel Tanzánia legkisebb nemzeti parkja. Nincsenek benne milliós vadállatcsordák, vagy klasszikus afrikai nagyvadak. Akkor miért ide mentünk? Ehhez kicsit messzebbről indulok neki.

Louis Leakey

Louis Leakey (1903–1972) paleoantropológus és régész volt, aki brit misszionáriusok gyermekeként született Kenyában, amit akkor Brit Kelet-Afrikának hívtak. Munkája fontos szerepet játszott annak bizonyításában, hogy az emberelődök Afrikából származnak. Ebben nagyon jelentősek voltak a felesége, Mary Leakey felfedezései az Olduvai-szurdokban, ahol rengeteg előemberi maradványra bukkant. Az egyik példány a Zinjanthropus elnevezést kapta, melyet a tudomány ma Australopithecus boisei néven tart számon. Mary a maradvány korát nagyjából 600 ezer évesnek gondolta, ám a Kaliforniai Berkeley Egyetem geofizikus szakértői vizsgálataik alapján úgy találták, hogy a lelet valójában körülbelül 1,75 millió éves lehet, ami teljesen átírta, amit a tudomány korábban gondolt az előemberek megjelenéséről.

Leakey egyik különleges öröksége, hogy sikerült nemzetközi támogatást szereznie a főemlősök természetes élőhelyükön történő terepi kutatására, amelyet az emberi evolúció megértése kulcsának tartott. Három olyan fiatal hölgyet választott kutatásvezetőnek, akiknek nem volt a kutatáshoz klasszikus végzettsége, vagy gyakorlata, ellenben szenvedélyesen rajongtak az állatokért és a munkáért. A „The trimates” névvel illette őket, ami szójáték. A hármas szám (tres, tries, three) és a főemlős (primates) szavak kombinációja. Az egyikőjük Leakey titkárnője volt (Goodall), a másikuk foglalkozásterapeutai végzettséggel rendelkezett (Fossey), a harmadikuk pszichológus-antropológus volt (Galdikas). Mindhármuknak sokat köszönhet az emberi eredet- és a főemlőskutatás:

· Jane Goodall a csimpánzokat

· Dian Fossey a hegyi gorillákat kutatta

· Birutė Galdikas az orángutánokat kutatja, hisz ő még most, 79 évesen is aktív

Közülük az elmúlt fél évünkben két nagyszerű nő munkája előtt is tiszteleghettünk. Meglátogattuk Dian Fossey sírját a Volcanos Nemzeti Parkban és most elutaztunk a Gombe Nemzeti Parkba, ami Jane Goodall kutatóhelye volt, aki munkásságával jelentősen átírta a főemlősökkel kapcsolatos tudományos szemléletet.

Goodall a csimpánzokra egyedi tulajdonságokkal bíró lényekként tekintett. Részletesen megfigyelte és feltérképezte az egyes egyedek viselkedését és jellemét, így átfogó képet alkotott személyiségük sokszínűségéről. Munkája rávilágított arra is, milyen meglepően szoros párhuzamok fedezhetők fel az ember és a csimpánz viselkedése között. Az eredményei Leakey elméletét igazolták. A tudomány által kevésbé ismert területen fontosabb a szenvedély, mint az akadémikus gyakorlat.

<<o>><||><<o>>

A belépéskor azt mondták, hogy mi vagyunk az első magyarok, akik meglátogatják a parkot, ahol több mint 65 éve kutatják a csimpánzok életét és ezért az állatok hozzászoktak az ember jelenlétéhez. Jelenleg 2 kísérő és 45 kutató lakik a park területén, ami jól mutatja, hogy a hely inkább kutatóközpont, mint állatkert. Kicsit izgultam, mert nem tudtam elképzelni, miért akarnának a csimpánzok a közelünkben lenni. A parti majomnyomok azonban biztatóak voltak:

Délután a kísérők 100%-ának vezetésével elindultunk az erdőbe. Egy olyan helyre igyekeztünk, ami gazdag afrikai naspolyában, ami az egyik legkedvesebb csemegéje a csimpánzoknak is. Azért nekik is, mert mi is megkóstoltuk és teljesen igaza van a helyi lakosoknak, hogy kedvelik.

Ez az afrikai naspolya (African medlar) egy szívós, lombhullató, szárazságtűrő, 2-8 méter magas növény, amely Dél- és Kelet-Afrikában őshonos. A gyümölcsét a hagyományos gyógyászatban (malária, gyulladások kezelésére) és az élelmiszeriparban (gyümölcslevek, sör készítésére) is használják.

A parkban tett első túrán hatalmas szerencsénk volt. Az F családdal, Gombe legnépesebb csimpánz családjával találkozhattunk.

Perceken belül belekerültünk a csimpánzcsapat hétköznapjaiba. A kis Fuhari-t mászni tanították, az alfa hím, Flirt-nek kihívói akadtak.

Közben hullott ránk az afrikai naspolya héja a felettünk lakomázóktól, vagy épphogy elkerült minket a majompisi, ami szintén a magasból hullott alá. Ezt az egy órát nehéz leírni, de mutatok pár részletet filmen:

Naplemente előtt visszamentünk a táborba és meglátogattuk Jane Goodall rácsokkal védett házát, ami mellet a fiának készített rácsos kis otthon állt, ugyanis a csimpánzok levadásszák az olyan kis termetű emlősöket, mint például az embergyerek.

Velünk együtt 16 látogató volt a parkban, ami túlterhelte a látogatóközpont befogadóképességét, ezért mi sátorban aludtunk. Ez is nagy kaland volt.

A kelet-afrikai őserdők éjszakájának hangjai azt sejtetik, hogy apró állatok bújnak meg a sátrunk körüli lombkoronában és finoman a tudtunkra adják a jelenlétüket és ezzel úgy hatottak a tudatomra, mint egy jó éjt puszi:

Kimásztam a sátorból. Egyfelől mindig a napfelkelte előtt ébredek, másfelől kíváncsi voltam ezeknek a cuki kis zörejeknek az eredetére. Egy kb. 80 fős páviáncsorda közepébe csöppentem, akik a következő egy órában gyakorlatilag a sátrunk körül élték a pávián hétköznapokat. Egy időre az alfa hím a sátrunk tetejére ült és néha más, kihívóként viselkedő hímekkel keveredett szóváltásba, máskor épp a szerelem tüze lángolt fel a sátrunk sarkánál, vagy épp kis páviánok kergetőztek a sátron. Mindezt maximum fél méterre a helytől, ahol Laura ébredezett épp. Ráadásul a sátor rendszeresen nyaklott erre-arra, mert nem arra tervezték, hogy páviánhancur helyszíne legyen. Én csak arra koncentráltam, hogy a nőstényem veszélyben van-e. Nem volt. Társamul szegődött két pávián hím, akik mellém ültek és együtt néztük az eseményeket. Az kicsit zavaró volt, hogy ülve nem voltak sokkal kisebbek nálam, viszont a szemfoguk határozottan nagyobb volt az enyémnél és a fákon is ügyesebben csimpaszkodtak (csimpánzkodtak?). Egy ponton odajött hozzám egy tanzán hölgy, hogy vizet kéne hoznia a tóból, de fél a páviánoktól és segítsek neki. Elkísértem a tóhoz, merítettünk vizet és megszámlálhatatlanul sok (pontosan 16 pávián között lavírozva) visszacipeltem a teli vödreit a házhoz. Soha korábban nem éreztem magam ennyire kelet-afrikai őslakosnak, mint abban a pár percben.

A második nap ugyanilyen szerencsénk volt. Most a második legnépesebb, úgynevezett G családdal találkoztunk, ráadásul egy ideig együtt sétáltunk velük a hegyi ösvényeken. Itt láthattam az egyik legkülönösebb csimpánz találkozást. A csapat legidősebb nősténye, az 55 éves Gremlin 3 méterre tőlem odaszaladt egy fiatal hímhez és felkínálta magát neki. Az olvasmányaimból tudtam, hogy esélyem sincs elővenni a kamerát. Az előjáték és az aktus kb. 3-5 mp-ig tartott és már haladtak is tovább az ösvényen. Az 55 éves Gremlin természetesen azért kínálta fel magát, mert még képes gyereket kihordani. Én meg nem tudtam kiverni a fejemből, hogy ez lehetett volna a legrövidebb sikerfilm a CsimpiHub oldalon.

Később egy kutatócsoportot is meglátogattunk, akik pontosan jegyzik a megfigyelt állatok viselkedésének minden részletét, a Jane Goodall által kidolgozott rendszerben:

Ezekből a megfigyelésekből született Jane Goddall 1986-ban megjelent The Chimpanzees of Gombe: Patterns of Behavior, azaz A gombe-i csimpánzok: viselkedési minták című, magyarul nem elérhető könyve.

Az adatokat naponta digitalizálják és egy amerikai kutatóközpontban összegzik. Nem csak azért, hogy minél többet megtudjunk a csimpánzokról, vagy akár az emberősök életéről, de olyan kérdésekre is keresik a választ, mint pl. hogy a csimpánzokra miért nem olyan mértékben halálos az AIDS, mint az emberre. Erről itt lehet bővebben olvasni.

<<o>><||><<o>>

Miközben az elmesélhetetlen kalandokat próbálom leírni nem tudom kiverni a fejemből, hogy van egy veszélyeztetett faj, aminek védelmében egy icipici területet elkerítünk a földön és még itt sem hagyjuk békén őket, sőt én magam vagyok a voyeur, vagy akár a zaklató.

hazafelé

A világ egyik legnagyobb és Afrika egyik legjelentősebb tava a Tanganyika-tó. Területe 32.892 négyzetkilométer, átlagos szélessége 50 kilométer, maximális mélysége eléri az 1470 métert. A tó nagy része Tanzánia és Kongó között van, a partvidékének kisebb része pedig Burundiban és Zambiában található. Ezen a gyönyörű tavon fogyott ki hazafelé a hajónkból a kerozin, így a tavon ringatózva volt időnk újra elmerengeni az erőforrás hiányos élet kalandos szépségén.

Az idő fogalma

• Mikor megy a következő busz?

• 7-kor.

• De a táblán 13 óra van.

• Igen akkor.

Újra és újra belefutottunk az ehhez hasonló különös párbeszédekbe. Az egésznek olyan hangulata volt, mintha nem ugyanarról beszélnénk, de mégis. Egy ponton, leírtam egy papírra, hogy 13. Ez hány óra? 7! -szólt a válasz. Így ismertük meg a szuahéli időt.

A szuahéli idő (Saa za Kiswahili) a Kelet-Afrikában, Tanzániában és Kenyában használatos időszámítási mód, amely nem éjfélkor, hanem napkeltekor, reggel 6:00-kor kezdi a napot. Az egyenlítőhöz közel a nappalok és éjszakák hossza állandó. A nap egyenletesen kel és nyugszik. A szuahéli óra ugyanúgy 24 órában gondolkozik, de kétszer 12 órára, a napfelkeltétől számított reggeli periódusra és a naplementétől számított éjszakai periódusra elosztva. Nekem sokkal logikusabbnak tűnik a napfelkeltétől kezdeni az időszámítást, csak tessék kiírni a határnál, hogy
6 óra az 0 óra
7 óra az 1 óra
8 óra az 2 óra

…
13 óra az 7 óra stb.

Örülök, hogy segíthettem! 😊

folyt. köv.

Szabi
muzungu

<<|<o>|<o>>|||<<o>|<o>|>>

Két kihagyhatatlan, frissen készült dokumentumfilm, Jane Goodall életéről és munkájáról:

Az egyik reggel arra ébredtünk, hogy a családunk éjszaka befogadott egy kislányt. Az apuka találta meg az utcán, sötétedés után. A kislány egyedül ücsörgött az út szélén – az itt nagyon későnek számító - 9 óra tájban. Megpróbálták a körzeti vezetővel megkeresni a hozzátartozóit, de a szülői házat lelakatolva találták. Se szülők, se rokonok nem voltak sehol, ezért hazahozták, hogy legyen hol aludnia. Reggel egy kicsit meglepte, hogy mennyire másképp nézünk ki, de az a pár szó, amit kinyarwanda nyelven mondtunk neki megnyugtatta. Együtt reggeliztünk és aztán mikor megkérdeztük, hogy van-e kedve mosogatni, örömmel segített. 5 nappal később a szülei is előkerültek. A kislány most megint velük él.

<<o>><[o]><<o>>

Take takadima

Az egyik este, már nagyon közel a lefekvési időhöz egy Akagera gyereket kísértem haza, de az ajtajuk zárva volt. A szinte teljes sötétségben próbáltam szórakoztatni, mert nagyon szorongott, hogy nem jön haza az anyukája. Egy idő után az indiai konakol/bol játék is előkerült. Ennek a hangjára egyre több gyerek gyűlt oda a sötét szegletekből. 10 perc múlva az anyuka is megjött, úgyhogy boldogan szétszéledtünk. Pár nappal később a város egy távolabbi pontján egy nagyon szutykos utcagyerek azt mondta nekem: Dha terekite take…

Az állam leesett, mert ez a gyerek nem volt ott az éjszakai ritmusórán. Azóta random gyerekek örvendeztetnek meg azzal, hogy akár táncolva ritmusbeszélnek hozzám. 😎

<<o>><||><<o>>

Az úttörő, ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.

Épp kerékpároztunk, amikor belefutottunk az iskolások végtelen csoportjába, akik hazafelé tartottak. A tömegből kimagaslott a 6 éves Orris, akinek nemrég műtötték a térdét. Azért magasodott ki, mert az egyik Akagera gyerekünk, Nizeyimana Fils nyakában ült, mellette pedig egy másik Akagera kölyök, Innocent vitte Orris mankóját. Kiderült, hogy amikor Fils meglátta, hogy Orris mennyire szenved egy velo, azaz kerékpár taxi csomagtartóján, leintette őket, hogy inkább a nyakában hazavigye. Nem először láttuk már, hogy a gyerekek milyen érzékenyen reagálnak a mozgási nehézségekkel élőkre. Ilyen volt az a helyzet is, amikor a nyanzai sportnapon életem egyik kedvenc fotóját készíthettem Justin Levene Para-Jiu-Jitsu világ- és Európa-bajnokról és helyi segítőjéről.

De hasonló helyzettel gyakran találkozunk a mindennapokban is:

<<o>><||><<o>>

A keritésen át

Nyanzában, ráadásul a királyi palota/kunyhó rendezvényközpontjában figyeltünk fel arra, hogy az esküvőre meghívott gyerekek belülről kibontották a kerítést, hogy az utcagyerekek bejussanak és így kaphassanak az esküvői ételből.

<o>>|||<<o>

A kecskekerítés

Ez a különleges növény a botkaktusz, vagy bozótos kutyatej (Euphorbia tirucalli), amely a kutyatejfélék (Euphorbia) családjába tartozik. Ebből készülnek a ruandai kerítések. Egyedül a kecskék tudják/szeretik megenni. A növény ragadós, fehér truttyot ereszt magából, ha megtörik a szára, vagy más módon megsérül. Úgy tartják, hogyha ez a fehér trutty a szembe kerül, akkor egyetlen módon lehet megmenteni a látást: ha szoptatós anya tejével mossák ki a szemet. Ezért védi ez a növény az otthonokat. Mondjuk azt nem tudom kiverni a fejemből, hogy mennyi kísérletezés után jöttek erre rá…

|<o>>|||<<o>|

Utcáról egyetemre

Az általános iskola alat Rafiki igazi rosszcsont utcagyerek volt, akire az egész falu ujjal mutogatott, mint az élet elvesztegetésének mintapéldája. Az általános iskola elvégzése után a szülei elé állt és azt mondta, hogy Kigaliba, a fővárosba megy szerencsét próbálni. A szülei elengedték, ő pedig mindenfajta kapcsolat és pénz nélkül megérkezett a nagyvárosba, ahol kukázott valahonnan egy matracot és egy lepedőt és a következő szeptemberben besétált egy bentlakásos, azaz fizetős, az átlagosnál jobb oktatást biztosító középiskolába. A tanévek kezdetekor a matrac és a lepedő a belépő az iskolákba, ezért is volt nagyon frappáns, amit Rafiki csinált 14 évesen, hisz a tárgyak cipelésével azt a látszatot keltette, hogy legálisan ott tanuló. A szálláson aztán bekopogott egy szobába és elmondta az ott lakó három gyereknek a helyzetét, akik azt javasolták, hogy aludjon az egyik ágy alatt. Így is lett. Három éven át!

Ezekben az években Rafiki mindig megígérte az iskola vezetésének, hogy most már hamarosan TÉNYLEG fizetni fog valaki a taníttatásáért, amit azért is néztek el neki, mert minden tantárgyból osztályelső volt. A 3. év végi záróvizsgára azonban már nem engedték. Ez a vizsga zárja le a kétszer 3 évből álló középiskola első felét.

Ekkor egy iskolai barátja azt javasolta, hogy menjen el ahhoz az alapítványhoz, amelyik őt is támogatja. Így is tett. Az alapítványnál azonban csak angolul beszéltek. Ő annyit tudott angolul, hogy study, azaz tanulmányok. Ezt válaszolta minden helyzetben, ha kérdeztek tőle valamit. Láss csudát! Az interjú után az alapítvány visszamenőleg kifizette mind a három tanulmányi évét.

Rafiki a következő 3 évben az angolra feküdt rá. Mire befejezte a középiskola második szakaszát, már rendszeresen tolmácsolt nemzetközi szervezeteknél. Később megalapította a saját jótékonysági szervezetét. A kép az ő diplomaünnepségén készült a szülőfalujában, ahol korábban mindenki ujjal mutogatott rá, mint az eltékozolt élet mintapéldája.

<<o>><||><<o>>

Reggeli

Az általános iskolai tankönyvek nagyon más képet festenek a mindennapokról, mint amit a mi gyerekeink tapasztalnak. A könyvben európai módon berendezett lakások vannak és egy olvasmánynál a napi háromszori étkezés is elökerült. Laura megkérdezte, hogy ki szokott reggelizni. Joas, egy nagyon aktív gyerekünk jelentkezett, hogy ő minden nap reggelizik.

- Minden nap?
- Igen!
- Mit reggelizel?
- Vizet!

<<>><o><<>>

Mpeta táskája

Mpeta egy tündéri 5 éves kislány, aki az egyik nap másvalaki táskájával jött haza az iskolából.
Mi történt? – kérdezte az anyja.
- Nem találtam a táskámat, ezért elvettem valaki másét, mert, ha holnap kiderül, hogy kinél van az enyém, akkor adnom kell neki valamit cserébe!

Ebben a dalban Mpeta szólót énekel:

<o>>|||<<o>

Az első termés joga

Ruandában a legelső termést a család és a közvetlen barátok rituálisan fogyasztják el. Ezzel kiélvezik a föld áldását és ha bármilyen módon tönkremegy, vagy eltűnik a termés többi része, a közvetlen szeretteik már részesültek a munka gyümölcséből.

<o>>|||<<o>

Innocent szappana

Innocent, az egyik kedves Akagera gyerekünk, többször is súlyos alázást és verést kapott a tanárától mert nem volt tiszta az inge, holott az iskola szabályzat kimondja: “Isuku ni isoko y'ubuzima” azaz a tisztaság az egészség alapja. Az egyik alkalommal dühösen meg is kérdezte a tanára, hogy miért nem képes tiszta inget hordani az iskolában.
- Mert nincs otthon szappan! – felelte a fiúnk.
A tanár megdöbbent a válaszon, majd elnézést kért a korábbi viselkedéséért. Attól a naptól kezdve hetente többször hozott otthonról maradék szappant, amivel Innocent saját kezűleg kimoshatta az ingét az iskolai szünetben.

Innocent ugribugri kedvében:

||<o>|<o>||

Letartóztatás

Egy keresett bűnözőt hálózott be a rendőrség a környékünkön. Egy beépített emberük el is hívta a helyi bárba, ahol lecsaptak rá a rendőrök. Bilincsben vezették ki az ajtóig, meglepően sokat nevetgélve. A rendőrök és az előállított egymással tréfálkoztak. Az ajtóban aztán megállt a letartóztatott és mondta a rendőrnek, hogy annyira esik, hogy így nem szeretne elsétálni a rendőrautóig. A rendőr erre az autóhoz ment és onnan egy esőkabáttal tért vissza. Betakarta a letartóztatottat nehogy megázzon és megfázzon az autóig.

Így megy ez!

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a Közel Afrikához/Hint of Africa Alapítványnak, hogy megismerhettem a Ruandát!

energiamix összehasonlítás

Megújuló energia
Ruanda 51% (víz 47%, nap 3%, geotermikus 1%)
Magyarország 14% (biomassza 9%, napenergia 3%, szél 1%, víz 1%)

fosszilis energia felhasználása
Ruanda 14% - csökkenő trend
Magyarország 86% - növekvő nukleáris függőség

napenergia kapacitás
Ruanda 1.193 ha napenergiával öntözve
Magyarország 2023-ban 1632 megawattal bővült a beépített napelemes kapacitás, ami az összesített teljesítményt 5600 megawatt fölé emelte. 2025 végére ez a szám meghaladta a 8,3 megawattot. Magyarországon a napsütéses órák száma magasabb, mint Ruandában!

szélerőmű
Ruanda államilag támogatott
Magyarország jelenleg 324,9 MW szélerőművi kapacitás van, ami a villamosenergia-fogyasztás 1,3-1,5%-át adja. A 12 km-es védőtávolság törvénnyel 2010 és 2023 között gyakorlatilag be volt tiltva ez az energiaszektor, ekkor 700 m-re redukálták a védőtávolságot.

A nagy álom: karbonsemleges Ruanda 2050-re

Ruanda 2050-re teljesen karbonsemleges és klímareziliens gazdaságot kíván létrehozni. Ez a célkitűzés sok fejlett ország vállalásán is túlmutat, és nem puszta retorika. A nemzeti klímastratégia szerint 2030-ig 38 százalékkal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását.

A stratégia három pillérre épül. Az energiaátmenet célja az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatermelés, a zöld ipar fejlesztése és az erdőirtás megállítása. A földhasználati reformok a fenntartható mezőgazdaságot, az élelmezésbiztonságot és a biodiverzitás védelmét szolgálják. A finanszírozási oldal pedig zöld kötvényekre, a széndioxid kvótára és biodiverzitási kreditekre támaszkodik.

Az épített környezet és a természet párbeszéde

Ruanda klímapolitikájának egyik legérdekesebb vonása, hogy a biodiverzitás tervezési alapelvnek tekinti. A városfejlesztés, az infrastruktúra és az építészet során tudatosan keresik az együttélést a természettel.

A városokban zöldfolyosók biztosítják az élőlények mozgását. Ilyen városi lakos az egyik személyes kedvencem, a szürke koronás daru (Balearica regulorum), de a vizes élőhelyek papirusznádasai különösen gazdag madárvilággal rendelkeznek. Ugyanilyen vizes területek kedvel a pettyesnyakú vidra (Hydrictis maculicollis) is.

Az építkezéseknél jellemzően helyi, alacsony környezeti terhelésű anyagokat használnak. Erre kiváló példa a sártéglából, sár-malterrel épülő házak nagy száma. Ezek adják az ország lakóházainak 50%-át, de folyamatos karbantartás nélkül pár év alatt megint hegyoldal, vagy mező lenne belőlük. Az esővíz-gazdálkodás és a természetes víztisztítás mindennapos gyakorlat. Mi például esővízzel mosunk, kézi erővel és a mosakodásnál is jól jön az égi áldás.

A napenergiával működő épületek, a zöldtetők és az energiahatékonysági megoldások egyre gyakoribbak, illetve – bár nincs róla pontos adat, de mindenfelé látjuk - az áramellátásból kimaradó, azaz a főhálózattól több, mint 400 m-re lévő ingatlanok államilag támogatott napelemeit.

A „semmi közepén” ház nőtt ki az alatta lévő földből, rajta pedig az állam által biztosított (18 W-os) napelem, ami ledes világításra, vagy akár egy mobiltelefon töltésére elegendő energiát biztosít:

Számokban mérhető változás

Ruanda energiamixének több mint fele megújuló forrásból származik. A döntéshozatalban 3 fő területre összpontosítanam:

• Megőrzés: A biodiverzitás védelme és az ökoszisztémák integritásának fenntartása

• Fenntartható használat: A természeti erőforrások felelős és gazdaságilag életképes hasznosítása

• Méltányos haszonmegosztás: Az erőforrásokból származó előnyök igazságos elosztása

Magyarország és Ruanda

Magyarország és Ruanda első pillantásra aligha összehasonlítható. Az egyik közép-európai, iparosodott ország, a másik egy gyorsan fejlődő, afrikai állam. Mégis tanulságos egymás mellé helyezni őket.

Magyarország területe közel négyszerese Ruandáénak, miközben lakossága mintegy hárommillió fővel kisebb. Az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás Magyarországon nagyságrendileg hatszor-hétszer magasabb, mint Ruandában. Területarányosan vizsgálva a képet, Magyarország jóval nagyobb kibocsátást generál egy négyzetkilométerre vetítve, részben az ipar, részben a közlekedés és az energiafelhasználás szerkezete miatt. Ruandának nagy segítség, hogy alacsony a gazdaság hatékonysága és az átlagkereset is összehasonlíthatatlanul kisebb, mint Magyarországon, ezért a hagyományos, sok évszázada fenntartott egyensúlyrendszerek még működnek, vagy könnyen feltámaszthatóak.

Országadatok

Ruanda kb. 13,5 millió lakos, 26.338 km2, GDP kb. 1000 USD/fő, CO2 kibocsájtás 0,8 t/fő

Magyarország kb. 9,6 millió lakos, 93.030 km2, GDP 19.000 USD/fő, CO2 kibocsájtás 5,5 t/fő

Magyarországon az infrastruktúra és az életmód karbonintenzív örökséget hordoz, míg Ruanda – kényszerből és tudatos döntések eredményeként – alacsony kibocsátású pályán igyekszik fejlődni.

A tanulság nem az, hogy az egyik ország „jobb”, mint a másik, hanem az, hogy a kibocsátási pálya nem eleve elrendelt. Ruanda azt mutatja meg, hogy még szerényebb erőforrásokkal is lehet következetes, jövőorientált klímapolitikát folytatni – és ebből akár egy európai ország is tanulhat.

A civil társadalom ereje

A ruandai környezeti munka egyik kulcsa a civil szervezetek aktív részvétele. A helyi közösségekre építő kezdeményezések, az országos hálózatokba szerveződő tudásmegosztás és az adatokra épülő érdekérvényesítés együtt biztosítják, hogy a klímapolitika ne maradjon papíron.

A fiatalok különösen fontos szereplők. Az általuk alapított szervezetek nemcsak fákat ültetnek, hanem új gazdasági modelleket, zöld vállalkozásokat és közösségi megoldásokat hoznak létre. Számukra a fenntarthatóság nem lemondás, hanem lehetőség, illetve hosszú távú stratégia az életben maradáshoz.

Mit tanulhatunk Ruandától?

Az első és talán legfontosabb tanulság az, hogy a klímapolitika nem technikai, hanem döntési kérdés. Ruanda nem azért alacsony kibocsátású, mert „véletlenül így alakult”, hanem mert tudatosan erre az útra lépett. A célok világosak, időhöz kötöttek és számonkérhetők. Magyarországon – és tágabban Európában – gyakran a részmegoldások dominálnak.

A második tanulság a léptékhez való viszony. Ruanda kicsi ország, sűrűn lakott, sérülékeny. Éppen ezért nem engedheti meg magának a pazarlást. A föld, a víz, az erdők és az energia egyszerre létkérdések. Magyarországon ezek gyakran adottságnak tűnnek, nem korlátnak.

Harmadik tanulság, hogy Ruandában a biodiverzitás nem „zöld díszlet”, hanem gazdasági és társadalmi tényező. Az erdők nemcsak szénelnyelők, hanem megélhetési források, vízszabályozók és klímaadaptációs eszközök. Magyarországon a természetvédelem gyakran védekező pozícióban van, míg Ruanda integrálja azt a fejlesztéspolitikába.

A negyedik tanulság a közösségek szerepe. Ruanda klímastratégiája nem működne a civil szervezetek, a helyi közösségek és a fiatalok aktív részvétele nélkül. A változás nem kizárólag felülről érkezik, hanem alulról épül. Magyarországon is léteznek ezek a közösségek, de gyakran perifériára szorulnak, vagy akár el is lehetetleníti őket az aktuális politikai vezetés.

Végül ott van az idő dimenziója. Ruanda olyan ország, amely pontosan tudja, mit jelent későn reagálni egy válságra – történelmi tapasztalataiból fakadóan. A klímaváltozás esetében ezért nem várta meg a teljes bizonyosságot. Ez talán a legfontosabb tanulság: a klímaváltozás nem akkor válik kezelhetővé, amikor már minden adat a kezünkben van, hanem akkor, amikor hajlandók vagyunk felelősséget vállalni a jövőnkért.

Ruanda története végső soron nem Afrika története, hanem a lehetőségé. Annak a lehetőségé, hogy egy ország – bármilyen adottságokkal is indul – képes irányt választani. A kérdés már nem az, hogy Magyarországon megengedhetjük-e magunknak a klímavédelmet, hanem az, hogy megengedhetjük-e magunknak az időveszteséget.

Inspiráló példák a ruandai civil világból

RCCD NETWORK - Ruanda Klímaváltozási és Fejlesztési Hálózat - a legnagyobb hálózat, 66 tagszervezettel, amely támogatja és fejleszti a közösségek éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességét, az igazságosságot és a méltányos fejlődést.

||o>>|||<<o||

ARDE-KUBAHO - a Kamonyi kerületben dolgozik, ahol a klímaváltozás felerősítette a talajeróziót. A szervezet 373 hektáron véd a talajerózió ellen, és 27 hektáron vezet be okos öntözési rendszereket. A megoldás nem általános receptek alkalmazása, hanem a helyi viszonyokra szabott, közösségi részvétellel kialakított rendszer.

<<>><o><<>>

La Caritas Nyundo Kibuye – a Karongi kerületben degradált földeket rehabilitál - nem egyszerűen csak fákat ültet, hanem komplex rendszert épít fel: talajvédelemmel, erdőrehabilitációval és fenntartható gazdálkodással. A projekt 27,895 ember életét érinti közvetlenül.

<o>>|||<<o>

APEFA - Bugesera kerületben 820 sérülékeny háztartást támogat napenergiával működő öntözéssel. A 35 hektár öntözött terület nemcsak termésnövekedést jelent, hanem biztonságot is - előre tudható, hogy lesz mit aratni.

|<o>|<o>|

We Do GREEN Organization (WDGO) - 2018-ban indult fiatalok kezdeményezésére. Küldetésük: bebizonyítani, hogy a klímavédelem és a biodiverzitás megőrzése nem unalmas politikai téma, hanem izgalmas lehetőség a jövő formálására. Különösen az erdőtelepítésre, újraerdősítésre összpontosítanak, de tevékenységük ennél sokkal szélesebb körű.

A WDGO különlegessége, hogy a fiatalok nyelvén beszél, őket mozgósítja, és lehetőséget ad nekik, hogy saját ötleteiket valóra váltsák. A zöld és körforgásos gazdasági modellek népszerűsítése révén megmutatják: a fenntarthatóság nem lemondás, hanem innovatív üzleti lehetőség is.

<>><o><<>

Rwanda Civil Society Platform (RCSP) a ruandai civil társadalmi platformja, 14 országos tagszervezettel.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a Közel Afrikához Alapítványnak, hogy megismerhettem a Ruandát!

<<|<o>|<o>|<o>>|||<<o>|<o>|<o>|>>

források:

https://climatechange.gov.rw/home

https://www.statistics.gov.rw/

https://www.ksh.hu/

„Ilyen még sosem történt Kayonza tartományban, mint az elmúlt évtizedben. 2020-ban 6, 2025-ben pedig 5 embert ölt meg az áradás. Korábban ilyesmi elképzelhetetlen lett volna.” – mondta Jean Da Dieu Mugesera agronómus, aki segített megérteni a helyi klímaváltozás jeleit és a közvetlen hatásukat az élőhelyre és az emberi közösségre.

Egy különleges ország az éghajlatváltozás kereszttüzében

Ruanda az Albertine-hasadék mellett fekszik, Afrika egyik biológiailag leggazdagabb régiójában. Bár ez a Nagy-Alföldnyi ország kicsinek tűnhet, legalább három teljesen különböző ökológiai arca van.

Az északi és nyugati területeken afro-montáni ökoszisztéma terül el – magas hegyek buja növényzettel, ahol számtalan endemikus faj él. A déli és keleti részeken viszont síkvidéki erdők és szavanna gyepek dominálnak. Az északnyugati vidéken pedig a vulkáni hőforrások és ősi lávafolyamok formáltak egyedivé a környezetet.

Hihetetlen, de Afrika legsűrűbben lakott országában még mindig körülbelül 3000 növényfaj él, amelyek közül mintegy 300 sehol máshol nem található meg a Földön.

Különleges túlélők

A világ legkisebb vízililioma (Nymphaea thermarum) egykor csak egyetlen helyen élt: egy néhány négyzetméteres meleg forrásnál Mashyuzában. Leveleinek átmérője mindössze egy centiméter! 2008-ban aztán az utolsó vadon élő példány is eltűnt, amikor a helyi gazdák elvezették a forrás vizét.

Szerencsére Eberhard Fischer botanikus már 1998-ban gyűjtött néhány példányt, amikor felfedezte a fajt. Évekig próbálkozott a szaporításával – sikertelenül. A növények alig nőttek, és soha nem érték el a szaporodáshoz szükséges kort.

2009-ben Carlos Magdalena, a londoni Kew Királyi Botanikus Kert kertésze átvette a stafétabotot. Számtalan kísérletet követően rájött a titokra: ez a liliom másképp viselkedik, mint bármelyik ismert rokona. Míg más vízililiomok víz alatt kezdik életüket, ez a faj nedves sárban, pontosan 25 Celsius-fokon fejlődik a legjobban.

2009 novemberében végre virágozni kezdtek a növények!

„Most már több mint 30 egészséges palánta növekszik itt Kew-ban, és néhányuk magot is terem.” – mondta Magdalena egy interjúban. „Hamarosan egy egész seregnyi apró vízililiom lehet itt Kew-ban. A botanikai gyűjteményekben való jövője hosszú távon biztosnak tűnik. “

Az apró növényeket 2010. május 22-én, szombaton egy ünnepségen mutatták be a nyilvánosságnak.

<<|<o>|<o>|<o>>|||<<o>|<o>|<o>|>>

Begonia pulcherrima
Ez a gyönyörű begónai faj a Nyungwe Forest Nemzeti Park területén él.

© Amy fotója

<<|<o>|<o>|<o>>|||<<o>|<o>|<o>|>>

Impatiens fajok (pl. I. kagamei, I. nyungwensis)
Az Impatiens nemzetség több faja endemikus vagy közel endemikus a régióban. Ezek a növények jellemzően élénk színű, bonyolult virágokkal rendelkeznek és olyan területek nedves erdőaljnövényzetében virágoznak, mint például a Nyungwe Nemzeti Park.

Az időjárás egyre kiszámíthatatlanabbá válik Ruandában. A csapadék mennyisége ugyan növekszik, de nem egyenletesen esik – helyette rövid, heves özönvízként zúdul le, ami az ország évszázados tapasztalatait írja felül.

2019-ben a kormány drasztikus lépésekre kényszerült: Kigali egyes városrészeiben bontásokba kezdtek, mivel szakértői értékelések szerint sok lakóépület veszélyes mocsaras területeken vagy azok közelében állt. A helyükre megerősített védőgátakat építettek, de hiába. Abban az évben így is 45 ember halt meg a szélsőséges időjárás miatt.

A Reuters rövid híre a 2023-as, gyilkos esőzésekről:

Az elemzések szerint ez csak a kezdet.

Egy ország, ahol a föld mindenkié – és senkié

Ruanda mezőgazdasága hagyományosan a két esős évszakra épül. A legfontosabb szeptembertől decemberig, a második márciustól májusig tart. Minden család maximum 0,2 hektár földet birtokolhat – ez mindössze 2000 négyzetméter, de optimális esetben ez elég egy család eltartására. Ezeknek a kisgazdaságoknak az alapja az esővizes öntözés.

A fontosabb élelmiszer-növények közé tartoznak a gyökér- és gumós növények (manióka és édesburgonya), a gabonafélék (kukorica), a hüvelyesek (bab, szója) és a földimogyoró, valamint a banán. A fontosabb pénztermelő növény pedig a kávé és a tea. Ez utóbbi fogalom (cash crop) abból a szemléletből ered, hogy a korábbi felsorolás növényei akár pár hónap alatt termést hoznak, míg ezek a növények akár évekig fejlődnek és utána még meg sem lehet őket enni. Viszont jó pénzt hozhatnak!

Az erdők eltűnése – egy fordulópont

A klímaváltozás nem függetleníthető az emberi tevékenységtől. Az elmúlt pár évtizedben olyannyira megnövekedett a lakosság létszáma, hogy az élőhelyük, valamint az életükhöz szükséges termőföld kialakítása miatt hatalmas erdőségeket vágtak ki.

A kelet-afrikai esőerdők – köztük a különösen fontos hegyi esőerdők – megritkítása vagy kivágása pedig súlyos, közvetlen és közvetett következményekkel jár mind a helyi, mind a globális éghajlatra nézve. A 2025-2026-os év kritikus fordulópont lehet az afrikai erdők életében.

Az erdők és esőerdők csökkenésének közvetlen környezeti hatásai:

Szén-dioxid-forrássá válás: Míg az esőerdők korábban jelentős szén-dioxid-elnyelők voltak, a túlzott erdőirtás miatt 2010 után Afrika erdői nettó szén-dioxid-kibocsátókká váltak. 2010 és 2017 között a kontinens évente kb. 106 milliárd kg. biomasszát veszített, ami hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz felszabadulásával jár.

Csökkenő csapadék: Az erdők az evapotranszspiráció (párologtatás) révén vizet juttatnak a légkörbe, ami felhőképződést és esőt generál. Az erdők kivágása közvetlenül csökkenti a csapadék mennyiségét, ami súlyos aszályokhoz és a vízkészletek apadásához vezet.

Helyi felmelegedés: Az erdőborítás elvesztése miatt megszűnik a fák hűsítő hatása. A kutatások szerint a hegyi esőerdők irtása miatt a helyi maximális hőmérséklet 1,37°C-kal emelkedett, ami meghaladja a globális klímaváltozás által okozott általános melegedés mértékét.

Özönvizek: Az erdők hiányában a talaj nem tudja elnyelni a hirtelen lehulló csapadékot, ami pusztító áradásokhoz és talajerózióhoz, illetve földcsuszamlásokhoz vezet, hisz a nedvesség visszatartásának képessége, a „természetes szivacs” megszűnik.

A ruandai kormány komolyan veszi a kihívást – még információs portált is üzemeltet a klímaváltozásról: https://climatechange.gov.rw/home

Az agrárminiszter szavai mindent elmondanak a helyzetről: „Ruandában sokan éheznek. Nincs elegendő termőföld. A kemikáliákkal növeljük a hozamot. A kérdés: most halunk meg éhínségben, vagy 10 év múlva rákban?”

2025-2026 kritikus fordulópont lehet Afrika erdőinek életében. És ami Afrikában történik, az nem marad Afrika problémája.

folyt. köv.
Szabi
muzungu

Az európai kultúra megjelenésével egy tehetős család gyermekének esküvője legalább három napig tartott. Az első napon zajlott az Umunani, a hozományalku, természetesen ebéddel. A másodikon következett az egyházi esküvő, szintén közös étkezéssel. A harmadik nap pedig a mulatságé volt. Mára mindez leginkább egyetlen napba sűrűsödött, leginkább szükségből. Az esküvő anyagi terhei miatt ugyanis sok család így is évekre eladósodik.

Mi egy ilyen „szolid”, egynapos esküvőn voltunk jelen, amin alig kétszáz vendég volt. A nap legfontosabb része az Umunani, a hozományalku volt , amely valójában maga a hagyományos ruandai esküvő. Számunkra azonban rögtön egy csalódással indult: a menyasszony gyalog érkezett. Nem ingobyi-n.

Az ingobyi egy hagyományos hordozóeszköz, amelyet férfiak visznek a vállukon, gyakran lándzsás kísérettel. Vagyis vittek – mert mára az ingobyi autóvá változott. Ezzel együtt elmaradt a Gutwikurura is: a leleplezés szertartása. Ez lett volna az a pillanat, amikor a menyasszony fátylát felemelik, és családja jelképesen engedélyt ad arra, hogy a lány kilépjen születési családja életéből, és belépjen egy másik világba.

A vőlegény és a menyasszony családja egymással szemben foglalt helyet a teremben. Középen, a hagyományos és modern elemekkel díszített esküvői oltár két oldalán ültek a család legidősebb és legbefolyásosabb férfitagjai, valamint az örömapák. Tíz férfi az egyik oldalon, tíz a másikon. Hosszan, teátrálisan méltatták a menyasszony és a vőlegény erényeit. A közönség reakcióiból ítélve nemcsak komolyan, hanem szórakoztatóan is.

Ezután a vőlegény családja megajándékozta a menyasszonyt kísérő lányokat, majd kezdetét vette az alku – amelyről mindenki tudta, hogy puszta színjáték. A valódi megállapodás már megszületett a Gusaba során. Ennek keretében egyre több tehenet ajánlottak fel a menyasszony kezéért, hisz a tehén ma is az érték alapegysége.

Megkérdeztem, hány tehén volt a hozomány. A válasz: száz. Helyi viszonyok között ez nagyjából százmillió forintnak felelne meg. A válaszadó azonban kacsintott. „Ez a hagyományos válasz” – mondta. Így illik felelni egy illetlen kérdésre: Ez a lány megér száz tehenet! Amúgy a menyasszony ruandai áráról szakdolgozat is született már: https://thesis.eur.nl/pub/75378/ISS_SJP_RP_2022_23_Kubwimana-Speciose.pdf

Az árat az apának adták át, mert „A társadalom még mindig ragaszkodik azokhoz a sztereotipikus hiedelmekhez, amelyek a nőket háztartási alkalmazottként ábrázolják, akiknek csak vonzónak kell lenniük a férfiak számára, miközben a férfiak hoznak meg minden fontos döntést.” - forrás: Kubwimana-Speciose

A felek minden egyes résztárgyalás utáni megegyezéskor pezsgőt bontottak és közösen ittak. Mivel itt nincs alkohol kultúra, ezért a konkrét helyzetben több üveg kölyökpezsgő fogyott. 😊

Amikor a pezsgő elfogyott, a nyolc, teljesen egyformán öltözött férfi közül próbatételekkel választották ki az igazi vőlegényt. Ezután elé vezettek két nőt. Az egyik egy sárga ruhás, szemüveges, negyvenes asszony volt, a másik a huszonnégy éves menyasszony és a vőlegénynek fel kellett ismernie az aráját. Régen akár három nővel is próbára tették a vőlegényt – köztük egy idős asszonnyal és egy gyermekkel. Szerencsére a mi esetünkben sikeresen megtörtént a kiválasztás.

Az esküvő egyik legszebb jelenete azonban nem a szertartáshoz, hanem az ebédhez kötődött. Sorba akartunk állni a fűszerezetlen, párolt jamgyökérből, krumpliból, zöldborsóból, babból, rizsből és friss zöldségekből álló ebédért, amikor egy láthatóan hajléktalan lány elém állt a sorban. Figyeltem, mi történik.

Mindenki kiszolgálta.

Annyit mondtam neki: Murgyo hergwe – jó étvágyat. A személyzet udvariasan megkérte, hogy ne menjen be a sátorba. Ő pedig egy oszlop mögött megállt, és ott ette meg az ebédet. Ezen a képen ő van:

Pár perccel később utcagyerekek érkeztek. Be akartak menni a konyhába, de a szakács rájuk szólt, hogy inkább hozzanak dobozokat. Mindegyik egy nagy dobozzal tért vissza, amelyet meg is töltöttek étellel.

Szerinted Magyarországon ilyen helyzetben, amikor hajléktalanok sétálnak be az esküvőre, mit tettek volna a konyhások vagy az esküvőt kiszolgáló személyzet?

Az esküvő azonban nem ért véget. naplemente után elkezdődött a party. Előbb élő zenére, majd DJ mixre táncolt a nép. Nem is akárki zenélt. A legjobb lemezlovász volt a házban: DJ FIZZO G THE BEST!

Búcsúzáskor az örömanya kért egy közös fotót. Ekkor a hajléktalan lány beszaladt a sátorba, és beállt a kép közepére. Az örömanya pedig hosszan megölelte.

Így megy ez.

Az esküvőre Bonnie hívott meg minket. Bonnie öt éves volt a népirtás idején. Anyjával Ugandába menekült, majd visszatérésük után a lerombolt házuk környékén sok árván maradt gyerekeket találtak. Bonnie apja nap mint nap újabb gyerekkel tért haza. Négy vértestvér és nyolc fogadott testvér nőtt fel együtt. Az egyik fogadott testvér esküvőjén voltunk most jelen.

Régebben Ruandában a házasságok többsége szervezett volt. A hozományt – bármilyen meglepő – nem fizették ki automatikusan. Csak akkor került sor rá, ha az újdonsült feleség teherbe esett, vagyis bizonyította, hogy „megéri” az árát/tehenét. A tehén ebben a rendben nem pusztán anyagi ellenérték volt, hanem a termékenység és a jövő biztosítéka.

A házasság utáni első komoly próbatétel a Kwa arama volt. Ilyenkor a feleség családja látogatást tett az új otthonban, ahol a fiatal asszony főzött nekik. Ez az étel annak bizonyítéka volt, hogy a nő készen áll az új szerepére, képes gondoskodni, fenntartani, összetartani egy családot.

Akadtak azonban ennél sokkal intimebb, ma már szinte elképzelhetetlen szokások is. Egyes vidékeken az első éjszakán egy úgynevezett „házassági mentor” bújt a pár ágya alá. Feladata nem csupán az volt, hogy megbizonyosodjon a nász megtörténtéről, hanem az is, hogy figyelje: a friss házasok mindketten boldogságban részesülnek-e.

Létezett egy sötétebb, ritkán emlegetett gyakorlat is, a Gukazanura – „elvette és a feleségévé tette”. Előfordult, hogy az apa nyíltan elvette a fiának szánt feleséget. Ez a szokás soha nem volt elfogadott, sőt kifejezetten elítélték, ezért csak titokban történhetett. Ha a közösség tudomást szerzett róla, a feleket könnyen kitaszították.

A házasság útján azonban a legfontosabb szereplő nem mindig a menyasszony vagy a vőlegény volt, hanem az Umuranga, a közvetítő. Jelentőségét egy közmondás is őrzi:
„A lány, aki elveszíti a házasságközvetítőjét, maga is elveszett.”

A korai Ruandában elképzelhetetlen volt, hogy egy fiatal férfi vagy nő nyíltan házasságért könyörögjön. A szülőknek sem volt szabad közvetlenül beavatkozniuk gyermekeik párválasztásába. A közvetítő feladata az volt, hogy hidat építsen a felek között, elsimítsa a félreértéseket, megoldást találjon a kimondatlan feszültségekre. Ő volt az, aki mindkét felet képviselve beszélhetett, kérdezhetett, alkudhatott.

Ezek a hagyományok ma már többnyire csak elbeszélések. Mégis, amikor egy ruandai esküvőn ültünk és figyeltük a mozdulatokat, a hallgatásokat, a hangsúlyokat, néha úgy éreztük, mintha ezek a régi szokások még mindig ott suttognának a háttérben. Nem láthatóak, nem kimondottak – de nem is tűntek el egészen.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

A gyerekek elképesztően érzékenyek a zenére. A dalszövegeket – bármilyen nyelven is szólaljanak meg – pillanatok alatt megtanulják. A dallamokkal sincs gondjuk, legfeljebb néha egészen izgalmas, váratlan variációkat énekelnek. Sokszor gyakoroltunk, rengeteget nevettünk, mókáztunk együtt, és közben lassan megszületett valami, ami már nemcsak egy dal volt, hanem közös élmény. Így készült el a filmünk!

Ez pedig a werkfilm, analóg filmtrükkel, váratlan áramszünettel, az áramszünet alatti spontán sütizéssel és énekléssel, végül pedig a gyerekek és szülők előtti premier vetítéssel:

Ruandába a karácsony a német és belga gyarmatosítókkal érkezett. A mi utcagyerekeink mindössze három éve találkoztak először ezzel az ünneppel. Az első alkalommal nyolcan voltak, Bosco és Divine házában. Együtt ettek, együtt énekeltek, és az étel mellé minden gyerek kapott egy apró süteményt is. A következő évben már tizenöten gyűltek össze, azután huszonketten. Tavaly pedig az anyákat is vendégül tudták látni – mindegyikük kapott egy üdítőt.

Idén titokban csomagokat készítettünk a negyvenhárom gyereknek. Olyan gyerekeknek, akik még alig értenek valamit a karácsony jelentéséből, de annál inkább érzik az örömét.

“A karácsony napja olyasmi, mint az újév. Mindkettőben van éneklés és tánc.”

Az ajándékcsomagokban édesség lapult, és egy gitárpengető is. Divine szerint ezeknek a gyerekeknek nincs jobb ajándék az ételnél. Nem jutnak hozzá nap mint nap édességhez – inkább csak különleges alkalmakkor, például egy-egy külföldi látogatáskor. Az elmúlt három hónapban ez fejenként egy tejkaramellát és fél pilóta kekszet jelentett. Karácsonykor azonban, Marcel Hess közösségi gyűjtésének köszönhetően, ennél sokkal több jutott. Neki és még húsz másik kedves embernek hála, ez a nap igazán különleges lett.

Karácsony napján kora reggeltől késő estig mindent együtt csináltunk. Először magunknak zenéltünk, majd az anyáknak. Egy akrobatikus bemutató keretében azt is megmutattuk nekik, mennyit fejlődtek a gyerekek testileg. Ezek a vásári mutatványokra emlékeztető előadások nem csupán szórakoztatóak: létfontosságúak. Ezek a gyerekek súlyos fejlődési elmaradásokkal küzdenek, és a hangszeres zenélés nemcsak örömforrás, hanem finommotorikai és idegrendszeri fejlesztés is egyben. Van köztük olyan, aki öt évvel fiatalabb gyerekekkel jár egy osztályba – ezt érzelmileg sem könnyű feldolgozni. Az anyák mégis hálásak: látják, hogy itt figyelmes, támogató közeg veszi körül a gyerekeiket, ahol hetente egyszer – vasárnaponként – és ünnepeken a közös étkezés is belefér. Karácsonykor pedig az év messze legkiadósabb ebédje érkezett.

Volt olyan gyerek, aki három teli tányérral evett, majd az ajándékcsomagját is elfogyasztotta az utolsó cukormorzsáig. És volt olyan is, mint Baruto, aki a csomagot örömmel hazavitte, és az egész szomszédságot megvendégelte a négy csomag kekszből, egy limóból, két apró csokiból, hat rágóból és egy nyalókából álló bőségtállal. A szülők és a szomszédok büszkék voltak a fiúkra. Mi is azok voltunk.

Késő délután falusi–kisvárosi karácsonyi buli kezdődött. Először a gyerekek léptek fel tradicionális táncokkal és dalokkal, majd modern zenék következtek, végül egy helyi zenekar zenélt késő estig, egy muzungu gitáros kíséretében. A közönség együtt énekelt és táncolt velük, mintha az egész falu egyetlen nagy ünneplő családdá vált volna. Itt egy összefoglaló a napunkról:

Talán a nap legszebb pillanata mégis az volt, amikor az anyák megkapták életük első karácsonyi csomagját. A támogatók adományaiból erre is jutott. A csomag tartalma:

• 5 kg kukoricaliszt

• 1 kg cukor

• 1 kg rizs

• 2 l olaj

• fél méter mosószappan

Nagyon megható volt az anyukák reakciója:

„Reggel óta azon gondolkozom, hogy hogyan fogok enni adni a gyerekeknek és ez most egy hétre megoldódott!”

„Épp elfogyott a mosószappanom és szerettem volna tiszta ruhát adni mindenkire, de nem volt pénzem és erre megtörténik a csoda!”

Ebben a napsütéses, huszonnégy fokos karácsonyban végül mégis helyet talált magának az ünnep, az énekhangokban, a tele tányérokban, az apró csomagokban és az együtt megélt örömben.

Amúgy nekünk is volt karácsonyfánk:

Itt teljesen egyenletesen kel és nyugszik a nap, azaz nincs napforduló, nincs Sol Invictus, amin megünnepeljük a napok hosszabbodását, azaz a fény eljövetelét. A kereszténység a helyi egyistenhitre tette rá a nemzetközi pecsétjét.

Korábban Imanában, az egyetlen, legfőbb teremtő Istenben hittek, akit Ruremának, a Teremtőnek vagy Nyagasani-nak is neveztek. Ő az élet és a termékenység forrása, bár az imádat gyakran az ősök szellemeire (Ryangombe/Nyabingi) összpontosult, akik közvetítőként működtek az emberek és Imana között, valamint egy korábbi boszorkányos történet főszereplői is ők voltak.

Bár Imana mindenható, de a hagyományos hit szerint volt három fontos szerepe:

• az ősök szellemeinek megnyugtatása

• a világ látható (test, valós világ) és láthatatlan (árnyék, a halál utáni lét) részeinek összekötése, valamint segít, hogy megértsük ezek összhangját

• a halál utáni (árnyék) élet felügyelete

Imana és a halál története

Réges-régen Imana uralkodott minden élőlény felett. Hatalma nemcsak az életre, hanem az időre is kiterjedt. Halhatatlanságot adott a teremtményeknek azáltal, hogy levadászta a Halált. A Halál nem elvont fogalom volt, hanem vadállat, amely a mulandóság állapotát testesítette meg. Amíg Imana a nyomában járt, mindenkinek rejtőznie kellett, hogy a Halálnak ne legyen kit üldöznie, ne találjon testet, amelybe beköltözhet.

Egy napon azonban, miközben Imana vadászott, egy öregasszony kilépett a kertjébe, hogy zöldséget szedjen. Nem hallotta meg az isten figyelmeztetését, nem látta meg a veszélyt. A Halál, gyorsabb volt nála! Elrejtőzött a nő szoknyája alatt, és így jutott be a házába. Az öregasszony emiatt halt meg. Nem betegség, nem baleset, hanem a Halál közelsége vitte el.

Három nappal a temetés után a nő veje, aki egész életében gyűlölte őt, különös dolgot vett észre. Repedések futottak végig a síron, mintha a föld belülről mozdulna, mintha a halott vissza akarna térni az élők közé. Sok földet hordott a sírra, betemette a hasadékokat, majd az egészet egy nehéz mozsárral döngölte le, és közben ezt kiáltotta:
„Maradj halott!”

Két nappal később újra megjelentek a repedések. A férfi ismét betemette őket, újra ledöngölte a földet, és ismét elűzte a visszatérés reményét. Három nappal később azonban már nem maradt repedés, amit be lehetett volna tölteni. A föld mozdulatlan lett. Ez volt a pillanat, amikor az ember végleg elveszítette az esélyt a halálból való visszatérésre. A Halál állandó lakója lett az emberi világnak.

Egy másik legenda szerint Imana nem az öregasszonyt, hanem az egész emberiséget büntette meg. Imana pedig hagyta, hogy a Halál az emberrel együtt éljen tovább.

A kereszténység magja elég termékeny talajra hullott itt egy évszázaddal ezelőtt. A karácsonyi misék nem különböznek más misenapoktól. Az emberek egész nap énekelnek és táncolnak a templomokban, majd megvendégelik egymást. Az ünnep nem elsősorban csendes elmélyülés, hanem közösségi mozgás, hang, test és ritmus.

Nem tudom kiverni a fejemből, hogy az egész karácsonyi ünnep nem más, mint egy fehér karácsony, azaz a fehérek általi kulturális nyomásgyakorlás eredménye. Egy muzungu ámítás.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

A banánsör egy hagyományos, alacsony alkoholtartalmú ital, amely Kelet-Afrikában, a Nagy-tavak környékén népszerű. Két alapanyaga a fermentált banánpüré és a gabonalisztből (cirok vagy köles) készülő vadélesztő. Édes, homályos, gyümölcsös ízű ital, amely családi, baráti, vagy akár kulturális összejövetelek és szertartások központi eleme.

Hozzávalók kb. 150 l banánsörhöz:

150 kg zöld igikashi (Musa acuminata), vagy igisahira banán
sok Ishinge (Eragrostis cilianensis) nádfű a taposáshoz
4 kg pörkölt cirok a vadélesztőhöz
10 l víz

Elkészítés:
Helyezd a hámozatlan banánokat banánlevelekre a föld alá, egy tűzzel kissé felmelegített gödörbe és fedd le banánlevelekkel, majd pár cm földdel légmentesen zárt is le. Várj 4-5 napot, hogy a banánok kicsit fermentálódjanak.

Legfeljebb 5 nappal később ásd ki a banánokat. Hámozd meg mindet, ami a fermentáció banán és héjlágyító hatása miatt sokkal könnyebb, mint az ehető banánok esetében. Keverd össze a helyi Ishinge fűvel, hogy pépes masszát kapj. Semmiképp ne adj hozzá vizet! Mennyiségtől függően kézzel, vagy lábbal gyúrd körülbelül 1 órán át, hogy minden banán kiengedje a levél. A fűre azért van szükség, mert súrlódással segíti, hogy a banánok ne tapadjanak össze és ezáltal könnyebben kijön a finom banánlé. A banán és fű pürét a keverőedény egyik oldalához nyomva forgathatod a masszát. Egy óra után vastagabb faágakból készült szűrőn is érdemes átpasszírozni, hogy biztosan kinyerd az összes levet. Itt egy kis vizet is használhatsz. Ezzel már kész a babánlé, ami bárki számára fogyasztható, magas cukortartalmú ital.

Vadélesztő készítés
Pörköld, majd őröld meg a cirokmagokat. Az elkészült cirokliszthez vizet adva vadélesztőt kapsz. Ez gyorsítani fogja az érlelést.

Keverd el a vadélesztőt a banánlével. Ha ezt a keveréket hagyod 24 órán át erjedni, akkor egy 2-4 ^°-os

italt kapsz, amit kisiskolások is szokták reggeli helyett fogyasztani. Ez után dönthetsz, hogy meghagyod ebben a töménységében, vagy még 2-4 napig tovább érleled. Az elkészült, akár 5-6^º-os ital hűtés nélkül 3 hétig áll el. Vizet hozzáadva felhigíthatod, de akkor 3 napon belül el kell fogyasztani. 😊

A cirok és banán sör Kelet-Afrikából származik, ahol ezek a növények évszázadok óta alapvető élelmiszerek. A banán- és cirok sör a Nagy-tavak régiójában, különösen Ruanda, Uganda és Tanzánia és Ruandában a társasági és étkezési kultúra alapvető részévé vált. Eredetileg a bantu nyelvű közösségek készítették őket különleges alkalmakra és társadalmi összejövetelekre, mára azonban a vendégszeretetet alapvető szimbóluma lett.

<><<((<>.<<>>.<<>><o><<>>.<<>>.<>))>><>

Dodo, azaz libatop a topon

Ruandában a „dódo” az amaranthus családba tartozó helyi növény, ami a zöldételek alapja. Ugyanennek a családnak a rokona Magyarországon a libatop, sertésparéj, vagy disznóparéj néven ismert gyomnövény, ami az egész országban megtalálható. Még a fővárosi nagy tereink is tele vannak vele, azonban Magyarországon kevesen tekintenek rá haszonnövényként, holott egy nagyon szapora és gyorsan növő, nagyon finom, a spenóthoz vagy a mangoldhoz hasonló ízű, káliumban, kalciumban és foszforban gazdag, magas tápanyagtartalmú növény. Általában babbal vagy ugali-val együtt fogyasztják.

Városi, avagy ficsúr dódo

hozzávalók:
½ kg dódo, azaz libatop, sertésparéj, vagy disznóparéj
¼ csésze vaj
Só és bors
2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1 sárga hagyma, kockára vágva
¼ csésze tejszín

Elkészítés:
Forralj fel egy nagy fazék vizet, és főzd bennük a zöldségeket 2 percig.
Szűrés után öblítsd le hideg vízzel, és vágd a dódot nagyobb darabokra.
Olvaszd meg a vajat egy csipet sóval egy nagy serpenyőben közepes lángon. Add hozzá a fokhagymát és a hagymát, és megpuhulásig pirítsd.
Keverd hozzá a zöldségeket, a tejszínt és esetleg egy kis zöldségleves levet is önthetsz rá. Párold 2-3 percig.

Falusi dódo

hozzávalók:
½ kg dódo
Só és bors
2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
1 sárga hagyma, kockára vágva
1 nagy paradicsom
¼ csésze földimogyoró őrlemény

Pirítsd meg a hagymát és fokhagymát. Add hozzá a megmosott, a spenóthoz hasonlóan felvágott dódot és az apróra vágott paradicsomot. Ha összefőttek, akkor add hozzá a földimogyoró őrleményt és 15 percig rendszeres kevergetés mellett főzd össze.

<<|<o>|<o>|<o>>|||<<o>|<o>|<o>|>>

Amikor az étel a szádba repül, azaz ezt hozta a Mikulás

December 5-án reggel egész sok üzenet várt, hogy azonnal jöjjünk ki a földekre, mert ma különleges nap van. Azt hittem a Mikulás szállt ide, ehelyett rengeteg sáskát (Ruspolia differens) találtunk, valamint a város apraja nagyját, akik a sáskákra vadásztak. Évente egyszer ugyanis a Viktória-tó partjáról északabbra húzódnak a sáskák. Ilyenkor meg-megpihennek és a szerencsések kapnak pár órát, hogy begyűjtsék ezt a finomságot, aminek a helyi neve: Nsenene. Clodine barátunk azt mondta, hogy ez olyan ritka csemege, hogy ő is 36 évvel ezelőtt ehetett utoljára sült sáskát. De nem csak ételnek kiváló a sáska, a piacon is borsos ára van. 15.000 Rwf kilója a friss sáskának, szóval nyereségérdekeltségből is érdemes szaladni utána.

Az elkészítés módja:
- lehetőleg folyó vízben mosd meg a sáskát, majd tépd ki a szárnyát és a lábait és legalább 2 percre áztasd vízbe
- forró serpenyőben sós vízzel locsolgatva ízlés szerint pirítsd meg
- érdemes időnként leönteni az olajat (!), ami a sáskákból a serpenyőbe gyűlik, különben nagyon nehéz lesz az étel…
- ha barnára pirítottad a sáskatesteket, akkor ételek kiegészítőjeként, nasinak, vagy lisztként is felhasználhatod

Miért rajonganak ennyire a sáska-csemegéért?

A sáska száraz tömegének körülbelül 40-70%-a fehérje, aminek kb. 90%-a az ember számára is emészthető. Ez messze magasabb, mint a marha-, vagy csirkehús fehérjetartalma, igaz - a repülésre optimalizált - sáska teste nagyon könnyű. E mellett kiváló vas, cink, kalcium, B-vitamin és omega 3 (!) zsírsav forrás. Nem csoda, hogy egész Kelet-Afrikában imádják.

Az, hogy végül ettünk-e a sáskasültből, maradjon a mi titkunk! 😉

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Mindhárom receptet, de különösen a dódot Gara Misel barátomnak ajánlom!

PS: az utcán sétálva megkínáltunk pár utcagyereket a sáskasülttel. Mindannyian ismerték a nevét, de egyikük sem vett belőle, sőt az egyik kicsinek még az arca is eltorzult az ötlettől. Nem úgy 100 m-rel később, amikor egy utcagyerek egyszerűen belemarkolt a csomagba. Alapvetően úgy tűnik, hogy ritka csemegének számít a sáska, de ha valaki evett már belőle, akkor jó eséllyel rajongani fog érte. Gondolom a magas omega 3 zsírsav tartalma miatt. 😊

Bonnie Umuganda története

A népirtás után a szüleimnek házat kellett bérelniük, mert a házunkat, ahol korábban éltünk, földig rombolták. A bérelt házunk telkén volt egy másik, kisebb ház is, amiben egy idős, özvegy néni lakott. Én 14-15 éves lehettem és nagyon örültem, hogy a nénivel olyan lett a viszonyunk, mintha ő lett volna a nagymamám. Együtt hoztunk vizet a völgyből, jártuk az erdőt tűzifa után, esténként pedig összeültünk és történeteket meséltünk egymásnak. Évekkel később a szüleim vettek egy saját telket és felépítették a házunkat. Én vetettem fel, hogyha elköltözünk, akkor a néni egyedül marad és az volt az az ötletem, hogy Umuganda keretében építsünk neki házat az új telkünk hátsó részén. Az iskolai szünet miatt épp otthon levő tinédzser barátaimnak nagyon tetszett az ötlet és ettől kezdve hetente kétszer összejöttünk és – egy profi kőműves – vezetésével elkezdtük az építkezést. A közeli templom adta a házhoz szükséges faanyagot. A saját kezünkkel ástuk és döngöltük a sártéglákat. Egy nap után már készen volt az alapszerkezet és az iskolai szünet végére már elég szépen haladtunk az építkezéssel. A szülőket teljesen lenyűgözte az elkötelezettségünk. A szünet után mi visszamentünk a bentlakásos iskolába, hogy folytassuk a tanulmányainkat. Ekkor a szülők vették át a szerepünket. Az egyik család pénzt gyűjtött, a másik befejezte a tetőszerkezetet. Minden gyerek családja segített valahogy. A hivatalos Umuganda napokon csak ezen a házon dolgoztunk, amíg a néni be tudott költözni. Ezt a közös munkát és az együtt dolgozás fontosságának érzetét soha nem fogom elfelejteni.

Umuganda a történelmi múltban

Az Umuganda eredetileg a ruandai kisközösségek spontán, egymás segítésére szerveződő gyakorlata. Ősi szokások képezték ennek az együttműködésnek az alapját. Például amikor falubeliek összefogtak, hogy közösen készítsék elő a földet a vetéshez, felépítsenek, vagy felújítsanak házakat, vagy akár a mindennapi életben segítsenek azoknak, akik valamilyen okból nem tudtak dolgozni.

Emellett az Umuganda lehetőséget teremtett az embereknek, hogy kapcsolódjanak egymáshoz, ami például a cserekereskedelemben fontos szerepet játszott, hisz Ruandában alig több, mint 100 éve vezették be a pénzt. A cserekereskedelem alapja a helyiek szerint pedig az emberek közötti bizalom és jó viszony.

A prekoloniális Rwandában létezett egy másik formája is ennek a fajta közösségi munkának: az Ubudehe. Ez a mezőgazdasági szezon előkészítésének közösségi munkája volt- és főként azok vettek részt benne, akik mezőgazdasággal foglalkoztak.

Umuganda az elnyomás eszközeként

A gyarmati idők alatt az eredetileg közösségi szolidaritás különös, torz formát öltött. 1940-ben a belgák törvényileg bevezették az Uburetwa rendszert, ami szerint a felnőtt férfiaknak kötelező volt évente 60 napot ingyen dolgozni közösségi, állami, vagy akár magáncélok érdekében. Ilyen munkák voltak például a közutak építése, vagy épp a belga tulajdonban lévő kávé- és teaföldeken végzett tevékenység.

A 70-es években az Umuganda mint „hivatalos program” ismét bevezetésre került. 1974-től már heti rendszerességgel tartották, de – talán a gyakorisága miatt is – sokan kényszermunkaként és nem önkéntes közösségi munkaként emlékeznek erre az időszakra.

Az 1994-es népirtás és az Umuganda megrendült szerepe

A 90-es években a heti Umuganda találkozókat a civilek népirtásra való mozgósítására használták, azaz a hagyomány leginkább az etnikai megosztottság eszközévé vált. Egy olyan eszközzé, amivel - kisközösségi szinten – ideológiailag és valóságosan előkészítették a népirtást. A népirtás idején ezeken a találkozókon osztották ki a népirtásban használt fegyvereket, amik állami megrendelésre érkeztek az országba.

Azok, akik nem tudtak részt venni ezeken a találkozókon - például idősek, betegek vagy bármilyen más okból távol lévők - gyanúsnak számítottak. A részvétel elmaradása azt jelentette, hogy a távol lévő a „közösség ellenessége”, ami a később ahhoz is vezethetett, hogy akár halálra is ítélték.

Ez a gyakorlat mélyen megrendítette az Umuganda társadalmi jelentőségét és legitimitását.

Umuganda, mint a társadalmi újjáépítés eszköze

A népirtás után az ország újjáépítése és megbékélése érdekében a ruandai vezetés úgy döntött, hogy kötelező társadalmi gyakorlatként újra életre kelti ezt a hagyományt. Ez a folyamat már 1998-ban elkezdődött. 2007-ben törvényileg kötelezővé tették a részvételt, 2009-ben pedig végleges formát kapott az Umuganda nap. E szerint minden hónap utolsó szombatján reggel 8 és 11 óra között, azaz három órán át, minden 18 és 65 év közötti ruandai együtt dolgozik valamilyen közös ügyön, ami lehet:

• közterek takarítása

• közüzemek (utak, csatornák) javítása

• szegény családok részére végzett közösségi, fizikai munka

• faültetés stb.

A részvétel jogilag kötelező; a hiányzás akár 5000 Rwf (kb. 1,5 napi átlagkereset) bírsággal is járhat.

Az Umuganda célja nem csak az infrastruktúra fejlesztése, hanem a társadalmi kohézió, a közösségi identitás erősítése és az ország újjáépítése után a társadalmi újraegyesítés elősegítése is.

Miért működik?

• Az Umuganda csoportok sok olyan teret építettek, amit mindenki használ: iskolák, egészségügyi központok, utak, hidak, közösségi épületek jöttek létre a kisközösségi összefogással.

• A közös munka egymás támogatásra mellett alkalmat ad a társas kapcsolatok erősítésére.

• Az Umuganda hozzájárult a ruandai társadalomban a népirtás traumájának enyhítéséhez.

· A kormány által összeállított statisztika szerint az Umuganda tevékenységek értéke 2007 és 2016 között 106 milliárd Rwf volt, ami 127 millió USD-nek felel meg országos szinten.

Az Umuganda nem egyszerű „kommunista szombat”, sokkal inkább egy szövevényes történelmi tradíció, amely a közösségi segítségnyújtás ősi formáiból ered, de koloniális visszaélés, kényszermunka, és politikai manipuláció eszköze is volt egy ideig. Az utóbbi évtizedekben - főként a tragikus 1994-es események után – újraértelmezték és immár a társadalmi újjáépítés, közösségi összefogás, a nemzeti megbékélés eszköze lett.

Az Umuganda ruandai sikere ihlette, hogy Johannesburg polgármestere, Herman Mashaba, 2017 augusztusában bevezette az A Re Sebetseng nevű önkéntes takarítási programot. Az ENSZ dél-szudáni missziója (UNMISS) 2019 júniusában hasonló programot indított Dél-Szudánban.

2015-ben egy Aniebonam Bonaventure Chika nevű ghánai férfi annyira megdöbbent Ruanda tisztaságától és közösségi tevékenységektől, hogy kilépett a munkahelyéről és létrehozott egy online platformot Ghánában, amelynek célja a közösségi összefogás ösztönzése volt, leginkább környezetvédelmi célok érdekében. „Egy olyan országban találtam magam, amelyben korábban népirtás zajlott, de mára már műanyagzacskótól mentes, védett őserdőkkel körülvett, tiszta, természetes környezete van. Mindezt a társadalmi közösségi tudatosság és cselekvés ihlette és tartja fenn” – emlékszik vissza a felismerésére, amit az Umuganda ihletett.

A mi Umugandánk

Házépítés a rászorultaknak. Ebben én is részt vettem egy ideig, mert kíváncsi voltam, hogy hogy készül egy ilyen – tradicionális – otthon. A munkafolyamat egyszerű volt. A ház alapjainál az ásás, majd az utána való szitálás segítségével előállított sár tapasztja össze a téglákat. A téglák szintén a ház helyszínén, a ház alatti földből készülnek. Ezeket a 15-20 kg-os, alapvetően sárból készült téglaelemeket kaviccsal, vagy üvegtörmelékkel erősítik meg. Az építés nagyon gyorsan zajlik. Az elkészült házszerkezet külső vakolata is sár, bár színezéknek kaphat tehéntrágyát, vagy más helyről hozott, színes homokot is. Az egészben az a lenyűgöző, hogy a ház alatti földből építik meg a házat magát közösségi erővel.

Nekem úgy tűnik, hogy az olyan evolúciós értékeink, mint az önkéntesség, az összefogás és az egymás segítése, az elesett fajtársaink támogatása, mindig fontos alapelemei voltak a közösséghez tartozásnak. Sajnos ezt időről időre kihasználták, saját hasznukra fordították a vezetők. Az is kérdés, hogy lehet-e hosszútávon programot csinálni a spontaneitásból?

Én remélem, hogy lehet.

Befejezésként Divine Umuganda története

Egyetemistaként közgazdaságtant tanultam. Megtudtuk, hogy van a közelünkben egy néni, aki az egész családját, köztük az összes gyermekét elvesztette a népirtásban és egy olyan házban él, aminek nincs WC-je. Elmentünk hozzá az évfolyamtársaimmal és egyetlen Umuganda alkalom, azaz alig 4 óra alatt építettünk neki egy pottyantós WC-t és még arra is volt időnk, hogy beszélgessünk vele, amiben újra átélhette, még ha rövid időre is, hogy vannak gyerekei.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a témajavaslatot a Közel Afrikához Alapítványnak!

források:
https://researchspace.ukzn.ac.za/server/api/core/bitstreams/25350dac-a287-464c-92c8-9c9dd645cde4/content

https://creativematter.skidmore.edu/cgi/viewcontent.cgi?article=1090&context=mals_stu_schol

https://www.rgb.rw/fileadmin/user_upload/RGB/Publications/HOME_GROWN_SOLUTIONS/Impact_Assessment_of_Umuganda_2007-2016.pdf

https://trace.tennessee.edu/pursuit/vol2/iss1/3/

https://www.npr.org/sections/goatsandsoda/2018/07/18/628364015/how-rwanda-tidied-up-its-streets-and-the-rest-of-the-country-too

Van a közelünkben egy kis bolt, ahol néha vásárolunk. A néha azt jelenti, hogy két hete vettünk ott 4 paradicsomot és egy héttel később 3 répát. Ide ment Laura megint paradicsomért és a tulajdonos, Yvone megkérdezte, hogy vinné-e a boltot, amíg ő elmegy pénzt váltani. Laura rábólintott és beállt a pult mögé. Európai szemmel meglepő volt ez a bizalom, hogy egy boltnyi árut és a napi kasszát is rábízták, de hamarosan iskolás gyerekek jöttek, akiknek sikerült eladnia egy-egy mandazit 100 frankért, szóval Laura jól tette a dolgát. Ekkor vette észre, hogy az áruk és a kassza mellet mást is ráhagytak. A pult belső oldalán kialakítottak egy kis polcot, ahol Yvone csecsemője feküdt. Ő a polcibaba. Később megkérdeztünk helyi lakosokat, hogy ez a bizalom a muzungunak szólt-e, de mindenki azt felelte, hogy nem, ezt bárkivel megtették volna, hogy rábízzák a boltot, akinek épp van erre ideje. Azóta mi nagyon jó barátságban vagyunk a családdal.

2. Levelet Kaptam Life

Jean D’amour asztalán láttam meg ezt a tárgyat. Elképedve vettem fel. Nagyon törékeny műalkotásnak néztem. Forgattam a kezemben, amikor Jean D’amour kérte, hogy hadd nézzen rá. Kivette a kezemből és jegyzetelt valamit a füzetébe.
- Mi ez Jean és mit írtál a füzetbe?
- Elfogyott a papír az iskolában és erre a levélre jegyzeteltem! – felelte. Most meg átírom papírra, mert elég sérülékeny a levél.
Az állam leesett. Mondjuk a fejemből azóta nem tudom kiverni, hogy magyarul az, hogy levelet írunk nem ugyanezt jelentette-e valaha? Beleértve a fontos levél tünékenységét, vagyis azt, hogy az üzenet önmegsemmisítő biomechanizmust is tartalmaz.

3. Divine és a mandazi

Hétfőnként Divine, azaz Mama Akagera-val járunk a piacra. Az egyik ilyen nap odalépett egy utcagyerek, aki – az amúgy elég ritka - PET palackokat gyűjtött, amivel az árusok kimérhetik a portékáikat, pl. magokat, lisztet. Pénzt kért tőlünk, de Divine, kicsit a helyzettel viccelve, azt mondta neki, hogy te épp pénzt fogsz keresni, nekem meg nincs pénzem, szóval inkább neked kéne pénzt adnod nekem. A fiú elment, de pár perccel később visszajött, hogy nem kapott pénzt az árusoktól, de kapott egy mandazi-t, ami a helyi fánk, és azt szívesen odaadja Divine-nek.

4. Szigorúan ellenőrzött repterek

Korán értem a fővárosba, és mivel sok időm volt a repülőgép indulásáig, elsétáltam a reptérre, ami 14 km-re volt. Közben meg-megálltam beszélgetni kávézni, szóval nagyon lazán telt az odaút. Már lement a nap, amikor a reptértől 1 km-re megszűnt a járda és nem volt jó érzésem attól, hogy a szolidan megvilágított autóúton gyalogoljak tovább. Viszont épp ott kezdődött egy sövénnyel szegélyezett ösvény, úgyhogy arra indultam. Az ösvény egy mezőbe torkollott, ami mellett már a reptér kerítése volt. Ahogy sétáltam hátizsákkal a hátamon egyszer csak odakiáltott nekem valaki: Mit keres ott?
Két katona állt egy forgalomszűrő útbarrikádnál. A reptérre megyek. – feleltem. Arra? Az szigorúan lezárt terület. Óh! Lemásztam hozzájuk, mert addigra kb. 2 méterrel magasabban vitt az utam, mint az autóké. Igazoltattak és kérdezték, hogy kerültem oda. Elmeséltem a buszpályaudvartól való sétálástól a sövényes ösvényen át mindent. Itt egy különös beszélgetés kezdődött:
- De miért nem taxival jött?
- Mert sok időm volt és szeretek sétálni.
- De hát csomagja is van.
- Csomaggal is szeretek sétálni.
- De a buszpályaudvar 14 km-re van!
- Igen! De korán értem oda és szeretek mozogni.
- Szigorúan elzárt területen találtuk meg, amit tábla is jelzett.
- Lehet, hogy volt tábla, de mivel teljesen sötét van, nekem nem tűnt fel. 😊
- Hívnunk kell a parancsnokot!
A felettesük pár perc múlva megérkezett. Ő is hüledezett a történetemen. Még azt s mondta, hogy ott nincs is ösvény. Ekkor jutott eszembe, hogy még le is filmeztem az ösvényt, mert távoli barátaim izgultak értem a reptér felé sétálásomkor. Megmutattam ezt a videót:

A parancsnok annyit mondott: Ez tényleg ösvénynek néz ki. Na jöjjön velem! A reptér egy dolgozóknak fenntartott kapujához vezetett. Ott végigszimatolta egy kutya a cuccaimat, átsétáltam egy fémdetektor kapun és mire – kb. 2 perc alatt – végeztem ezekkel, már várt rám egy reptéri autó, amit a parancsnok hivatott. A kocsi a beszállókapuk közelébe vitt és jó utat kívántak.

Engem még most is, hogy ezt írom, lenyűgöz az emberséges és segítő hozzáállás amikor egy muzungut elkaptak a szigorúan lezárt reptéri területen.

5. Helyi Partiarcok

Két hetente Kabarondo főterén van koncertünk helyi zenészekkel és az Akagera gyerekekkel. Minden alkalommal 6 órakor megjelenik a rendőrség és jelzik, hogy a gyerekek induljanak haza, hisz még fürdeniük, enniük kell, hogy 8 körül ágyba kerüljenek és ezzel vége is a bulinak. Volt olyan, hogy 6 után a zenekar bevonult a belső térbe és egészen este ¾ 8-ig zenéltünk. Aztán persze mindenki elment haza, hisz 9-kor már alszunk. Hát ilyen partiarcok vagyunk.

6. Utcagyerek a buszon

Egy rövidebb, mindössze 10 km-es útra felszálltunk egy buszra és a buszon már volt egy nagyon koszos és egyértelműen valamilyen bőrbetegségtől szenvedő utcagyerek. Nem pontosan értettük a helyzetet, de az látszott, hogy a kalauz segíti őt eljutni valahova. Még sütit is kapott tőle az útra. A következő megállónál felszállt egy öltönyös ember, de nem találtak neki ülőhelyet, ezért megkérték az utcagyereket, hogy szorítson maga mellett helyet az öltönyös úrnak, aki még át is ölelte a kisfiút. Így lett, hogy a koszos, bőrbeteg kisgyerek és a busz egyetlen öltönyös utasa egy széken osztozott.

7. Puki Kuki

Itt nem literekben mérik a pattogatott kukoricát, hanem deciben. Egy adag, az egy dl, azaz kb. 15 szem. Pont ilyet vettünk a buszút előtt. Felszálltunk és amikor elhelyezkedtem előre is hajoltam Laurához és magyarul szóltam neki, hogy kérek kukoricát. Ő ennyit válaszolt: Elfogyott! Ezt is magyarul. Hátra dőltem és azonnal feltűnt előttem egy decis csomag kukorica. Vegyél! – mondta egy 2 (!) üléssel arrébb ülő helyi férfi, aki közös nyelv nélkül is felismerte a helyzetet. Elvettem a kukorica 1/15-ét és örömmel elropogtattam abban a tudatban, hogy itt így figyelünk egymásra.

8. A Dalai Láma kedvenc ajándéka

A gyerekeink tanára a fővárosa költözött és volt egy nap, amit a közös búcsúra szánt a csapat. A gyerekek megbeszélték egymás közt, hogy milyen búcsúajándékot akarnak adni a tanárnak. Úgy döntöttek, hogy egy nagyon szépen becsomagolt SEMMIT, mert a tanár nagyon sokszor alázta, néha verte is őket. Az én európai, nyikhaj énemnek lenyűgöző volt ez a bátorság és vagányság, amivel a gyerekek kifejezték nemtetszésüket.

9. Süti Gate

Bálint barátunk Budapestről kapott 2 csomag Pilótakekszet és úgy döntött, hogy az Akagera gyerekeknek adja. Igen ám, de a 2 csomagban összesen 24 keksz volt 36 gyereknek. Mi, magyar felnőttek elkezdtünk tanakodni, hogy mi lenne a legjobb megoldás, de szerencsére elmondtuk a problémát Divine-nek, aki azt mondta, hogy kérdezzük meg a gyerekeket, ők mit javasolnak. Ez után egy kis gácsácsát vezényelt le, amiben közösen hoztak döntés a süti ügyében.
A döntés előkészítése is különleges volt. Divine elmondott egy mesét egy apáról, akinek nagy a családja és meg akarja őket etetni, de a 36 családtagnak nem tudott elég halat szerezni, mert csak 24 hal volt a piacon. Ti, mit tennétek a családfő helyében? Jöttek a válaszok a gyerekektől és végül azt szavazták meg, hogy mindenki egyenlő nagyságú halat kapjon. Arra jutottak, hogy elfelezik a kekszeket és mindenkinek jut egy fél keksz és így még maradt is, amivel nem is törődtek, mert fontosabb volt, hogy mindenki ugyanannyit kapjon.
Én azért kicsit szégyelltem magam, hogy nekem az volt a természetes, hogy a felnőttek döntenek a gyerekek dolgairól.

10. limo

Az iskola felé sétáltunk Laurával, aki észrevette, hogy 5 utcagyerek eszeget valamit. Odamentünk kíváncsiskodni. Egy kis zacskó italport a.k.a. limo-t osztottak szét egymás közt. Laura kérdezte, hogy finom-e, amire az egyik legkisebb odanyújtotta a tenyerében lévő kis kupac port, hogy nyugodtan kóstolja meg Laura. Nem tudjuk, mi lett volna a jó megoldás, ha belenyal a gyerek tenyerébe – most azt gondolom, hogy ez is belefért volna -, vagy csak a saját ujját megnyalva vesz ki belőle egy kis darabot, de Laura végül lemondott a limo kóstolásról.

11. vízumok

Először egy havi vízumot kaptunk. Elég hamar rálazultunk az itteni bürokratikus úttalálóra – azt gondolom, hogy ez az útvesztő ellentéte. Két héttel a vízum lejárata után mentünk Kigaliba, a bevándorlási hivatalba. A hivatalnok megnézte az útlevelünket, majd belenézett a gépébe és azt mondta:
- Két hete lejárt a vízumuk!
- Igen! – feleltem mosolyogva.
Ő bement a hátsó irodába és kb. 8 perc múlva jött a kész vízumokkal. Immár három hónapra.
Most járt le ez a vízumunk, és de még mindig nem a fővárosban élünk. Besétáltunk a közeli kisváros, a Zipline drónhálózatról híres, Kayonza hivatalába, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy mindenképp el kell mennünk Kigaliba. Laura mondta a hivatalnoknak, hogy nem szeretnénk, mert messze van. Ő pedig rövid gondolkozás után azt felelte: rendben! A hétvégén úgyis megyek oda és akkor elhozom a vízumot maguknak.
A következő hét elején telefonáltunk és kiderült, hogy mégsem ment a fővárosba, de megkérte egy barátját, aki egy hét múlva jön onnan, hogy hozza el nekünk. Hogy ne kelljen annyit utaznunk…

Így megy ez.

folyt. köv.

Szabi
muzungu

Köszönöm a Közel Afrikához Alapítványnak, hogy megismerhettem Ruandát!

+1 Kwita Izina, celebek a világ minden tájáról és az ország vezetői egy ünnepségen.

Ruanda talán legcifrább protokoll rendezvényére sikerült bejutnunk beléptetőkártyák és más szükséges iratok nélkül, de ezt már elmeséltem ebben a levélben.